Egy hét tudomány 2023/22.

  • Narancs
  • 2023. május 31.

Interaktív

Rövid hírek: bolygó, bozon, robot...

LÁBNYOM 153 ezer éves emberi lábnyomot fedeztek fel Dél-Afrikában, a fokföldi régióban található Garden Rout Nemzeti Parkban, a lelet már kétségtelenül egy homo sapienstől származik – így ez a legkorábbi ismert H. sapiens-lábnyom. A fosszilizálódott nyomokkal foglalkozó Ichnos című tudományos folyóiratban publikált beszámoló alapján a lábnyom viszonylag vékony és hosszúkás alakja annak tudható be, hogy elődeink séta közben folyamatosan csoszogtak, húzták a sarkukat a földön. A lelőhely környékén a kutatók több, különböző korú megkövült lábnyomleletet is azonosítottak: közülük a legfiatalabb 71 ezer éves. A leletek datálásához az optikailag aktivált lumineszcencia módszerét alkalmazták: erre az adott lehetőséget, hogy az üledékek gazdagok kvarcszemcsékben, amelyek maguk is kellő mennyiségű lumineszcenciát szolgáltatnak. Másrészt a bőséges napsütés, a széles tengerparti zóna és a homok szél általi szállítása (amelynek révén dűnék képződnek) miatt a korábban meglévő lumineszcencia-jelekből hírmondó sem maradt, mire a datálni kívánt lábnyomfosszíliát betemette volna a természet, ami megbízható korbecslést tesz lehetővé.

BOLYGÓ Két eddig ismeretlen, nagy méretű exobolygót fedeztek fel egy viszonylag közeli vörös törpecsillag körül. Az Astronomy & Astrophysics folyóiratban megjelent kutatási beszámoló szerint a kutatók a NASA Transiting Exoplanet Survey Satellite (TESS) műholdja és számos földi teleszkóp felvételeit elemezve fedezték fel, majd igazolták a két bolygóból álló csillagrendszer létezését. Ez egy a csillaghoz közelebb elhelyezkedő, a mi bolygónknál 1,2-szer nagyobb szuper-Földből és egy külső, 1,9 Föld-méretű mini-Neptunuszból áll – ezek egy közepes M-típusú törpecsillag, a TOI-2096 körül keringenek. Ez utóbbi tőlünk 156,5 fényévnyire, a Sárkány csillagkép irányában található. A két bolygó pályája rezonáns, azaz amíg a külső egyszer megkerüli csillagát, addig a belső két teljes körbeforgást is megtesz. A most felfedezett rendszer kiváló modellként szolgálhat a bolygókeletkezéssel, valamint a bolygó-bolygó és bolygó-csillag interakciókkal foglalkozó kutatások során.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.