Egy hét tudomány 2021/47.

  • Narancs
  • 2021. november 24.

Interaktív

Rövid hírek: kávé, gyík, galaxis

KÁVÉ Rendkívül ellentmondásos hatásai vannak a rendszeres kávéfogyasztásnak – derítette ki az a friss amerikai kutatás, amelyet az American Heart Association konferenciáján prezentáltak. A University of California kutatói mindenekelőtt a kávéfogyasztást közvetlenül követő, rövid távú hatásokra voltak kíváncsiak, ehhez 100 önkéntes reakcióit vizsgálták, akik a vizsgálat lépcsői során felváltva fogyasztottak, illetve nem fogyasztottak kávét. A kedvező hatások közé sorolható, hogy a rendszeres kávéfogyasztás nyomán ritkábban fordult elő olyan abnormálisan gyors szívritmus (szupraventrikuláris tachycardia), ami a szív pitvari részében keletkezik. A kávéfogyasztás nagyobb fokú fizikai aktivitást (és kevesebb alvást) von maga után, aminek önmagában is számos pozitív egészségügyi hatása van: például csökken a 2-es típusú cukorbetegség és számos daganattípus kockázata, és statisztikai szempontból releváns mértékben megnőhet a várható élettartam. Emellett viszont a koffein hatására lecsökkent alvásidőnek, a cirkadián ritmus felborulásának is megvannak a maga negatív következményei. Ezek között pszichiátriai, neurológiai és keringési szindrómák is akadnak. Tipikusnak tekinthető a szívkamrából eredő túl korai ventrikuláris összehúzódás (egyfajta abnormális szívverés) gyakoriságának növekedése (54 százalékkal), amit többnyire úgy érzékelünk, mintha a szívünk kihagyna egy-egy ütemet.

 

HIV Megtalálták a második olyan AIDS-fertőzöttet (az argentínai lakhelye nyomán elnevezett Esperanza-pácienst), akinek a szervezete mindenféle anti-retrovirális kezelés nélkül is végzett az őt támadó HIV-vírussal – a felfedezésről az Annals of Internal Medicine folyóiratban számoltak be a kutatók. A HIV-vírus elpusztítása azért olyan nehéz, mert a genomjának másolatát képes elhelyezni a gazdaszervezete sejtjeinek DNS-ébe, és az így létrehozott búvóhely, vírusrezervoár rejtve marad az antivirális szerek és a szervezet immunrendszere előtt is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.