Snoblesse Oblige 2024/1-2.

  • Narancs
  • 2024. január 10.

Interaktív

Heti kulturális programajánló 

Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz, / Soha többé nem lesz ébredésed, / S ha ébredsz is, annyi időd lesz csak, / Míg nevedet sírkövedre vésed!

(Petőfi Sándor: A nemzethez)

péntek január 12. 17.00 Watergate: Az idő­krip­ták rejtélye

Vidovszky György koncepciója és rendezése egy korszerű interaktív színházi játék a klímaváltozás negatív hatásairól. A történet két egymásra nagyon hasonlító, az elképzelt jövőből érkező időkriptában játszódik. Azt tudjuk, hogy a jövőben drasztikusan csökkent az emberiség ivóvízkészlete. A nézőknek az a feladatuk, hogy megelőzzék a katasztrófát.

(Kolibri Pince, Bp. VI., Andrássy út 77.)

 

péntek január 12. 19.00 Félreismertelek. És magamat is.

Bácskai Juli Pszichoszínháza immár a 400. előadáson is túl vár minket. Az év első, a nézők ötletei alapján rögtönzött drámájának előadói Kakasy Dóra és Orosz Ákos. Közbehegedül Bóna János.

(K11 Művészeti és Kulturális Központ, Bp. VII., Király u. 11.)

 

péntek január 12. 19.00 Európa Kiadó, Kiss Llászló +4 – koncert

A 80-as évek elején alakult, Menyhárt Jenő dalszerző-énekes frontember köré épülő legendás banda persze sokat alakult a négy évtizedes fennállása alatt. Most az alapító mellett Bujdosó János, Kálmán András, Koroknay András és Gyenge Lajos a zenekar tagjai. Vendég az egykori gitáros és új formációja.

(Dürer Kert, Bp. XI., Öböl u. 1.)

 

péntek január 12. 19.00 Egy életem: Grecsó Krisztián – életrajzi stand-up est

Az Egy életem sorozatban híres művészek mesélnek az életükről, a számukra meghatározó pillanatokról és történetekről. A forgatókönyvet az élet írja. Most napjaink egyik legnépszerűbb írója meséli el az életét, szórakoztató formában.

(MomKult, Bp. XII., Csörsz u. 18.)

 

péntek január 12.  20.00 HALO – bemutató

Kortárs tisztelgés táncos őseink előtt: szakrális táncok, rituális mozdulatok és kortárs táncformák érnek össze Jenna Jalonen, a legmagyarabb finn koreográfus és csapata legújabb előadásában.

A korábbi RING című darab után ekképp folytatja a hagyományos táncok kutatását a SUB.LAB.PRO projekt keretében.

(Trafó, Bp. IX., Liliom u. 41.)

 

péntek január 12.  20.00 Petra and the Paper Hearts – bemutatkozó koncert

A blues aranykorát idéző zenekar többek között Bessie Smith, Ma Rainey és Peggy Lee legjobb számait szedte csokorba, hogy aztán stílushű módon reprodukálja az 1920-as és 1930-as évek hangulatát. Pintér Petra énekel, Pengő Csaba játszik nagybőgőn, Sonny gitározik és Nagy Szabolcs zongorál.

(Gödör, Bp. VI., Király u. 50.)

 

szombat január 13. 11.00 Hamupipőke

A Duna Művészegyüttes régóta sikerrel játssza ezt az interaktív elemekben gazdag családi előadását, amely a Grimm fivérek örökérvényű meséjét a Ghymes zenéjére dolgozza fel. Az európai népek táncaiból merítve hozták létre ezt a gyerekek számára jól érthető és élvezhető produkciót, amely most felújított, különleges díszletében látható. Január 15-én is.

(Nemzeti Táncszínház, Bp. II., Kis Rókus u. 16–20.)

 

szombat január 13. 19.00 Közeleg az idő – bemutató

„Egy időtlen darab, ami humorban s költészetben gazdag, s ahol egy ötvenöt éves kislány kénytelen kibogozni az összekuszált életeket.” A Nézőművészeti Kft. legújabb produkciójában találkozások és válások sokaságának lehetünk tanúi Soltész Bözse, Katona László, Kovács Krisztián, Földeáki Nóra, Scherer Péter és Nagy Dóra előadásában.

(Szkéné Színház, Bp. XI., Műegyetem rkp. 3.)

