Csak készpénz kellett volna

  • Németh László keramikus
  • 2013. január 9.

Jelentés Gambiából

Volt még az iskola udvarában egy tyúkól, amit a belgák építettek, és vettek bele csirkéket is. Az igazgató ideje nagy részében ezek növekedését figyelte. A diákok nem kapnak ellátást, sőt tandíjat kell fizetniük. A csirkék egy részét az igazgató és családja megette, a többit pedig eladta.

Megérkezésem után rövidesen világossá vált számomra, hogy felesleges bútorokat terveznem: egyrészről mert vannak (1–4-es kép), másrészről pedig azért, mert ők maguk semmilyen erőfeszítésre nem hajlandók a cél érdekében, és ez hasonlóképpen igaz a játszótérre is. Ez abból világosan kiderült, hogy a hatodik napon az igazgató, Kadubah Bojang elém tett egy memorandumot, mondván, hogy ezt mindketten írjuk alá. Nem is lett volna vele semmi gond, ilyenek voltak benne, hogy törekszünk megismerni egymás kultúráját, országát, népét blablabla. Igen ám, de a negyedik pontban az állt, hogy segítek az iskola fenntartásában, és innentől kezdve én fizetem a tanárok bérét. Hiába leveleztük le, hogy én a tudásomat és a munkaerőmet tudom felajánlani segítségül, (még külön rá is kérdeztem, hogy a repülőjegyen kívül lesz-e valami pluszköltségem, amire azt válaszolta, hogy nem, semmi egyebet nem kell fizetnem). Mégis azt az illúziót kergette, hogy fizetni is fogok. Miután kiábrándítottam ebből, mondván, hogy én nem tudok fizetni, és különben sem erről volt szó, mondta, hogy semmi baj, hiszen ez nem egy honvédség vagy valami ilyesmi, és majd átfogalmazza.

2-es kép


2-es kép

Fotó: Németh László

Szóval, innentől kezdve nem nagyon érdekelte az ottani tevékenységem. A memorandumról pedig soha többé nem esett szó. Viszont elejtett szavakból, megjegyzésekből mindig lehetett érezni, hogy arra számítanak, csak-csak fogok fizetni. Úgy éreztem, semmi mást nem tekintenek igazi segítségnek, csak a készpénzt. Gondoltam, a stúdiót azért létrehozom, ha már elutaztam ilyen messzire.

A bejegyzés összes fotója egyben az alábbi galériában látható:

Az iskolához nagy udvar tartozott egy csomó árnyas mangófával, melyek éppen rogyásig voltak gyümölccsel (5–8-as kép). Ennek ellenére a két takarítónő nejlonzacskóba csomagolt cukros üdítőt árult a gyerekeknek, valamint liszt és víz keverékét olajban kisütve (9–10-es kép).

7-es kép


7-es kép

Fotó: Németh László

Ezenkívül volt még az udvarban egy tyúkól, amit a belgák építettek, és vettek bele csirkéket is (11–12-es kép). Az igazgató ideje nagy részében ezek növekedését figyelte, az ól ablakánál ücsörgött és bámult befelé. Ebben az iskolában a diákok nem kapnak ellátást, sőt tandíjat kell fizetniük. A csirkék egy részét Kadubah és családja megette, a többit pedig eladta. Hasonló a helyzet a banánültetvénnyel is, ami azért tud szépen teremni, mert angol pénzből fúrtak egy kutat, ami napelem segítségével folyamatosan ellátja őket vízzel (13–15-ös kép). A lakosság egy része is innen viszi a vizet, mi is idejártunk (16-os kép).

16-os kép


16-os kép

Fotó: Németh László

A gyerekek viszont láthatóan jól érzik magukat. Rózsaszín-fehér kockás egyenruhájukban hasonló ugróiskolát játszanak a szünetekben, mint a mieink itthon (17–18-as kép).

18-as kép


18-as kép

Fotó: Németh László

 

 

Weboldalamat az alábbi link segítségével lehet megtekinteni (javaslom ezt).

www.nemethlaci.hu

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.