Házigazdáim Gunjurban, a falu szélén, az egyetlen betonút mentén található házuk (1-es kép) mögött épült bungalóban szállásoltak el (2-es kép).
1-es kép
Fotó: Németh László
2-es kép
Fotó: Németh László
Az épületekhez nagy kert tartozott, tele gyümölcsfákkal, több mint harminc mangó, tíz-egynéhány narancs, és néhány egyéb fajta. A mangó okozott is nem kis meglepetést az első éjszaka, ugyanis a bungalóm fölé is nyúltak ágai, amikről rendszeresen potyogtak a választási macska méretű gyümölcsök, ágyúlövéshez hasonló zajt csapva a tető lemezén. Az elsőnél majdnem infarktust kaptam, gondoltam: fasza, ez egy „békés ország”, és még jóformán ide sem értem, máris lőnek. Persze volt más is, rengeteg kutyafejű gyümölcsevő denevér, akik szintén baromi nagy lármát csapva osztozkodtak a lédús gyümölcsökön. A mókusok ugyanígy jártak el.
A lakosztályom szerényen volt berendezve: asztal, polc, két szék, egy hokedli és egy nagy franciaágy (3–6-os képek).
3-as kép
Fotó: Németh László
4-es kép
Fotó: Németh László
5-ös kép
Fotó: Németh László
6-os kép
Fotó: Németh László
Első ránézésre gondolhatnánk, milyen tipp-topp kis otthon, de sajnos ennek is volt egy kis szépséghibája, mint általában mindennek ezen a helyen. Az esős évszak és a szigetelés hiánya miatt rendkívül penészes volt minden. Nem volt ágynemű (takaró meg ilyesmi), az ágyruha, valószínűleg amióta a bungaló megépült, nem volt kimosva, áporodott, penészszagú volt. Számomra is meglepő módon mindezeket néhány nap alatt megszoktam, és egészen jól tudtam kisgatyában, magzati pózba összehúzódva – hogy minél kisebb felületen érintkezzek az ággyal – aludni. Az ágy szaga volt az egyetlen, amit egész idő alatt nem tudtam megszokni, a többi bűzt néhány nap múlva nem éreztem, asszimilálódtam, már büdös voltam én is.
Aki jó megfigyelő, annak biztosan nem kerülte el a figyelmét, hogy az álmennyezet egyik eleme kissé meglazult (6-os kép). Az érkezésem utáni első reggelen az igazgató, Kadubah Bojang meglátogatott, és mondanom sem kell, ő is kiszúrta, hogy ez a lógó nádszövet nem szerves része annak a designkoncepciónak, amivel megalkották ezt az enteriőrt. Hiába mondtam, hogy engem tényleg nem zavar, de ő hajthatatlan volt, azt mondta, intézkedik, és másnap meg fogják javítani. A szóban forgó képet az elutazásom előtti napon készítettem.
A fürdő és a vécé néhány lépésre volt a szállásomtól, gondolom, az afrikai romantikát fokozandó rózsaszín virágokkal telt lugasszerű növényzet árnyékában (7-es kép).
7-es kép
Fotó: Németh László
Ami valóban nagyon hangulatos volt, a látványtól egészen kisimult a lélek. A varázs csak akkor tört meg, ha az ember tisztálkodni szeretett volna.
Ugyanis ez a növény a gyakori esőzések miatt szinte szemmel láthatóan nőtt, az ágain 4-5 centiméteres, tűhegyes töviseket növesztve. Egy idő után az őt tartó korhadt farúd eltört az egyre nagyobb súly alatt.
Ettől kezdve, ha nem voltam elég óvatos, a fürdés könnyen vesszőfutáshoz vált hasonlatossá.
Fürdés, hm… a vécére tettünk egy vödröt, benne két-három liter víz, aztán az ott található konzervdobozzal csorgattuk magunkra a vizet (8-as kép).
8-as kép
Fotó: Németh László
A vécéhasználat is nagyon érdekes volt. A nyílása olyan szűk, hogy előre el kellett dönteni, melyiket akarom először elvégezni: kaki vagy pisi. Egyszerre képtelenség lett volna beletalálni mindkettővel (9-es kép).
9-es kép
Fotó: Németh László
Egyébként remek tréning reggelenként a nyílás fölé félig behajlított térdekkel hosszan kitartva guggolni. És akkor még nem beszéltünk arról a nagy koncentrációt igénylő részről, amikor a két dolog közül az általunk korábban meghozott döntés mentén csak az egyiket próbáljuk végezni, akár a jóga.
Jut eszembe, láttam fotón, hogy újkorában pontosan olyan volt az alakja, mint bárhol Európában, de valami rejtélyes okból átalakították erre a használhatatlan típusra, ami azért is nagyon érdekes, mert nekik minden úgy jó, ahogy van, nem fáradoznak, ha nem muszáj.
Weboldalamat az alábbi link segítségével lehet megtekinteni (javaslom ezt):
