Tévésorozat

Ostromlott várak

David Simon: Mutassatok egy hőst

  • - greff -
  • 2015. október 17.

Interaktív

Ha létezik Amerikában újrealizmus, akkor annak David Simon a pápája.

Egy nagy író, aki – ha már televíziós kultúrában élünk – az újságpapír és a könyvoldalak használata után immár jó ideje kizárólag sorozatokban gondolkodik. Ellenben ma sem forgatókönyvírókkal versenyez – hiszen a Drót vagy a Treme a nagyregények komplex totalitását ültette át a tévébe, amivel Simon sokkal inkább Balzac, mint, mondjuk, Paul Schrader ágán fészkelte el magát.

Legújabb műve, a Mutassatok egy hőst újfent igazi mesterdarab: mindössze hat epizódban képes megmutatni egy rendkívül összetett probléma megannyi árnyalatát, és közben sem a kor-, sem a hangulatfestéssel nem marad adós, ahogy nem feledkezik meg a nézők minőségi szórakoztatásának nemes feladatáról sem (a rég nem látott középmezőny – Winona Ryder, James Belushi – és napjaink csillaga, Oscar Isaac egyaránt a temperált amerikai színjátszás maximumát hozza). Híven a simoni előzményekhez, ezúttal is egy olyan kisközösség mindennapjaiba érkezünk, amelynek meghatározó életténye a faji megosztottság. 1987-ben Yonkers városa jelentős deszegregációs projektbe kezdene, ha a fehér lakosság és az ő politikai követei megengednék, hogy nincstelen feketék lépjék át a középosztály birodalmának küszöbét. A sorozat mindkét fél érveit bemutatja, és igen nagy gondolati szabadságot enged a nézőnek, miközben szó sincs arról, hogy alkotói ne állnának oda sziklaszilárdan valahová. A Mutassatok egy hőst így nem a langyos politikai korrektség, hanem a forró racionalitás művészi győzelme a babonák és észérvek örök párharcában.

Az HBO műsorán

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.