 

szombat január 13. 19.00 HERSELF lemezbemutató, A Flïrt, Blansch – koncert

Az elektronikus underground indie popot játszó kétnyelvű, hattagú csapat névadó EP-je 2019 decemberben jelent meg, azóta egyesével adták ki a dalaikat, s azokhoz eddig mindig klipeket is készítettek. Most az új lemezt népszerűsítik. Az A Flïrt progresszív pop-rock csapat két éve alakult, és egyből meg is nyerték a debreceni Fülesbagoly Tehetségkutatót, a Blansch pedig akusztikus felállással és a legkedvesebb régi és új számaival érkezik.

(Három Holló, Bp. V., Piarista köz 1.)

 

szombat január 13. 20.00 The Carbonfools – koncert

Már azt hittük nem is léteznek a szénhülyék, miközben csak megújultak és lemezt csináltak. Különleges megszólalással és látvánnyal készülnek az ünnepi estére, ahol először mutatják be élőben a két legújabb dalukat. Jó lesz végre hallani őket.

(A38 hajó, Bp. XI., Petőfi híd budai hídfő)

 

vasárnap január 14. 17.00 Isteni végjáték

Isten eljön hozzánk Alföldi Róbert képében, mert nagyon sok mondanivalója van az univerzum projektről. Az Agymenők és a Kominsky-módszer forgatókönyvírójának, Da­vid Javerbaumnak a darabja a Broadwayn Jim Parsons főszereplésével aratott nagy sikert.

(Átrium, Bp. II., Margit krt. 55.)

 

vasárnap január 14. 18.00 Nabucco – MET 2023/

24 közvetítés

A babiloni fogságban szenvedő zsidók és a magát istennek kikiáltó babiloni király története az 1842-es bemutatón, majd világszerte óriási sikert aratott, a „Va, pensiero…” (Szállj, gondolat…) kezdetű kórusdarabja pedig Itália második himnuszává vált. Verdi remekműve a hatalomról, a szenvedésről és a szabadságról – megújított sztárszereposztással. A király szerepében a grúz bariton, George Gagnidze, a király két lánya szerepében az ukrán szoprán, Ljudmila Monasztirszka és az orosz mezzoszoprán, Maria Barakova látható, a karmester az olasz Daniele Callegari.

(Uránia Nemzeti Filmszínház, Bp. VIII., Rákóczi út 21.)

 

vasárnap január 14.18.00 Ránki–Stark–Devich: Zongoratriók 4.

Ránki Fülöp zongorista, Stark János Mátyás hegedűművész és Devich Gergely csellista kamarasorozata a négy évszakot egy-egy koncerttel koronázza meg, a zongora­trió-irodalom kiemelkedő remekműveiből válogatva. Ebben az utolsó részben Debussy egy-egy gordonka-zongora, illetve hegedű-zongora szonátája, valamint egy Ravel-trió kerül sorra.

(BMC, Opus Jazz Club, Bp. IX., Mátyás u. 8.)

 

hétfő január 15. 18.00 Elégia. Durkó 90 – filmklub

Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál filmklubja a 90 éve született Durkó Zsolt (1934–1997) zeneszerző előtt tiszteleg, akinek a színházi és filmes munkái közül a Huszárik Zoltán rendezésében készült rövidfilmet vetítik 1965-ből. Utána Dargay Marcell zeneszerző előadása következik, és az est során elhangzanak vonatkozó részletek Durkó más kompozícióiból is.

(BMC, Könyvtár, Bp. IX., Mátyás u. 8.)

 

hétfő január 15. 19.00 Egy rosszaságról

A Dollár Papa Gyermekei társulat előadása a mindent tönkretevő szerelemről 18 éven felülieknek.

A színészek: Rába Roland, Polgár Csaba, Lőrinc Katalin és Erdős Lili, a táncosok: Bagyinszki Bánk, Csató Málna, Halasi Dávid, Gattyán Eszter és Lipták Zsófi. Írta és rendezte: Kiss-Végh Emőke.

(Trafó Stúdió, Bp. IX., Liliom u. 41.)

 

kedd január 16. 19.00 Rossini: A tó asszonya – operavizsga egy részben

Évek óta hagyomány, hogy a Zeneakadémia opera szakos hallgatói a szemeszterek végén megmutatják tudásuk legjavát. Ezúttal egy 19. századi olasz operát rendezett nekik Almási-Tóth András. Közreműködnek: Baján Zsuzsanna, Fujita Julia, Híves Boglárka, Kovács Júlia Mária, Ortan Vivienne, Csejtei-Varga Júlia, Papp Balázs, Czinke László és Halász Gergely. A zongoránál: Sándor Szabolcs.

