Rádió

Magyar apró

Mikrovalóság a Szombat délelőttben

Interaktív

Az állami rádió hallgatása (ugye, a közszolgálati kifejezés mintha kezdene kimenni a divatból, ez esetben méltán) általában nem a felüdülésről, az önfeledt szórakozásról és a lélek szabad szárnyalásáról szól.

Pedig szólhatna jórészt arról is, ha adott esetben a politikai potmétert a szelídebb irányba tekerné a mindent irányító nagy kéz, de hát ehhez se akarat, se kedv, és talán már potméter sem igen akad. Hiá­ba tanyázik tehát a Bródy utcában egyrészt a valaha volt rádiós szakértelem maradéka, másrészt a kortalan tehetség még nem egészen szétmorzsolt darabjai, ha esetleges kibontakozásukra nyomasztó árnyékot vet a nagyobbrészt a hivatalos propaganda szócsövévé silányított csatorna. Ám most dicsérni jöttünk.

A Szombat délelőtt című magazinműsor ugyanis, a maga nemében, egészen biztosan a legjobb szórakoztató program, ami a magyar légből befogható mostanság. Semmi különös nincs benne (többek között ez is az erénye), csak gondosan elkészített, jó arányérzékkel kimért riportok, beszámolók és interjúk, melyeket ügyesen beszúrt kis színesek pezsdítenek fel, miközben az egészet egyben tartják a műsorvezetők (P. Kiss Zsuzsa, Süveges Gergő és mások) megnyugtatóan tolakodásmentes átkötői. Illetve külön is kiemelendő Radics Zsuzsa zenei szerkesztő visszafogott, de ötletgazdag ténykedése. A kétórás műsorba persze kéretlenül belerondít félúton a híradó, de hát a híradó mifelénk már csak ilyen, nemigen lehet vele mit kezdeni, ő a magyar éter beteg embere.

A Szombat délelőttökön belül is üde színfolt Lengyel Nagy Anna rovata, az apróhirdetés-válogatás. Az ötlet pofonegyszerű: a műsorvezető az innen-onnan összeszedett hirdetések közül felhív kettőt (azaz nyilván többet, de mindig a legjobban sikerült két telefonbeszélgetés kerül adásba), majd abszolút ráérősen eldiskurálgat a hirdetőkkel arról, mit és miért akarnak eladni, legyen az szolgáltatás, tárgy, ötlet, vagy amit csak el tudunk képzelni. Unalmasnak hangzik? Hát, egyáltalán nem az, ráadásul nem is azért, mert az extremitások felé lépeget a szelekció, hanem egészen egyszerűen azért, mert a mikrovalóságnak is hihetetlen mélységei vannak, amikről hajlamosak vagyunk elfeledkezni a makrotörténelem nagy szemétdombjára szegezett tekintetünkkel. Ezeket a mélységeket egy kis türelem, odafigyelés és egy-egy jól irányzott, ironizáló, de nem cinikus kérdés képes fél perc alatt is felvillantani. A tapasztalt rádiós Lengyel Nagy, aki karrierjének jó részét az évtizedeken keresztül nagy sikerrel sugárzott Embermesék műsorvezetői székében töltötte, ezzel a hirdetésválogatással azt folytatja, amit a legjobban tud: a hétköznapi szituációkat finoman széthajtogatva mutatja fel, ami a felszínük alatt rejtőzik, legyen az humoros, fanyar, abszurd, elkeseredett, tragikus, felemelő vagy letaglózó.

Nehéz megmondani, mitől érdekes a cottbusi születésű, Debrecenben élő némettanárnő hirdetése (olcsó nyelvórák gyerekeknek és felnőtteknek), de az. Egy eltűnt, de hatásában még mindig jelen lévő világ (magyar vendégmunkás férfi és keletnémet nő szerelme, NDK-s gyerekkor, Magyarországra költözés, a fal leomlása, ittmaradás…) jelentőségteljes apróságai kerülnek izgalmas megvilágításba egy másodgenerációs leszármazott prizmáján keresztül. Aztán hirtelen vágással a mai magyar abszurd mélyén találjuk magunkat: a párkeresésben garantált sikert biztosító arcvasalót áruló fiatalember eszmefuttatását halljuk arról, miért is nagyszerű üzlet megvenni ezt a masinát – bár ő maga vallja be a végén, hogy tulajdonképpen azért szabadulna a csodagéptől, mert neki üzletileg nem jött be a vele való kereskedés. Egy héttel később ismét fiatal hölgyet hívnak, ő kiképzést ajánl olyanoknak, akik Ausztráliában akarnak letelepülni. Nem kivándorlási ügynök, mondja, ám azt nem igazán sikerül megfogalmaznia, hogy akkor viszont micsoda. Embereket segít ki a távoli kontinensre, holott maga soha nem élt ott. Könnyű lenne tehát kötözködni vele, de Lengyel Nagy szerencsére nem erre indul, nincs prekoncepciója, vagy ha van is, hasznos távolságba tud tőle kerülni. Inkább beszélteti partnerét, kíváncsian hallgatja, s csak akkor szól bele, ha valóban érdemes. Nincs az egészben semmi nagyszabás, még sincs hiányérzetünk.

MR1-Kossuth rádió, szeptember 5., 12.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.