tévéSmaci

Téli krokodil

  • tévésmaci
  • 2019. június 23.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché első rókavadászatukon megjelentek, no, mondhatom, még pendelyes korú gyermekek voltak, mindezt leginkább társadalmi helyzetük napnál is világosabb belövése miatt kell rögzíteni. E szerfelett magas társadalmi pozíción az sem változtatott szemernyit sem, hogy Sztupa és Troché a rókák oldalán vettek részt e vadászaton. Persze, persze, a rókák oldalán és rókaként is, de nem a vadak, hanem a vadászok között (volt erre egy kifejezés akkoriban: belülről bomlasztottak). Az álcával nem sok gondjuk akadt, a rókák kabátja éppúgy veres, mint a vadászok frakkja, ilyen kemény, fekete, gömbölyű lovaglókalpagot, amit úrlovasok és más mondaine népek viselnek hasonló alkalmakkor, nos, azt szerzett nekik a párt. Elég simán ment a dolog, csak annyi kárát látta a közösség, hogy az épp a csehszlovákiai Havlíčkův Brodban rendezett XIV. Barátság Viadalon szereplő öttusa-válogatott fedetlen fővel hozta le a lovaglást – a helyi közönség ovációjától kísérve. Sajnos ez sem segített a csapaton, mert utána Balczó hiába futott remekül, Onyiscsenko a vívásban akkora előnyt szerzett, melyet már nem lehetett behozni, így a fiúknak be kellett érniük az ezüsttel. Ha lett volna rajtuk tökfödő, akkor is ugyanígy végeztek volna, összegezte a helyszínen tartózkodó instruktor, s szemrebbenés nélkül aláírta a sapkahiányról szóló igazoló jelentést. Sztupa és Troché, a két róka eközben pompás hátasán űzte a vadat, pontosabban zavarták össze a felsőházi hobbivadászokat. Mindezen ügyködésükben nagy segedelmükre volt az angol nyelv, hiszen a felsőbb osztálybeli rókák valamiért úgy tudják, hogy a brit uralkodóház a cockney-t preferálja, ezért már a rókakölyköket is erre tanítják. Tehát amikor Sztupa, a róka a nyeregben hátrafordulva elkiáltotta magát rókaakcentusban nyomva a cock­-

ney-t, hogy hallali, tényleg teljes lett a zűrzavar. Hát még, amikor Troché megfújta a kürtöt (máig nem sikerült visszaszerezniük szegény briteknek).

Pénteken (24-én) a Duna tévé este kilenc húszkor még egy Bergmant elővarázsol a kabátujjából: az 1957-es A hetedik pecsét az a film, melyet mindenki arról ismer, hogy a valamiért Dorelliknek öltözött Halál sakkozik benne Max von Sydow-val, és a jó Max dug. (Tényleg, emlékeznek még a Dorellik jön! c. remekműre – na, azt sajnos nem adja a tévé.) Lesz viszont rögtön ezután itt egy Kaspar Hauser is, amiből azt a messzemenő következtetést vonhatjuk le, hogy befigyelt egy nagyobbacska Herzog-csomag is a Duna csatornára, amiért is nem lehetünk eléggé hálásak, főként, ha jókor sikerül befejezni. Arra sem vetünk követ, aki az ilyet nem szenvedheti, neki a Cinemax 21.45-kor nyom valamit az Egy házasság helyzete c. (egy bergmani cím, nemde) sorozatból. A tíz tízperces epizódból álló műalkotás Stephen Frears és Nick Hornby mára már mondhatni, olajozott összeműködésének gyümölcse, s pont olyan is.

Vasárnap Al Tasziló Sebhelyesarcúként fújja az orrát a nulláslisztbe éjfél előtt a Mozi+-on.

Hétfőn este kilenckor pedig jön a Leon, a profi és a második része, a Leonidász, az Adidász, de utóbbiban nem vagyok teljesen biztos, kérem, hívják fel a Film Cafét.

Csütörtökön egy durva számolási hiba a Duna tévén 23.25-kor: Az ötödik pecsét. Vagy, ahogy a költő mondja: anyám, add el a tévét!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.