Kovács Zoltán is reagált Nagy Imre unokájának Facebook-bejegyzésére, ami azóta már nem elérhető

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. december 27.

Interaktív

Jánosi Katalin szerint a jobboldal "a maga sajátos sötét, aljas módján" rágódott el szavain.

"A jobboldal nem szokta szidni Nagy Imrét, Magyarország kommunisták által halálra ítélt és kivégzett miniszterelnökét" - írta csütörtökön Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az egykori miniszterelnök unokájának, Jánosi Katalinnak a nap folyamán tett Facebook-bejegyzésére reagálva.

A hvg.hu csütörtökön írt arról, hogy Nagy Imre  unokája, Jánosi Katalin Facebook-bejegyzésében a kormány és Orbán Viktor miniszterelnök budai Várba költözésével kapcsolatban úgy fogalmazott: "Az én nagyapám, aki kétszer is Magyarország miniszterelnöke volt (és akit nem átall a jobboldal tele pofával szidni, mint 'legrosszabbfajta kommunistát') a fizetéséből bérelt lakásban lakott... A fizetéséből vett abba bútort, képet, szőnyeget..."

Kovács Zoltán szerint Jánosi Katalinnak nincs igaza, mert Nagy Imrét kommunista múltja és tettei ellenére a nemzet mártírjai között tartja számon a jobboldal.

Jánosi Katalin bejegyzése csütörtök este nem volt elérhető, közösségi oldalán azt írta: posztját csak ismerősei láthatják.

"A mai beszélgetést - amin a jobboldal a maga sajátos sötét, aljas módján elrágódott - befejeztem" - tette hozzá, és megemlítette, hogy a HVG értelmezésével szemben nem Orbán Várba költözése, hanem Kövér László házelnök szolgálati lakása miatt mérgelődött.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.