Amikor Sztupa és Troché megtudták, hogy Paládi Győző elment katonának, azonnal kérdőre fogták Ómafát. És akkor Ómafa elmondta, hogy amikor Paládi Győző elment katonának, össze voltak húzva a függönyök. Nem látott be senki, de ki sem, nem lehetett tudni, hogy esik vagy fúj, de nem is volt érdekes, mindegy volt. Egyébként esett, a konyhából már látszott is meg hallatszott is, hogy csöpögött. Amikor Paládi Győző elment katonának, felvette tehát a szivacsos esőkabátját, s kalapot tett a fejére, esernyővel mégsem mehet valaki katonának. Amikor Paládi Győző elment katonának, nem volt nagy búcsúzkodás, nem sírt az asszony, nem sírt a gyerek, csak folyott neki az orra. Az anyja felvette a karjára és ilyen szökdelő mozdulatokkal járkált vele körbe a konyhán, amíg a férje a zsebébe gyűrte a félig teli cigarettásdobozt, gyufát, meg mindenféle összehajtogatott papírfecniket, amiket különben az overallja zsebében hordott. Talán fontos telefonszámok vagy csak régi bolti számlák voltak, ha vissza kéne vinni a hősugárzót, amikor elromlik. Amikor Paládi Győző elment katonának, néhány szomszéd éppen kint mozgott a kertjében, de nem láthattak többet, mint máskor. Még a konyhában elköszöntek, szevasz, szia, ne gyertek, majd írok, vigyázzatok magatokra, ne veszekedj anyámmal. A szomszédok hangosabban köszöntek, mint máskor, s még szokott gönceik is úgy álltak rajtuk, akár az ünneplő, hisz tudták, hogy nagy nap ez a mai: Paládi Győző elmegy katonának. Ő csak odabiccentett nekik, máskor sem volt az a bratyizós, a bátyja, az igen, ha valamelyik vasárnap az eljött, képes volt összecsődíteni a fél utcát, de nem jött túl sűrűn, úgyhogy csak ki kellett lépni a kapun, s hátat mutatni mindenkinek. Hosszú, de lomha léptekkel vágott neki Paládi Győző az útnak, hagyott időt, hogy biztosan kiérjen az állomásra, jegyet úgysem kell váltani. Ilyenkor nem kell. Az ilyeneknek, mint ő, nem kell. Amikor Paládi Győző elment katonának, ingyen vitte a vonat meg a villamos is. Kinézett az ablakon vagy maga elé meredt, nem nézett a vele utazókra, nem érdekelte, hogy honnan jönnek, hova mennek, kifélék, mifélék. Eleinte ismerős tájat látott az ablak mögött, de nem mozdított meg benne semmit, nem búcsúzott, nem siratta. Később idegen táj jött, de nem ijedt be, föl volt írva az egyik összehajtogatott cetlire, hogy hányas villamosra kell szállni. Amikor Paládi Győző elment katonának, nem tévedt el, nem tett kerülő utat, s nem akart visszafordulni. Csak egy kicsit.
Pénteken (5-én) délután, fél négy előtt az AMC-re befut Wyatt Törpe és Holliday orvos és szétlövik a berendezést az 1967-es, mondjuk úgy, hogy jócskán kiábrándult Sturges-westernben, a Fegyverek órájában.
Szombaton este nyolckor jön Mike Leigh és a kedvenc színésze, Timothy Spall az HBO-ra, hogy előadják a Mr. Turner c. angol életrajzi filmet. Timothy Spall történetesen a mi kedvenc színészünk is, így tökéletesen mindegy, hogy ki az a Turner. Persze kedvenc színésszel tele a padlás, csak legyen angol vagy dán az illető.
Hétfőn kedves gyerekek, megismerkedünk az álfilm fogalmával. Ebbéli stúdiumainkhoz pedig a közismert majesztró, Guiseppe Tornatore híres filmjét, a Malénát választottuk segédanyagnak, az állatorvosi álfilmet magát. Fényképezte Koltai Lajos, főszerepben Monica Belucci, a zenét, fogadjunk, el sem hiszik: Ennio Morricone szerzette (szerintem pánsíp is van benne, bár ezt már túlbiztosításnak nevezném). Ne jöjjenek nekem azzal, hogy Tornatore minden filmje ilyen, én is tudom. Azt viszont már le sem merem írni, hogyha lenne az impotenciának királynője, ő bizonyosan a nevezett művésznő lenne.
Kedden a Film Cafe elkezdi a Real Humans brit remake-jét, a Humanst. Az eredetit is el lehet kapni olykor az AXN-en, de ennek már a legfőbb ideje volt. A történet egyidős a barlangrajzokkal, az ember megalkotja tökéletes hasonmását, majd nekiáll, s a nap huszonnégy órájában – alig is változatos módokon – szívatni, barackolni a szerencsétlenjét. Az ember, ha választhatna, biztosan nem tévézne.
