Rádió

Nem válogatott

Végső kibeszélés az Indexen

Interaktív

Ezt a beszélgetést hallgatva naivan azt gondolhatnánk, hogy olyan helyen élünk, ahol a nehéz témákról is lehet emberi hangon, értelmesen és közérthetően beszélgetni. A beszélgetés körülményeit ismerve azonban nem sok illúziónk maradhat: Magyarország ebben a pillanatban nem ilyen hely.

Az Index körüli viharzásban annak néztünk utána, hogy a leköszönő szerkesztőség az utolsó pillanataiban milyen hangzóanyagokat töltött fel még az oldalra, így jutottunk el a Joób Sándor-féle Kibeszélő podcast legutóbbi, 43. epizódjához.

A beszélgetős podcasteknek két alaptípusa van. Az egyik a műfaj amúgy is laza kereteit még lazábbra véve gyakorlatilag a semmiből a semmibe tartva csapongó, improvizált, magántrécselés jellegű anyaggal tölti ki a random műsoridőt. Ez is lehet szórakoztató persze, ízléstől, témától és beszélőtől függően. A másik modell a hagyományos rádióinterjúk világát idézi, van témája, vannak keretei, van benne kérdező és kérdezett, kérdés és válasz, van felépítése (bevezetés, tárgyalás, befejezés) és hasonló antikvitások. A Kibeszélő ez utóbbi halmazba tartozik, azaz tartozott, hiszen jó eséllyel ez volt az utolsó epizódja.

„Kibeszéljük a rendszerváltást” – állítja a mottó, amihez a műsorvezető még annyit fűz hozzá: „arról kérdezzük vendégeinket, hogy egyes szakmák képviselői milyen változásokat tapasztaltak” a változás éveiben. Ebben a részben Carlos Lattes Pavez volt a vendég, és a maga egyszerre jó értelemben bennfentes és kívülálló pozíciójából vázolta fel a szociális szféra helyzetét az elmúlt húsz-harminc évben, konkrétabban azt, hogy milyen változások történtek a hajléktalanellátás és a nehéz helyzetbe került családok segítése terén.

Lattes Pavez kettős nézőpontja azért is érdekes, mert még mindig benne van az 1974-ben Chiléből a fasiszta puccs elől a „baráti szocialista” Budapestre érkező fiatalember kívülállása és rácsodálkozása, illetve a magyar hajléktalangondozásban aktívan jelen lévő szakember analitikus szemléletmódja. Tudjuk, habár beszélni nem lehetett róla, hogy a szocializmusban is létezett szegénység, és ma már nem ismeretlen a 90-es évek hátborzongató tapasztalata sem a teljes összeomlás közelébe sodródó társadalom addig ismeretlen, és nagyjából mindenkit (különösen a politikusokat) váratlanul érő viszonyairól. Lattes Pavez az elsők között kezdte a várost járni, hogy professzionális módon segítse a hajléktalanokat, az „övé”, mint mondja, a Déli pályaudvar volt, ahol a félreállított szerelvényekben, aluljárókban, lépcsőházakban és a legkülönbözőbb zugokban húzták meg magukat az elesettek akkoriban. „Mindenféle emberrel találkoztunk” – meséli, volt ott kortárs író, értelmiségi, szakmunkás, cigány és nem cigány, „a rendszerváltás nem válogatott”.

Azóta az általa vezetett egyesület főképp krízishelyzetben lévő családok átmeneti lakhatásának biztosításával foglalkozik, az évek során több száz családot mentettek már meg az utcára kerüléstől. Annak ellenére, hogy a kudarc sokszor szinte bele van kódolva a történetekbe, Lattes Pavez megjegyzi, nagyon sok sikerélményben volt része. És segítségből is sokat kapott, igaz, nem az államtól – amely a civil szférát épp szétzilálni igyekszik és a hajléktalanellátás terén is az egyházi segélyszervezeteket részesítik indokolhatatlan előnyben –, hanem a munkatársaitól, támogatóiktól. „Egyre több munkánk van, egyre kevesebb eszközzel.”

És akkor erre kellene mondania valamit a műsorvezetőnek, de ő, alázatosan inkább csak megköszöni vendége tevékenységét. A podcasthez fűzött jegyzetben úgyis ott a rögvalóság: „A podcast felvétele az Index munkatársainak felmondása előtt született. Az Indexet jelenleg a felmondási idejüket töltő Index-munkatársak szerkesztik. Carlos Lattes Pavez hozzájárult a felvétel közléséhez.”

Index.hu, július 30.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.