(Zeneakadémia, Solti György kamaraterem, Bp. VI., Liszt F. tér 8.)

 

kedd január 16. 19.00 Anyám orra

Pintér Béla és Társulata ezzel az előadással 2006-ban a POSZT legjobb előadásának a díját hozta el. Aztán Vidnyánszkyék taroltak, nincs már POSZT, de ez a darab még mindig megy, és talán a még csak tervezett kaposvári KOSZT-ot és annak összes díjazottját is túléli. Ez van. De ki is a moral insanity?

(UP Rendezvénytér, Bp. IV., Szent István tér 13–14.)

 

kedd január 16. 19.30 Winterreise

Egy színész, egy zenész, egy szoba. Ebben a szobában találkozik és feszül egymásnak az Y generáció önemésztő magányossága és az európai kultúra egyik fő melankólia toposza. Borsi-Balogh Máté zenés monológja Tarnóczi Jakab rendezésében Franz Schubert dalciklusa és Wilhelm Müller versei alapján, német nyelven, magyar felirattal.

(Örkény Stúdió, Bp. VII., Asbóth u. 20.)

 

szerda január 17. 18.00 Félemberek, félállatok

Bősze Ádám legújabb előadása, a Muzikális bestiák sorozat egyik legrémesebb epizódja arról, hogy a kentaurok, a faunok, a hableá­nyok és más furcsa kreatúrák hogyan viselkednek zenei közegben. A folytatás sem lesz kíméletes.

(Eötvös10, Bp. VI., Eötvös u. 10.)

 

szerda január 17. 20.00 Lecsó – szólókoncert

Leskovics Gábor, illetve, ahogy legtöbben ismerik, Lecsó tizenéves korában, 1983-ban alapította a Pál Utcai Fiúk együttest. Rengeteg dal született azóta, s ezen az estén ezekből fog válogatni egy szál gitárral kísérve magát.

(K11 Művészeti és Kulturális Központ, Bp. VII., Király u. 11.)

 

szerda január 17. 21.00 Hogyan legyünk boldogtalanok?

Ezen az estén a néző elsajátíthatja az önkínzás alapjait, kiművelheti magát önsajnáltatásból és magáévá teheti az önsorsrontás haladó és profi eszköztárát. Endrész Aliz és Braun Barna előadását Kaj Ádám rendezte.

(Három Holló, Bp. V., Piarista köz 1.)

 

csütörtök január 18. 19.00 Smoke Sauna Sisterhood – premier előtti vetítés

Anna Hints lenyűgöző operatőri munkával elkészített filmje egy összetartó női közösség szemszögéből tárja fel a tradicionális észt szau­názás legintimebb pillanatait. Az erdőben felállított izzasztókamrában összegyűlő nők a legféltettebb titkaikról, vágyaikról, traumáikról beszélnek, miközben elmosódnak a test és lélek határai. A hipnotikus erejű dokumentumfilm tavaly a Sundance Filmfesztiválon elnyerte a World Cinema szekció legjobb rendezésnek járó díját, és most a 13. Mozinet Filmnapok programján látható, magyar felirattal.

(Toldi mozi, Bp. V., Bajcsy-Zsilinszky út 36–38.)

 

csütörtök január 18. 19.00 Az idő marasztalása

Horváth Csaba és Földeáki Nóra nyári meglepetés előadása a Forte Társulattal Józsa Tivadar körorvos, írói nevén Bodosi György szellemi hagyatéka alapján. Életképek, történetek, karakterek egy falu életé­ből, költőiség és fizikalitás Dresch Mihály zenéjével. Az előadás után kulisszajárást tartanak a Rakpart3 műhely vezetésével.

(Szkéné Színház, Bp. XI., Műegyetem rkp. 3.)

 

csütörtök január 18.19.30 Ági és fiúk – koncert

Díjmegosztó, prolongálva! Lesznek Kontroll-dalok, Ági-számok és MC KistaOmás LaoCi újévindító show-ja. Meg persze lesz Antal Szilveszter, Vajdovich Árpád Géza, Balogh Balázs, Varga Zsolt, Németh Csaba és maga Bárdos Deák Ági.

(Turbina Kulturális Központ, Bp. VIII., Vajdahunyad u. 4.)

 

 

 

 

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk