Rádió

Liberális úthenger

Az igazság esete a Karc FM-mel

Interaktív

Mi következik abból, ha a jobboldal három jellegzetes médiamunkása összedugja a fejét, hogy új műsort indítson a Karc FM-en? Hát természetesen magas minőségű, hiánypótló politikai kibeszélőshow. Legalábbis, ahogy ők képzelik. Történt néhány hete – ezt a műsor elején megtudjuk –, hogy Czirják Imre, a Karc FM szerkesztője, Gajdics Ottó, a csatorna igazgatója (és a Mészáros Lőrinchez került Szabad Föld főszerkesztői székébe bukott volt Magyar Idők-vezető), valamint a jobboldali sajtóuniverzum jószándékból és önként összeadott birodalmának, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványnak (KESMA) a főnöke, Szánthó Miklós arra jutott egy megbeszélés végén, hogy valami még hiányzik. Mert hiába van ma már a 888.hu-tól a Hír Tv-n, a Figyelőn vagy az Origón keresztül a Vas Népéig minden egy tető alatt, azért a liberális médiatúlsúly réme csak nem akar eltűnni.

Titokzatos módon a KESMA bűvszó egyszer sem hangzott el az egész adásban, mintha nem is létezne, és mintha a Karc FM sem tartozna bele, mintha Szánthó maga sem lenne a vezetője. Talán szégyellik? Aligha. Elfelejtették? Kideríthetetlen. Mindenesetre Szánthó, aki a szerencsétlen sajtófogyasztási coming outja után kiakolbólított Varga Istvántól vette át a jobboldali médiakonglomerátum fölötti csend­őrködés keresztjét, nem KESMA-vezérként, hanem már-már civil aktivista szerepben, az Alapjogokért Központ igazgatójaként mutatkozott be. Az AK ugye egy borzasztó független intézmény, olyannyira, hogy Szánthó nemigen mulasztja el jelezni, milyen büszkék rá, hogy a Fidesz pártalapítványa finanszírozza őket. Nyilván innen szép nyerni, azaz leleplezni a libsi médiatúlsúly ármánykodását egy új műsorban.

Van egyébként címe is az adásnak, Az igazság órája, ami azon túl, hogy önmagában is szép, mi több, már-már bibliai csengésű, nyilván ironikus reakciónak szánták az alig néhány hónappal korábban a Klubrádión indult Bolgár György-műsorra, Az igazság pillanatára. Kész csoda, hogy ennyi igazság ilyen kis médiatérben egyáltalán elfér.

Az igazság órájának egyébként nem Szánthó a műsorvezetője, hanem Czirják, de ő nagyon előzékenyen a háttérbe húzódik, és hagyja, hogy az Alapjogokért Központ igazgatója (aki KESMA-vezérként egyben főnöke is, de erről ugye nem esik szó) vigye a hátán a produkciót. Illetve az ő vendége, aki az első adásban Kovács István volt, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. Tegyük hozzá rögtön, róla meg ez nem hangzott el, helyette a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőjelöltjeként mutatták be.

Lényeg a lényeg: ez egy olyan műsor lesz – árulja el az adás első felét kitevő Tényállás: az Alapjogokért Központ valóságszéruma című rovat bevezetőjében Szánthó –, amely szembeszáll a liberális úthengerrel, nem veti alá magát a politikai korrektség szolgaságának, illetve felveszi a harcot az emberi jogi fundamentalizmussal is. „Tekintély, hierarchia és rend, ebben hiszünk” – jelenti ki a műsor hangja, aztán még mond valami olyasmit, hogy „a liberálisok meg akarják változtatni a nyelvünket, el akarják törölni a múltunkat, át akarják írni a tankönyveknek és különböző művészeti alkotásoknak az elnevezését, gondolati és képi világát”, de ez már olyan összetett gondolat, amit mi a magunk szerény eszével követni is alig tudunk.

Kár, hogy az első tíz-tizenöt perc intellektuális tűzijátékát a műsorközepet jelző Demjén Ferenc-dal (A Föld könnyei) után a merő propagandaunalom kínosan hosszú percei követik. Az EP-választásról van szó, és minden elhangzik, amit már ezerszer hallottunk kormányközeli szájakból, de semmi új, semmi meglepő nem jön a voksolást előkészítő lózungok mellé. Olyannyira ellaposodik az adás, hogy egy idő után már a hangokat sem lehet megkülönböztetni: műsorvezető, jobboldali médiavezér és EP-képviselőjelölt egybeolvad, s követhetetlen tónusú hullámokban nyaldossák egymást a „teljesen igazad van”, „nagyon egyetértek”, „én is így gondolom” kezdetű mondatok.

Némi halovány szín akkor dereng csak fel az éterben, amikor az ellenfél sajtóját szemléző Bolond lyukból című rovatban a Trónok harcára, és egyáltalán, a hollywoodi filmipar genderlobbijára terelődik a szó. Csak hát a rovat komolyságából sokat elvesz, hogy az egyetlen szemlézett írás a Daily Beast című szórakoztató online sajtóoldal gyengécske véleménycikke. Persze azt is sikerül félreérteni, de ez tulajdonképpen mindegy is. Az igazság órája ugyan most még nem jött el, de jó hír lehet a műsorkészítőknek, hogy van még hová fejlődni. Már ha egyáltalán érdekli őket az ilyesmi.

Az igazság órája, Karc FM, május 21.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)