Amikor Sztupa és Troché rendezték a dolgokat, Sztupa összekevert mindent. Én vagyok Troché, mondta, majd úgy folytatta – Trochéra, az igazi Trochéra bökve –, hogy te meg Ómafa. De hát én Troché vagyok, szalad ki hirtelen Troché száján, de Sztupa csak nevetett: én vagyok Troché. De Sztupa, értsd már meg, hogy én vagyok Troché, próbálkozott még egyszer Troché, s hogy nyomatékot adjon szavainak, jobb kezének ujjait szorosan összepréselte, mint aki mind az öt ujjával alulról bele akar csípni a levegőbe, úgy lengette Sztupa orra előtt: értsd már meg, hogy én vagyok Troché! Sztupa kacagott, te Ómafa vagy, én vagyok Troché, kész, vége! Troché kétségbeesésében Ómafához fordult. Ómafa, Ómafaaaa, gyere! Ómafa még összehajtott ezt-azt, de aztán jött. Sztupa összekever mindent, mondta neki Troché. Szia Sztupa, mondta neki Sztupa (mármint az igazi Sztupa az igazi Ómafának). Troché (mármint az igazi) erre megismételte az igazi Ómafának: mindent összekever. És röhög, nézd, röhög! Sztupa már nem nevetett, csak felemelt egy almát az asztalról, s Troché felé nyújtotta: paradics, kérsz paradicst, Ómafa? Ómafa közbevágott, kérek paradicst. De Sztupa tettetett mogorvasággal azt mondta neki, hogy nem téged kérdeztelek, Sztupa! Troché még erre sem adta fel: az nem paradics, az alma, Sztupa! Kicsit hezitált, hozzátegye-e még, hogy értsd meg, de abban már ő sem bízott annyira, ezért inkább annyit fűzött csak hozzá, hogy én nem Ómafa vagyok, hanem Troché. Ómafa, mondd meg neki te is, hogy én Troché vagyok! Ómafa megmondta: ő Troché. De Sztupa nem tágított, ő Ómafa. De Ómafát sem abból a fából faragták, amelyik könnyen feladja. Hülye vagy, Sztupa, mondotta, majd hozzátette Trochéra mutatva, ő Troché. Én Ómafa vagyok, bökött önkeblére, te meg Sztupa. Aha, értem, mondta erre Sztupa. Te vagy Sztupa, ő Ómafa, én meg Troché, de hát ezt mondtam eddig is! Ezt mondtad, de nem így van, mindent összekeversz, ezt már a hamis Ómafa, vagyis az igazi Troché mondta az igazi Sztupának, tehát a hamis Trochénak. És az almát is összekevered a paradiccsal. Sztupa rápillantott az almára, de volt mellette paradics is, úgyhogy akár össze is keverhette volna őket, pirosak voltak és biók, csak hát az egyik nagyon alma volt, a másik meg nagyon paradics, amit az igazi Troché is a magáénak vallott, azt mondta rá, paradicsom.
Pénteken (11-én) este kilenckor a Film Cafén Alan Rickman rendezői életművének egyik méltán feledett, ám annál látványosabb opusa kezdődik, A virág románca. Persze, ez is arról szól, mint az összes ilyen, hogy valaki préselni akarja Virágot, de ha a Napkirály tájépítészei keverednek szerelmi kalamajkába Kate Winslettel, az mégiscsak más dolog, mintha a Tájkirály (helyesen nyilván thai király) napépítészeivel fordulna ilyesmi elő. Szerencsére csak ötvenöt percig kell nézni, mert akkor az M3-ra befutnak Platonov szerelmei, még a hatvanas évek végéről egy méltán csehovi tévéjáték keretein belül, igazolandó, hogy Darvas Ivánba is szorult egy adag napkirályság, mert olyan szerelmei vannak, amiről egy tájépítész álmodni sem merhet, Tordai Teri, Bara Margit vagy Drahota Andrea, hogy Szofja Jegorovnát már ne is említsük. De említettük, ő a Tordai.
Szombaton ugyanitt fél órával előbb kapcsoljuk a Lada gyárat: Egészséges erotika. Délután ötkor volt a Coolon egy miszterbínes Maigret, éppen csapdát állított, sikerült elkerülnünk. Alkalmasint ma egész nap olyan filmek mennek, mint egész héten, nézhetők, de sehol egy dög bennük, ezért inkább csak úgy felsorolom őket. Superfantozzi, Rob Roy, Dzsentlemanus, Dutyi dili (ez még csak-csak), A Római Birodalom bukása (én egyszer láttam A Római Birodalom bukósisakját is!), Egy kincskereső Mexikóban (naná, majd Kőbánya-hizlalón!).
Vasárnap sem csap be a villám, az M3 este hét után Robert Redforddal adja A nagy Gatsbyt. Utána jön Totó, Peppino és az édes élet. A Film+-on pedig brixtoni kiscsákeszek mentik meg a bolygót a marslakóktól az Idegen arcokban. Ezért tényleg nem érdemes tévét tartani, sokat fogyaszt.
