Szüret 2025/42.

  • Narancs
  • 2025. október 15.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Gratulálok Krasznahorkai Lászlónak, büszke vagyok a magyar író Nobel-díjára. Remélem, hogy Wass Albert, Nyirő József és Tormay Cécile is méltó elismerést kap.

Németh Szilárd Facebook-bejegyzése

ÉKKÖVEI   EREJE   NÉLKÜLÖZHETETLENEK   ÁRASZTOTTA

A Kárpát-medencében csaknem négyezer templom felújítását segítette a magyar kormány azokon a területeken, ahol magyarok élnek – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. (…) Soltész Miklós óriási dolognak nevezte a katolikus, református, római- és görögkatolikus, evangélikus és más felekezethez tartozó épületek megújulását, és hozzátette, emellett még kétszáz új templom is épült. Az államtitkár azt mondta, a felújított templomok ékkövei a településeknek, de a legfontosabb kérdés az, hogy „lesz-e bennük tűz, és megtelik-e élettel a templom”. Felhívta a figyelmet arra, hogy ennek a tűznek a továbbvitele közös feladat, és akkor lesznek, akik megtöltik majd a templomokat. Keményen harcolni kell a kereszténységért, mert más nem fogja elvégezni helyettünk a munkát – jelentette ki.

MTI

A kereszt Isten ereje – hangoztatta Latorcai Csaba KDNP-alelnök, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Hévízen. (…) Mi, magyarok vagyunk azok, akik „felvesszük a kesztyűt, és megálljt parancsolunk az önpusztítás rohamosan terjedő vírusának” – fűzte hozzá.

MTI

Hankó Balázs szólt arról is, hogy 2010 óta másfélszer annyi gyerek született Magyarországon, mint amennyien Pécsen élnek, a termékenységi arányszám pedig olyan mértékben emelkedett, amellyel Magyarország Európa élén van.

MTI

A gazdálkodók és az erőgépek közötti összhang nélkülözhetetlen az eredményes mezőgazdasági termeléshez – jelentette ki Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a X. Karcagi Traktoros Ügyességi Versenyen. Hozzátette, a megmérettetésen a magyar agrárium múltja, a jelene és a jövője találkozik egymással. (…) Az államtitkár az eseményen kiemelte, hogy a traktorok nélkülözhetetlenek az eredményes mezőgazdasági termeléshez.

Az Agrárminisztérium sajtirodájának közleményéből

A szülinapos sztáranyuka a kedvenc éttermében ebédelt, majd egy kiadósat sétált (ahogy ő fogalmaz, a semmibe). Magához ölelte két gyermekét, a Berki Krisztiántól született Natasa Zselykét és a Bencétől született Evoletet, a legszebb szülinapi ajándékát a húgától kapta, majd kikérdezte lányától a leckét, a nap végén pedig nyugalom árasztotta el a lelkét.

A Bors online Hódi Pamela házassága tényleg romokban lehet: itt az újabb bizonyíték a válásra című cikkéből

Mint arról lapunk is beszámolt, a kormányfő szombat délelőtt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel látogatott a XX. kerületbe az ottani termelői piacra, ahol több mint száz támogató fogadta. (…) Annyi támogató jött össze, hogy a kormányfőt alig engedték oda az aláírásgyűjtő pulthoz, ahol természetesen ő is aláírta az egyik ívet.

Magyar Nemzet online

2015 óta fut a békési vármegyeszékhelyen a Békéscsaba hazavár program, amelynek keretében felsőoktatási hallgatói ösztöndíjra, illetve életkezdési támogatásra pályázhatnak a fiatalok. A cél a kezdetek óta az, hogy támogassák a békéscsabai fiatalokat piacképes diploma megszerzésében, valamint, hogy azt követően segítsék őket abban, hogy letelepedhessenek a városban. (…) A békéscsabai önkormányzatnál áttekintették a jelenlegi rendszert, és azért, hogy minél több fiatal pályázhasson eredményesen, a városi közgyűlés ülésén módosítottak rajta. (…) A változtatásokat jól szemlélteti a program nevében történt módosítás is, immár Békéscsaba vár és hazavár néven fut.

Beol.hu

Esztergályos Csaba, a Szarvaskend hős kapusa civilben sírkőfaragó. Nem tud kijutni a rajongói embergyűrűből. Harminc éves, igazi sportember, 571 meccse volt már a Magyar Labdarúgó Szövetség statisztikája szerint. És ami itt történt Szarvaskenden, az még sok ideig burjánzik, világít majd az internetes felületeken.

A Szabad Föld riportja a Szarvaskend Magyar Kupa-meccséről, amelyet 15:0-ra nyert meg a Ferencváros

Halloween móka lesz Pécsen: keresd elő a zombi jelmezed!

Cím a Bama.hu-n

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.