Megérkezésem után rövidesen világossá vált számomra, hogy felesleges bútorokat terveznem: egyrészről mert vannak (1–4-es kép), másrészről pedig azért, mert ők maguk semmilyen erőfeszítésre nem hajlandók a cél érdekében, és ez hasonlóképpen igaz a játszótérre is. Ez abból világosan kiderült, hogy a hatodik napon az igazgató, Kadubah Bojang elém tett egy memorandumot, mondván, hogy ezt mindketten írjuk alá. Nem is lett volna vele semmi gond, ilyenek voltak benne, hogy törekszünk megismerni egymás kultúráját, országát, népét blablabla. Igen ám, de a negyedik pontban az állt, hogy segítek az iskola fenntartásában, és innentől kezdve én fizetem a tanárok bérét. Hiába leveleztük le, hogy én a tudásomat és a munkaerőmet tudom felajánlani segítségül, (még külön rá is kérdeztem, hogy a repülőjegyen kívül lesz-e valami pluszköltségem, amire azt válaszolta, hogy nem, semmi egyebet nem kell fizetnem). Mégis azt az illúziót kergette, hogy fizetni is fogok. Miután kiábrándítottam ebből, mondván, hogy én nem tudok fizetni, és különben sem erről volt szó, mondta, hogy semmi baj, hiszen ez nem egy honvédség vagy valami ilyesmi, és majd átfogalmazza.
2-es kép
Fotó: Németh László
Szóval, innentől kezdve nem nagyon érdekelte az ottani tevékenységem. A memorandumról pedig soha többé nem esett szó. Viszont elejtett szavakból, megjegyzésekből mindig lehetett érezni, hogy arra számítanak, csak-csak fogok fizetni. Úgy éreztem, semmi mást nem tekintenek igazi segítségnek, csak a készpénzt. Gondoltam, a stúdiót azért létrehozom, ha már elutaztam ilyen messzire.
A bejegyzés összes fotója egyben az alábbi galériában látható:
A feladat és az iskola
Fotó: Németh László
Fotó: Németh László
Az iskolához nagy udvar tartozott egy csomó árnyas mangófával, melyek éppen rogyásig voltak gyümölccsel (5–8-as kép). Ennek ellenére a két takarítónő nejlonzacskóba csomagolt cukros üdítőt árult a gyerekeknek, valamint liszt és víz keverékét olajban kisütve (9–10-es kép).
7-es kép
Fotó: Németh László
Ezenkívül volt még az udvarban egy tyúkól, amit a belgák építettek, és vettek bele csirkéket is (11–12-es kép). Az igazgató ideje nagy részében ezek növekedését figyelte, az ól ablakánál ücsörgött és bámult befelé. Ebben az iskolában a diákok nem kapnak ellátást, sőt tandíjat kell fizetniük. A csirkék egy részét Kadubah és családja megette, a többit pedig eladta. Hasonló a helyzet a banánültetvénnyel is, ami azért tud szépen teremni, mert angol pénzből fúrtak egy kutat, ami napelem segítségével folyamatosan ellátja őket vízzel (13–15-ös kép). A lakosság egy része is innen viszi a vizet, mi is idejártunk (16-os kép).
16-os kép
Fotó: Németh László
A gyerekek viszont láthatóan jól érzik magukat. Rózsaszín-fehér kockás egyenruhájukban hasonló ugróiskolát játszanak a szünetekben, mint a mieink itthon (17–18-as kép).
18-as kép
Fotó: Németh László
Weboldalamat az alábbi link segítségével lehet megtekinteni (javaslom ezt).
