rés a présen: Honnan delegálták ide a magyar főváros legrégebben működő nemzetközi kulturális intézetébe?
Jarosław Bajaczyk: Pár hónapja igazgatom a Lengyel Intézetet, amely idén 86 éves. Hivatásos diplomata vagyok, 2004-ben végeztem a varsói diplomáciai akadémián. Tavaly augusztusban érkeztem Budapestre Berlinből, ahol a lengyel nagykövetség politikai osztályának vezetője voltam. Nem először vagyok Magyarországon, hiszen 2013 és 2018 között igazgatóhelyettes voltam. Magyarországot, mint országot, kultúrát és társadalmat azt hiszem, elég jól ismerem. A nyelvtanuláshoz viszont a magyar feleségem motivált, akit egy németországi ösztöndíj alkalmával ismertem meg. Ő viszont folyékonyan beszél lengyelül.
rap: Hogy érzi most itt magát az intézet élén?
JB: Nagyon jól érzem itt magam, de van kihívás, mert a körülmények és a világ is nagyon megváltozott. A csapatommal azon dolgozunk, hogy programjaink által a modern, izgalmas, és dinamikusan fejlődő Lengyelországot mutassuk be, mind a magyaroknak, mind az itt élő külföldieknek. Reméljük, hogy így sok vendégünk dönt majd úgy, hogy Lengyelországba utazik. A történelem is fontos szerepet játszik programunkban, hiszen a lengyelek szeretnek róla beszélni. Ennek során igyekszünk a fontos évfordulókat vagy történelmi személyiségeket a jelenről és a jövőről szóló beszélgetések inspirációjává tenni. Szeretnénk bemutatni hogyan, miként gondolkodunk mi lengyelek, ugyanakkor azt is, hogy képesek vagyunk az önvizsgálatra, a kritikus gondolkodásra.
rap: Milyen konkrét események, tervek születtek ennek érdekében?
JB: A színes kulturális kínálat mellett lényegesnek tartjuk, hogy a magunk módján és eszközeivel reflektáljunk a fontos társadalmi kérdésekre, problémákra, a régiónkat érintő kihívásokra. Napjainkban kiemelten fontos a közös ügyekért való egységes kiállás. Ezt tettük több külföldi kulturális intézettel és az EUNIC Hungaryvel karöltve, amikor az Ukrajna elleni teljes körű orosz invázió harmadik évfordulója alkalmából megszerveztük a Focus on Ukraine című egyhetes programsorozatunkat. Mintegy ennek folytatásaként nyitottuk meg nemrég az intézethez tartozó kortárs művészeti galériában, a Platánban partnerünkkel a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központtal közösen egy Lengyelországban élő ukrán művész, Lia Dosztlieva kiállítását, amely a Capában látható az Európaiság – kelet-európai perspektívából című magyar–lengyel fotóművészeti tárlat szatellitrendezvénye volt. Az ukrán alkotó fotókon és elbeszélések gyűjteményén keresztül mutatja be egy ukrán család három generáción átívelő történetét háborúkon és kényszerű kitelepítéseken keresztül, az 1920-as évektől napjainkig.
De szintén említhetném még Petneki Noémi Szabadság útjai című könyvének bemutatóját a Lengyel Intézetben, melyet a nemzetközi nőnap és az 1848–49-es forradalom és szabadságharc nemzeti ünnepéhez közel mutattunk be – nem véletlenül, hiszen a 15 lengyel női szerző sorsa és életműve összefonódik az egyenjogúságért, írói, alkotói szabadságért folytatott törekvésekkel, s a női emancipáció szorosan kapcsolódik a nemzeti függetlenség ügyéhez is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
