Szerdától ázunk, fázunk

Miután véglegesen beköszöntött az ősz, gyönyörködjünk rögvest annak üdítő változatosságában! Élvezzük ki a délutáni langymeleget – ameddig lehet! –, s azután vegyük elő a meleg holmit a ruhásszekrényből, és próbálgassuk magunkra szorgalmasan: a hét második felében, s nem is csak éjjelente!, elkel már az is. Amúgy ez a hét sok tekintetben másolja az előzőt. Az első három nap enyhet és derűt hoz - még ha nem is oly magas hőmérsékletekkel, mint a múltkor. Azután szerdán megérkezik a szokásos hullámzó frontrendszer, és napokig megszabja majd a Kárpát-medence időjárásának képét. Ráadásul ez a hidegfront abban a tekintetben is markánsabb lesz, hogy lényegesen hűvösebb levegő jár a nyomában: péntek hajnalban már csak öt fok körüli minimumok várhatók az országban, s a Dunántúl déli-délnyugati részén akár megjelenhetnek az első talaj menti fagyok is! Ráadásul most úgy látszik: a hideg levegő beáramlását nem követi újabb gyors javulás. Miután hétvégén valószínűleg egy újabb gyenge hidegfront kíséretében jól célzott üzenetet kapunk az északi sarkkör vidékéről, így a hétvége, sőt a jövő hét eleje is átlag alatti nappali hőmérsékleteket hoz. Talán majd jövő keddtől, pláne szerdától lehet megint olyan 21-22 fok – lám, már ennek is lehet örülni…

S bár hiszünk benne, hogy a hét második felében kissé már hűvös nappalokból is lesz még egyszer (de idén talán már tényleg csak egyszer) szépkorú asszony/indián nyár jellegű, délutáni verőfény – bevalljuk, ezt most még a horizont peremén sem látjuk. Örüljünk inkább annak, hogy legalább a hét első (majdnem) három napjában azt az illúziót kelti a természet, hogy talán fűteni sem kell az idén. Ez természetesen merő káprázat, mely nem szabad, hogy öncsalásba forduljon: aki nem gyűjtötte össze szorgalmas hangya módjára a nyár sok-sok melegét, az galád tücsökként fázni fog a télen (illetve remegve várhatja, mikor végeznek a házban az elöregedett gázcsövek cseréjével…). Ezzel nagyjából sikerült is összefoglalni a hozzánk hasonló, meglehetősen szélsőséges kontinentális éghajlatú vidékek tragikus dilemmáját: megfelelő hatékonyságú (egyelőre csak a sci-fi létsíkon létező) hőszivattyúk és hőkondenzátorok híján az izzadás és didergés is hiábavaló: a szenvedés sosem nyeri el méltó jutalmát!

Fekete szeptember

Hétfőn kellemes kora őszi nappal indítunk: délután 23–25 fok közötti maximumok várhatók – igaz, ezek ilyentájt már csak pár órára szólnak: este gyorsan hűvösödik, hajnaltájt pedig kizárólag a vakmerők alszanak kitárt ablaknál. Pedig kedd reggelre „mindössze” 10–15 fokig hűl a levegő (hála egy már hétfő napközben fölénk kúszó, de esőt nem adó felhősávnak), délre biztosan meglesz a 20–25 fok, délutánra pedig 25–27 fok várható – változóan napos-felhős, de alapvetően csapadékmentes idő mellett. Szerdán azután, egy utolsó, még viszonylag enyhe és kellemes éjszaka és átmeneti felmelegedés (sok helyen 25 fok feletti napközbeni maximumok!) után megjön a következő hidegfront: délután el is éri a Dunántúlt, pláne annak északnyugati részét – miközben előtte a középső és keleti országrészben is zivatarok pattanhatnak ki. A front fő csapadéktömege azután vélhetően valamikor kora este éri el a középső országrészt – a hűvösebb levegő talajszinten már korábban megérkezhet (csak ismételni tudjuk magunkat: a frontátvonulás pontos menetrendjét a radarképeken lehet követni!). A fő ciklonról eközben egy újabb, úgynevezett peremciklon fűződik le, remélhetőleg éppen Kárpát-medencei központtal – éppen ezért a rendszer csak lassan vonul át rajtunk, s eközben bőséges esővel áztatja a sok helyen még mindig kiszikkadt földet.

Csütörtökre virradó éjszaka még nem szalad mélyre a mérőszál – de az eső és a fronttal járó szél nem segít a hőérzeten. Csütörtökön kellemetlen, borongós, esős, szeles, tipikus őszi (de inkább október–novemberhez asszociálható) idő várható – 10–17 fokos csúcshőmérsékletekkel. Napközben azért nyugat felől szépen elkezd felszakadozni a felhőzet, de a csapadékzóna legfeljebb késő este, éjfél körül távozik véglegesen kelet felé. Nyomában pedig szörnyű hűvösség támad: jellemző, hogy már péntek hajnalra is sok helyen az 5 fokot sem éri el a minimum-hőmérséklet, de a Dunántúl délnyugati részén (ahol addigra már teljesen kiderül) a talaj mentén fagyhat is! A péntek még mindig nem a combos napi maximumokról marad meg az emlékezetben: 15–20 fok várható, s másnap hajnalra 5–10 fokos vacogást írt elő a természet. A hétvégére vonatkozó prognózisban akad némi bizonytalanság, de most az a legvalószínűbb, hogy elszórt záporokkal teljes, szeles, sokszor felhős és határozottan hűvös idő lesz: örülhetnek ott, ahol a hőmérséklet délutánra (ráadásul szinte pillanatszerűen) megközelíti a 20 fokot (nem sok helyen várható efféle áldás...). Ráadásul a jövő hét elején sem javul sokat az idő – de talán szeptember utolsó napjaiban még bízhatunk!

Figyelmébe ajánljuk

Elhunyt Karsai Dániel

  • narancs.hu
Negyvenhét éves korában meghalt Karsai Dániel. Az alkotmányjogász több mint három éven át hősiesen küzdött gyógyíthatatlan betegségével, miközben próbálta elérni az aktív eutanázia magyarországi engedélyezését.