Az Index körüli viharzásban annak néztünk utána, hogy a leköszönő szerkesztőség az utolsó pillanataiban milyen hangzóanyagokat töltött fel még az oldalra, így jutottunk el a Joób Sándor-féle Kibeszélő podcast legutóbbi, 43. epizódjához.
A beszélgetős podcasteknek két alaptípusa van. Az egyik a műfaj amúgy is laza kereteit még lazábbra véve gyakorlatilag a semmiből a semmibe tartva csapongó, improvizált, magántrécselés jellegű anyaggal tölti ki a random műsoridőt. Ez is lehet szórakoztató persze, ízléstől, témától és beszélőtől függően. A másik modell a hagyományos rádióinterjúk világát idézi, van témája, vannak keretei, van benne kérdező és kérdezett, kérdés és válasz, van felépítése (bevezetés, tárgyalás, befejezés) és hasonló antikvitások. A Kibeszélő ez utóbbi halmazba tartozik, azaz tartozott, hiszen jó eséllyel ez volt az utolsó epizódja.
„Kibeszéljük a rendszerváltást” – állítja a mottó, amihez a műsorvezető még annyit fűz hozzá: „arról kérdezzük vendégeinket, hogy egyes szakmák képviselői milyen változásokat tapasztaltak” a változás éveiben. Ebben a részben Carlos Lattes Pavez volt a vendég, és a maga egyszerre jó értelemben bennfentes és kívülálló pozíciójából vázolta fel a szociális szféra helyzetét az elmúlt húsz-harminc évben, konkrétabban azt, hogy milyen változások történtek a hajléktalanellátás és a nehéz helyzetbe került családok segítése terén.
Lattes Pavez kettős nézőpontja azért is érdekes, mert még mindig benne van az 1974-ben Chiléből a fasiszta puccs elől a „baráti szocialista” Budapestre érkező fiatalember kívülállása és rácsodálkozása, illetve a magyar hajléktalangondozásban aktívan jelen lévő szakember analitikus szemléletmódja. Tudjuk, habár beszélni nem lehetett róla, hogy a szocializmusban is létezett szegénység, és ma már nem ismeretlen a 90-es évek hátborzongató tapasztalata sem a teljes összeomlás közelébe sodródó társadalom addig ismeretlen, és nagyjából mindenkit (különösen a politikusokat) váratlanul érő viszonyairól. Lattes Pavez az elsők között kezdte a várost járni, hogy professzionális módon segítse a hajléktalanokat, az „övé”, mint mondja, a Déli pályaudvar volt, ahol a félreállított szerelvényekben, aluljárókban, lépcsőházakban és a legkülönbözőbb zugokban húzták meg magukat az elesettek akkoriban. „Mindenféle emberrel találkoztunk” – meséli, volt ott kortárs író, értelmiségi, szakmunkás, cigány és nem cigány, „a rendszerváltás nem válogatott”.
Azóta az általa vezetett egyesület főképp krízishelyzetben lévő családok átmeneti lakhatásának biztosításával foglalkozik, az évek során több száz családot mentettek már meg az utcára kerüléstől. Annak ellenére, hogy a kudarc sokszor szinte bele van kódolva a történetekbe, Lattes Pavez megjegyzi, nagyon sok sikerélményben volt része. És segítségből is sokat kapott, igaz, nem az államtól – amely a civil szférát épp szétzilálni igyekszik és a hajléktalanellátás terén is az egyházi segélyszervezeteket részesítik indokolhatatlan előnyben –, hanem a munkatársaitól, támogatóiktól. „Egyre több munkánk van, egyre kevesebb eszközzel.”
És akkor erre kellene mondania valamit a műsorvezetőnek, de ő, alázatosan inkább csak megköszöni vendége tevékenységét. A podcasthez fűzött jegyzetben úgyis ott a rögvalóság: „A podcast felvétele az Index munkatársainak felmondása előtt született. Az Indexet jelenleg a felmondási idejüket töltő Index-munkatársak szerkesztik. Carlos Lattes Pavez hozzájárult a felvétel közléséhez.”
Index.hu, július 30.
