Mintha lejárt volna Vajna ideje: keménykedett vele a médiahatóság

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2018. november 5.

Interaktív

Bírságról, illetve pályázatok elbírálásáról is döntött legutóbbi ülésén a Médiatanács.

Állampolgári bejelentésre indított vizsgálatában a Médiatanács 1 millió 250 ezer forint bírságot szabott ki a TV2-re, miután a csatorna az augusztus 18-i egyik adását 16 helyett 12 éven aluliaknak nem ajánlott alkotásként sorolta be. A filmnek meghatározó eleme volt az erőszak.

Egy júliusi adáshét vizsgálata alapján a Rádió 1 komlói, pécsi, dunaújvárosi, debreceni és békéscsabai adásaiban a médiatanács műsorrendi eltéréseket állapított meg. A legtöbb rádió esetében a szolgáltató a szerződésében vállaltnál kevesebb magyar zenét, helyi és közszolgálati hírt tett közzé.

A Médiatanács egyúttal megállapította, hogy a debreceni rádió médiaszolgáltatója tizennégy alkalommal mulasztotta el a reklámblokkot megelőző akusztikus figyelemfelhívást. A testület a debreceni rádió szolgáltatóját 50 ezer forintos, a többi rádió szolgáltatóit pedig 40-40 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezte, a komlói és a pécsi rádió közös szolgáltatója összesen 80 ezer forintos bírságot kapott.

A szolgáltatók kérelmére a Médiatanács arról is döntött, hogy megszünteti a Székesfehérvár 101,8 MHz-et használó VLNC FM Rádió Kft. és a Budapest 96,4 MHz-en működő Radio Plus Kft. közötti hálózatba kapcsolódást, így Székesfehérváron 101,8 Best FM néven új, önálló rádió indulhat. A testület ezen kívül engedélyezte, hogy a fehérvári 94,5 Mhz-es frekvencián - amelyen a Fehérvár Rádió Kft. szolgáltatott - összekapcsolódjanak a Radio Plus Kft. budapesti médiaszolgáltatási jogosultságával, így ezen a frekvencián 94.5 Radio 1 néven sugároznak a jövőben.

A TV2 és a Radio 1 is Andy Vajna érdekeltségébe tartozik, a sajtó pedig az utóbbi hónapokban arról cikkezett, hogy a filmügyi kormánybiztos kiesett a pikszisből, médiavállalkozásainak többségét Mészáros Lőrinc veheti át.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.