tévésmaci

Kecskehiány

  • tévésmaci
  • 2020. szeptember 6.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché hátat fordítottak a filmezésnek, annak az épp soros forgatás adta meg a döntő lökést, pedig rendes kis bankrablós film készült. Az egér és az elefánt összefogott néhány módfelett hülye állattal, tervet szőttek – persze igen aprólékosat, mindenre kiterjedőt –, tervrajzok, térképek fölé görnyedve, néha a heves vitáktól sem megtartóztatva magukat, rendszámot cseréltek mindenféle lopott autókon, még maszkokról is gondoskodtak, de egyéb nézőpontokból is kielégített minden várakozást a dolgok alakulása. Belevették például azt a régi viccet is – afféle kalaplengetésként a múlt jelentős úttörői felé –, amikor az egér és az elefánt mennek a hídon, s az egér azt mondja azt elefántnak, hogy: „Te, Élefánt, hallod, hogy dübörgünk?” Így mondta, é-vel, végig volt neki egy ilyen németes akcentusa, az jól szokott állni az indie filmeknek, így megpróbálkoztak vele egy méregdrága stúdióprodukcióban is, most először. A rendező egészen lázba jött, képzeljétek el, rikácsolta, Incit és Fincit német akcentussal. Sztupa és Troché már ekkor is csak húzogatták a vállukat, de nem léptek közbe. Az elefánt (vagy nevezzük élefántnak) úgysem hallotta, mert a rabláshoz használt gépkarabélyát baszkurálta éppen, csattant a závár, és hát kétségtelenül dübörögtek is. Mondom, mindez még elment volna, Sztupa és Troché ott dobott egy hátast, amikor a komoly állatáldozatok árán letudott rablás után, az üldöztetés közben az egér beül egy kávéra a macskával. Kapucsínó, bazmeg, mondta Troché, de mind a ketten totál készek lettek.

Szombaton (8-án) este kilenckor nyitunk a Cinemaxon az Újra a régi című művel, mely bizony egy brit romantikus komédia, a műfaj olyan nagyteljesítményű bájgenerátoraival, mint Bill Nighy vagy Stephen Rea, hogy Timothy Spallról aztán semmiképpen se feledkezzünk meg. S mivel a dolgozat 1998-as keltezésű, a rossz hír az, hogy a Love Actually nevéhez sajna eggyel kevesebb (immár tehát a zérushoz tendáló) találmány fűződik, de ez egyben a jó hír is, tudniillik Bill Nighy itt is kiérdemesült rocksztárt játszik, egy valaha sikeres banda frontemberét, s nevezettek két másik hasonszőrű pojáca társaságában az ő frontkodása mögött nyűvik környezetük idegeit és a saját hangszereiket. Ennyit az elmaradhatatlan heti jókedvről, mert utána 23.30-tól a Cinemax 2-n A remény földje jön, amelyben csak úgy tornyosulnak a nehézségek a nincstelen II. világháborús veterán és a gazdagságából kiszakadt hitvese előtt Észak-Karélia kietlen vidékén. Már az is döbbenet, hogy Karéliának vagy egyáltalán az egész Finnországnak még északi része is van, tán nem elég északi az egész önmagában? Szóval nem lesz könnyű dolguk hőseinknek szombat éjszaka sem.

Vasárnap viszont azt is be kell látnunk, ha nem tudnánk biztosan legalább a Ben és Holly óta, hogy a királyoknak is nehéz a dolguk, pláne, ha napi rendszerességgel kell agyalniuk az ellent egy méreten jócskán felüli kard által. Igen, az Arthur király: A kard legendája című filmet nézhetjük meg a Film+-on háromnegyed kilenc körüli kezdéssel. Éjfél előtt egy eleve diszkóritmusban megfogalmazott klasszikus jön a Paramount Channelre, a Thelma és Louise, amely a bemutatásakor még egynek tűnt a sok közül, de ma már minden kockája kincs, s ez nem a filmről, hanem a világ dicsőségének csakis a málnához és a halhoz fogható természetéről árul el sok mindent. A Film4-en pedig éjfél után kezdődik A vád tanújának legutóbbi, 2016-os brit tévéverziója kettő részben. Olyan nőalakokkal, mint Andrea Riseborough, illetve Kim Cattrall, de döntő szerep jut a mi Toby Jonesunknak is. S hát egy hét sivár is lenne Aga­tha Christie nélkül, nyúljon hozzá bárki is, és megkockáztatom, bárhogy is. Önök is fogjanak inkább egy Agatha Christie-t, vegyenek fel olvasó pozíciót, ahelyett, hogy a távirányítót vegzálnák feszt.

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.