Köztévés kirúgásukról Cseke Eszter és S. Takács András, az On the Spot készítői

  • narancs.hu
  • 2018. október 17.

Interaktív

Túl vannak az eltávolításuk okozta sokkon, hamarosan jön az On the Spot utolsó évada a Dunán. Mit tanácsolt Vitray? Vezetnének-e a műsort a Tv2-n? Interjú a friss Narancsban!

Májusban kirúgta őket a köztévé, így az október 31-én induló kilencedik lesz az utolsó On the Spot-évad a Duna Televízión. A Magyar Narancs holnap megjelenő számában interjút olvashatnak Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással, az On the Spot világjáró, dokumentumfilmes csapatával.

A köztévés propagandáról és kirúgásuk okairól, a BBC csalásáról és Vitray Tamás tanácsáról, valamint egy Geréb Ágnesről szóló filmről is beszélgettünk, illetve azt is elmondták, miért nem vállalnák, hogy a Tv2-n fusson műsoruk. Az interjút Köves Gábor készítette. Ízelítő:

Magyar Narancs: Eléggé tisztogatás jellege volt, ahogy kitették a szűrüket.

Cseke Eszter: A módja valóban rendkívül furcsa volt. Rosszul is esett, nem értettük, hogy hét év közös munka és nemzetközi siker után miért nem lehet ezt másképpen a tudtunkra adni.

MN: Ha valós szakmai okokról lett volna szó, azt csak meg tudták volna beszélni önökkel, nem? Hogy mostantól mást szeretne a tévé, csinálhatnák akár önök is…

Cseke Eszter: Én tényleg nem gondolom, hogy politikai mumusok lennénk, akiktől meg kellett szabadulni. Ezen persze el lehet gondolkodni, ki tudja, végül is ez sem kizárt. Mindenesetre velünk nem közöltek semmit.

S. Takács András: Visszatérve az eredeti kérdéshez, szerintem nagyon nagy különbség van aközött, hogy te a csatorna arca vagy napi, heti műsorvezetőként, vagy egy dokumentumfilmes műhely, amely évi 8-10 filmet szállít be a késő esti műsorsávba. Olyan filmeket, amik láthatók aztán szerte a világon. A kettő szerintem nem összehasonlítható.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Dönthettek volna úgy is az elmúlt években, hogy oda viszik az On the Spotot, ahol nincs propaganda.

Cseke Eszter: Mi nyolc évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy nagyon fontos, hogy ezek a történetek a Duna Televízió nézőihez is megérkezzenek. Ezekben a sztorikban ott van az érzékenyítés lehetősége, és ez sokkal fontosabb.

S. Takács András: Ma is úgy gondolom, hogy ennek a műsornak a mindenkori köztévén a helye. Egyébként mihelyst firtatni kezded a legnagyobb külföldi csatornák tulajdonosi körét, ahol a filmjeink mentek, nem leszel túlzottan feldobva, gondoljunk csak a National Geographicot a Foxon keresztül tulajdonló Rupert Murdochra, vagy az Al Jazeera English tulajdonosára, a katari sejkre, akit időről időre megvádolnak a terrorizmus támogatásával. A világ dokumentumfilmesei pedig, köztük mi is, sorban állnak, hogy ezekre a csatornákra filmeket készíthessenek, mert így juthatnak el a közönséghez.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.