Szüret 2024/27.

  • Narancs
  • 2024. július 3.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Ha minden a tervek szerint alakul, és a Jóisten is megsegít bennünket, az év végére a hazafiak többségre jutnak az egész nyugati világban. Hajrá!

Orbán Viktor írása a Magyar Nemzetben

LEGUNDORÍTÓBB     VÉDEKEZZEN     ÖSSZEKÖTHETŐ     IGYEKEZETT

Ekkor jött Csoboth Kevin, és egy korábbi kapufája és Varga Barnabás majdnem tragikus sérülése után megkönnyeztetett meglett férfiakat széles e hazában. Én félreálltam Hajdú B. István üvöltése után, kivágtam a villogót, és miközben kamionok suhantak el mellettem, a bács-kiskuni éjszakában artikulálatlanul ordítottam a gemenci erdő állatvilágához, és bizony a könnyem is kicsordult egy pillanatra. Ez mindenkinél egyéni műfaj. Nálam ebben a könnycseppben a teljes gyerekkorom, anyai nagyapám iránti rajongásom, a fociban elátkozott nemzedékem esszenciája van benne. És akkor most próbáljuk elmagyarázni azoknak, miben áll a labdarúgás és a nemzeti öntudat szerelemittas keverékéből fakadó, szívtájékon jelentkező érzés, akik sem a játékot, sem a hazájukat nem rajongják? Lehetetlen. (…) És ezek közül is a legundorítóbb számomra a közvéleményt formálni képes fajta, az ún. írástudó, aki arra is vetemedni képes, hogy ki- és felhasználja az időben egybeeső úszók és vívók hatalmas sikereit.

Lentulai Krisztián írása a Mozgástérblog.hu-n

BM Szolgálati Ebtenyészet értékesít fiatal német juhászkutyákat; növekszik a bűnözés, embereket ölnek, rabolnak ki. Védekezzen! Ajándék: szakkönyv, póráz.

Apróhirdetés az Észak-Magyarországban

Extrém helyszínen lesz megtekinthető Gál László kézdivásárhelyi ökológus medve és ember kapcsolatát bemutató dokumentumfotó-sorozata: Európa egyetlen, Székelyföldön található mesterséges búvártavában helyezik el. A tárlatot, amely a tusnádfürdői medvék életét tükrözi tudományos keretekben, merüléssel lehet majd megtekinteni július elejétől. Mi több, a búvárkodás sörözéssel és zenehallgatással is összeköthető, a tó valóságos víz alatti kulturális és kocsmaélményt kínál a Dálnokra érkező bevállalós látogatóknak.

Székelyhon.ro

Az 1956-os szabadságharcos, volt országgyűlési képviselő emlékére rendezett tárlat a Patrióták műhelyében készült, a Miniszterelnökség támogatásával. (…) Vándorkiállítássá azzal a szándékkal tették, hogy Wittner Mária szellemi hagyatékát, örökbecsű intelmeit a jövő nemzedékek számára is továbbadják. (…) A tárlatnyitót a helybéli Magyar Polgári Egyesület szervezte, meghívva rá Németh Szilárd kormánybiztost, országgyűlési képviselőt, aki Wittner Mária egyik legközelebbi társa volt a pesti srácok örökségéért folytatott küzdelemben. A budapesti vendég bensőséges hangú rögtönzött beszédben idézte fel „Mária nénivel” kapcsolatos emlékeit és élményeit, hangsúlyozva azt a szellemi-politikai együttműködést és együttérzést, ami a fiatal rendszerváltók/demokraták és az egykori ’56-os harcos között kialakult.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közleményéből

Az agrárminiszter szerint a fiatalokat meg kell nyerni a kulturált borfogyasztásnak. Mint mondta, el kell fogadni, hogy nemcsak bort érdemes termelni vagy értékesíteni, hanem olyan termékeket is, mint a must, a murci, pezsgő, habzóbor, ízesített borok, boralapú koktélok, de nem szabad elutasítani olyan megoldásokat sem, mint az alkoholmentes bor – hívta fel a figyelmet.

MTI

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik is megjelent szombat este Budapest egyik legkedveltebb szórakozóhelyén, ahol egy hatalmas bulival igyekezett maga mögött hagyni az Európa-bajnokságot, ahol Marco Rossi együttese nem jutott túl a csoportkörön.

Origo.hu

Mint sivatagban az oázis, úgy él és működik a Hungária körút 5–7. szám alatt a Bem József Bajtársi Egyesület.

Obsitos magazin

Péntektől megtekinthető a nagyközönség számára is a békenemez a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely körtermében. (…) Pár pohár sör és forró csoki között pattant ki a projekt ötlete Nitschmann Corinna nemezes alkotó és Póth Péter személyiségfejlesztő önismereti tréner diskurzusából közvetlenül az ukrán háború kitörése után. A terv az volt, hogy hozzunk létre egy nagy békenemezt, melynek elkészítéséhez minél többen járulnak hozzá a világ számos csücskéből.

Baon.hu

 

 

 

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.