Amikor Sztupa és Troché első rókavadászatukon megjelentek, no, mondhatom, még pendelyes korú gyermekek voltak, mindezt leginkább társadalmi helyzetük napnál is világosabb belövése miatt kell rögzíteni. E szerfelett magas társadalmi pozíción az sem változtatott szemernyit sem, hogy Sztupa és Troché a rókák oldalán vettek részt e vadászaton. Persze, persze, a rókák oldalán és rókaként is, de nem a vadak, hanem a vadászok között (volt erre egy kifejezés akkoriban: belülről bomlasztottak). Az álcával nem sok gondjuk akadt, a rókák kabátja éppúgy veres, mint a vadászok frakkja, ilyen kemény, fekete, gömbölyű lovaglókalpagot, amit úrlovasok és más mondaine népek viselnek hasonló alkalmakkor, nos, azt szerzett nekik a párt. Elég simán ment a dolog, csak annyi kárát látta a közösség, hogy az épp a csehszlovákiai Havlíčkův Brodban rendezett XIV. Barátság Viadalon szereplő öttusa-válogatott fedetlen fővel hozta le a lovaglást – a helyi közönség ovációjától kísérve. Sajnos ez sem segített a csapaton, mert utána Balczó hiába futott remekül, Onyiscsenko a vívásban akkora előnyt szerzett, melyet már nem lehetett behozni, így a fiúknak be kellett érniük az ezüsttel. Ha lett volna rajtuk tökfödő, akkor is ugyanígy végeztek volna, összegezte a helyszínen tartózkodó instruktor, s szemrebbenés nélkül aláírta a sapkahiányról szóló igazoló jelentést. Sztupa és Troché, a két róka eközben pompás hátasán űzte a vadat, pontosabban zavarták össze a felsőházi hobbivadászokat. Mindezen ügyködésükben nagy segedelmükre volt az angol nyelv, hiszen a felsőbb osztálybeli rókák valamiért úgy tudják, hogy a brit uralkodóház a cockney-t preferálja, ezért már a rókakölyköket is erre tanítják. Tehát amikor Sztupa, a róka a nyeregben hátrafordulva elkiáltotta magát rókaakcentusban nyomva a cock-
ney-t, hogy hallali, tényleg teljes lett a zűrzavar. Hát még, amikor Troché megfújta a kürtöt (máig nem sikerült visszaszerezniük szegény briteknek).
Pénteken (24-én) a Duna tévé este kilenc húszkor még egy Bergmant elővarázsol a kabátujjából: az 1957-es A hetedik pecsét az a film, melyet mindenki arról ismer, hogy a valamiért Dorelliknek öltözött Halál sakkozik benne Max von Sydow-val, és a jó Max dug. (Tényleg, emlékeznek még a Dorellik jön! c. remekműre – na, azt sajnos nem adja a tévé.) Lesz viszont rögtön ezután itt egy Kaspar Hauser is, amiből azt a messzemenő következtetést vonhatjuk le, hogy befigyelt egy nagyobbacska Herzog-csomag is a Duna csatornára, amiért is nem lehetünk eléggé hálásak, főként, ha jókor sikerül befejezni. Arra sem vetünk követ, aki az ilyet nem szenvedheti, neki a Cinemax 21.45-kor nyom valamit az Egy házasság helyzete c. (egy bergmani cím, nemde) sorozatból. A tíz tízperces epizódból álló műalkotás Stephen Frears és Nick Hornby mára már mondhatni, olajozott összeműködésének gyümölcse, s pont olyan is.
Vasárnap Al Tasziló Sebhelyesarcúként fújja az orrát a nulláslisztbe éjfél előtt a Mozi+-on.
Hétfőn este kilenckor pedig jön a Leon, a profi és a második része, a Leonidász, az Adidász, de utóbbiban nem vagyok teljesen biztos, kérem, hívják fel a Film Cafét.
Csütörtökön egy durva számolási hiba a Duna tévén 23.25-kor: Az ötödik pecsét. Vagy, ahogy a költő mondja: anyám, add el a tévét!
