Ez a nyár csak indián

A múlt héten tán már végső búcsút is mondtunk a melegnek, nem is alap nélkül – oly hirtelen fordult didergősre az idő. De a természet megkönyörült rajtunk, s kínál még egy utolsó esélyt. Már hétfőn is kapunk egy kis ízelítőt a szeptember végi enyhe fuvallatból – igaz, ez első körben még nem fordul majd holmi kánikulába. Elsősorban délen melegszik fel erőteljesebben a levegő (25 fok fölé), északon a 23-24 foknak is örülni fogunk. A dramatikusabb forgatókönyv kedvéért előbb – még aznap este – nyugat-délnyugat felől érkezik egy nem túl markáns légköri front, a hozzá tartozó, kelet-északkelet felé mozgó csapadékmezővel, széllel és hajszálnyi-gyűszűnyi lehűléssel. Keddre virradóra nyugaton és délen várható csapadék – s a front, továbbá az előtte keletkező összeáramlás mentén, északkeleten zivatarok is lehetségesek. Az éjszaka viszont, hála a sok felhőnek, enyhe lesz. Kedden már futó záporok, s inkább Kelet-Magyarországon előforduló esők mellett előbb a felhőké, utóbb a derűé lesz a főszerep. Némileg a hőmérséklet is visszaesik – de azért ekkor is masszívan 20 fok feletti értékek várhatók.

Szerdán azután már szinte mindenhol 25 fok fölé megyünk: pár napig nem is engedünk ebből, sőt a maximumok a harmincat közelíthetik. Azért egy józan pillanatra legyünk úrrá izgatottságunk felett: ezek a látszólag magas értékek majdnem pillanatszerűen állnak be – amihez lassú kapaszkodás és határozott ütemű csökkenés társul. A Nap pedig mind később kel, és már késő délután lenyugszik: a napnyugtától napkeltéig tartó sötét időszak hossza éppen a mostani hét elején (keddről szerdára virradó éjszaka) éri el a 12 órát – s ennél csak hosszabb lesz, egészen a téli napfordulóig! Apróbb öröm, hogy az éjszakai hőmérsékletek is jelentősen megenyhülnek (úgy 15-16 fok köré), szerdától pedig a meleg, szubtrópusi levegő nagy sebességgel, jelentős déli szél kíséretében tölti majd ki a Kárpát-medencét, és ezzel együtt átmenetileg a felhőzet is szépen eltűnik. Ez is mutatja: megint csak egy szárító hatású, leszálló légáramlások által uralt, nagy léptékű meteorológiai rendszer, magas nyomású gerinc hatása alá kerülünk – mondjuk, nem sokáig. Az ilyenkor szokatlan, a sokévi átlagnál vagy 7-8 fokkal melegebb idő szép folyamatosan enyészik el (ráadásul talán nem is végleg!) – ennek lefolyása, s ezzel együtt a hét utolsó három napjának forgatókönyve kissé még bizonytalan. Valószínűleg már pénteken megjelenik a Kárpát-medence északnyugati sarkában egy hullámzó frontrendszer, amely megint csak szépen araszolva, bizonytalan mennyiségű csapadékhullás mellett vasárnapig vonul át rajtunk. Akkorra múlik el az ország meteorológiai alapú megosztottsága – egészen pontosan délen-délkeleten valószínűleg még ez után is kissé enyhébb idő várható (jövő keddtől pedig innen kiindulva újabb mérsékelt felmelegedés).

A következő hetekben még lehet részünk enyhe, utónyári hangulatban, ezt követően pedig szépen, lassan zökkenünk vissza az őszi kerékvágásba. Egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy a fogasról ismét a vállunkra került a kabát. Addigra már a lombok sárgulása, barnulása, vörösödése is meggyorsul – idén amúgy is előbb indult meg a levelek színeváltozása, köszönhetően az aszálynak (s ezen már az elmúlt egy-két hét kiterjedtebb esői sem sokat változtattak).

Két front között meleg szendvics

Hétfőn az ország nagy részén változóan felhős, de inkább napos idő várható, 25–28 fokos maximumokkal – kivéve az északkeleti régiót és a főváros környékét, ahol alig emelkedik 20 fok fölé a hőmérséklet (ez se tart sokáig). Estétől érkezik az a nem túl markáns front (precízen: ciklonális hullám, avagy okklúziós front) amely azután kedd délutánig befolyásolja a Kárpát-medence időjárását. Délnyugat-nyugat felől mind több helyen várható konvektív, záporos-zivataros csapadék, a Dunántúl déli és középső részén nem is kevés – miközben a front előtt labilizálódó légkörnek és egy összeáramlási zónának köszönhetően északkeleten is lehetnek zivatarok. Enyhe lesz az éjszaka, úgy 11–16 fok közé hűl a levegő – a zivatarok és a megélénkülő szél kicsit azért rontanak az összképen. Kedden délelőtt már csak keleten várható eső, zápor – sőt az ország északkeleti csücskében délután is. Az ország nagy részén azonban felszakadozik a felhőzet, és több-kevesebb napsütés mellett 25 fok körüli csúcshőmérséklet várható. Szerdán hajnalban kissé csípősebb időt tapasztalhatnak a már/még talpon lévők, a nappali klímára azonban nem lehet majd panasz: délutánra 25–29 fok körüli értékekig szökik fel a hőmérő már nem higanyos mérőszála. A következő két éjszaka némileg enyhébb lesz, miközben csütörtökön néhol a 30 fokot is elérheti a délutáni maximum.

Pénteken egy érkező hidegfronttal együtt északnyugaton – nyilván bizonytalan mennyiségű csapadék kíséretében – már jelentősen visszaesik a hőmérséklet, míg délkeleten marad a 31-32 fokos termikus plafon. A kettő közötti átmeneti zónában élők pedig előbb kvázinyári körülményekre, majd fokozatos, több napig tartó hőmérséklet-csökkenésre számíthatnak. Hétvégén már megint kicsit visszaesnek az éjszakai-hajnali minimumok: szombatra a markánsan késő nyári idő inkább a déli és délkeleti területekre szorul vissza, máshol inkább már (amúgy még mindig kellemes) kora őszi idő várható. Vasárnap, szeptember utolsó napján, egyre nagyobb fokú bizonytalanság mellett, átmenetileg csapadékosabb és hűvösebb idő várható – délen azért még 20 fok fölötti, északon inkább már csak az alatti maximumokkal. Talán a jövő hét is tartogat számunkra egy néhány napos enyhe, rövid ujjú periódust – de erről biztonsággal és a mostaninál kisebb mértékű bizonytalansággal csak a hét második felében tudnánk nyilatkozni.

Figyelmébe ajánljuk

Elhunyt Karsai Dániel

  • narancs.hu
Negyvenhét éves korában meghalt Karsai Dániel. Az alkotmányjogász több mint három éven át hősiesen küzdött gyógyíthatatlan betegségével, miközben próbálta elérni az aktív eutanázia magyarországi engedélyezését.