A pelikán

  • Németh László keramikus
  • 2013. február 16.

Jelentés Gambiából

Egy napon házigazdám, Saikou Bojang izgatottan érkezett haza reggeli bevásárlásából, és mondta, hogy menjek vele, mert valaki fogott egy pelikánt, és le kellene fényképeznem. Kaptam a gépem és már indultunk is, útközben mesélte, hogy az előző napon ismerőseinek a folyóparton hálóval sikerült fogságba ejteni az ominózus madarat. Mikor beléptem az udvarba, a pelikán tényleg ott volt. Egy ajtó nélküli ól bejáratában ácsorgott (1-es kép),

1-es kép


1-es kép

Fotó: Németh László

és azért nem repült el, mert az udvar túl kicsi volt ahhoz, hogy kifutópályaként is tudjon funkcionálni, a helyből felszálláshoz pedig a madár volt túl nagy és nehéz. Rövid üdvözlés után (ami azért nem annyira rövid, ugyanis minden alkalommal, amikor találkozunk valakivel, a következőket kell kántálni:

– ádimbárá

– szumolle

– bébigyé

– kortanente

– tánánte

– jó vagy há,

persze ez fonetikusan van, mert mandinkául nem tudom, hogy kell írni, nagyjából a család, gyerekek hogylétéről szól) a család egyik négy-öt éves fiúgyermeke készségesen hozzálátott, megítélése szerint a legelőnyösebb pozitúrába beállítani a pelikánt, azaz a csőrénél fogva kihúzta az ólból (2-es kép),

2-es kép


2-es kép

Fotó: Németh László

és egészen az udvar közepéig vonszolta, amit viszonylag békésen tűrt. Mondanom sem kell, hogy jó fotót az előkészületek alatt lehetett készíteni, de azért lefényképeztem beállítás után is (3-as kép). Végül pedig azt is megmutatták, hogy hogyan eszik a pelikán, így (4-es kép).

3-as kép


3-as kép

Fotó: Németh László

4-es kép


4-es kép

Fotó: Németh László

5-ös kép


5-ös kép

Fotó: Németh László

A háziak nagyon hálásak voltak, nem győzték köszönni, hogy elmentem hozzájuk meg minden, hogy miért, azt persze nem tudom, hiszen a fotókat nem látták, és valószínűleg nem is fogják látni soha. Na mindegy, távoztunk. Az utcán pedig a következő különös kép fogadott bennünket (5-ös kép). Egy a sárban fejre állított szekrény, melyben gyerekek ücsörögnek és egy férfi támaszkodik neki. Az nagyon valószínű, hogy nem teherfuvarozóra várnak, mert az elég ritka errefelé.

Ja, a pelikánt néhány nappal később megették, vége.

Weboldalamat az alábbi link segítségével lehet megtekinteni (javaslom ezt).

www.nemethlaci.hu

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.