Amikor Sztupa és Troché elindultak befogni a Szellemtitkárt, már a hatóságok is rajta voltak a dolgon, de a vezetés kivárást javasolt, hátha maszekolással is el lehet simítani a dolgot – eleve piszok érzékenyek voltak minden olyasmire, ami belegyalogolt a retorikai tartományukba, s adott esetben oda is rondított. A titkár szó pedig egyenesen az egyik legdagadtabb szent tehenüknek számított. A Szellemtitkárt vidéken kellett keresni, olyan újfajta Bolygó Hollandi volt az, mobiltázott vagy kell, vagy se, azt meg Pesten nem lehet, csak villamossal. A falusi népek meg közismerten babonások, más sem kell nekik, mint egy Szellemtitkár meg a szokott púp a hátukra, azt’ máris megindul a suskus. Sztupa és Troché az esti vonattal érkeztek, már sötétedett, a férfiak a határban körbe kirakott jelzőtüzeknél melegedtek, dörzsölték össze nyilvánvalóan kérges tenyerüket, az öregasszonyok meg kinn ültek a házuk előtt a padon, s gonoszul dödögtek maguk elé. Sztupa és Troché a vasútállomásról a tanácsházán kijelölt főhadiszállásuk felé tartva először csak a papmalomszerű motyogásra lettek figyelmesek, aztán a harmadik-negyedik ház előtt a pad mellett elhaladva már érteni is vélték, amit hallottak: „A madarak is szellentik már, erre jár a Szellemtitkár!” A vészbanyák úgy tettek, mintha észre sem vennék őket, mormoltak és mormoltak, de ahogy elhaladtak, hevesen rázták utánuk az öklüket. Minden házból a tévék kékeslila fénye és gyereksírás szűrődött ki, jobb lesz kilépni, tényleg kurva hideg van, mindjárt esik is. Dehogy a hideg vagy az eső elől mentették ők a bőrüket! A levegő, ami körülvette őket, az volt rettenetes, utoljára akkor tapasztaltak ilyet, amikor a tankokat várták – ugyanitt. A közben eltelt időben sem lehetett túl havajos errefelé az élet, de volt szüreti bál, búcsú, bicskázás meg meccs minden második vasárnap. A nyanyák mellett kint ültek a padon a taták is, s nem a rézsűt bámulták báván a jelzőtüzek mellett.
Szombaton (22-én) éjjel 2-re siessen mindenki haza a dizsiből, mert ránk talál a megszálló: a Duna World meg leadja az ellene vívott élet-halál focimeccset Fábry Zoltán rendezésében (Két félidő a pokolban). Ez volt ugyebár Garas Dezső első nagyszabású labdarúgó-teljesítménye. A másodikat mindenki ismeri: egy évvel a bemutató után fellépett a SZÚR-on is (a kapuban Major, a pályán Szirtes, Bodrogi, Hadics László és a többiek). Szóval legközelebb ne tessenek elhamarkodottan minarikozni itt.
Vasárnap kétszer is leadja a Cinemax a Jackie Brownt, reggel nyolc előtt pár perccel meg délután, a délutáni vetítésig megpróbálom elintézni, hogy Bobbyt vágják ki egészen, és Bridget Fonda saját maga lője le magát, úgy sokkal jobb lesz minden. Este nyolckor az HBO-n lesz a Borg/McEnroe, mely mű valami olyasminek állít emléket, amit meglehet, még az alkotók sem értenek: e két férfiú pályája, egyáltalán a létezésük hogyan is jelenthette azt valahol valakiknek, hogy mégis van élet a Föld nevű bolygón. Csak épp a másik oldalán.
Szerdán éjfél után kicsivel a Film Mánián mindenki megnézheti, hogy mire jutott a cseh újhullám egyik legragyogóbb figurája – hazájából elkergettetvén – Amerikában. És esküszöm, hogy a Cutter útja Ivan Passer egyik legjobb filmje, beleértve az Intim megvilágításbant is. Ne tévézzen senki!
