A mozi

  • Németh László keramikus
  • 2013. március 22.

Jelentés Gambiából

Gunjur nem zárkózik el a civilizáció elől, ezt az is kiválóan tükrözi, hogy a GSM és az internethálózat mellett üzemel néhány mozi is a településen. Egy alkalommal házigazdámmal, Saikou Bojanggal mi is ellátogattunk az egyikbe. A filmválasztással nem kellett sokat babrálni, mivel azokban az időkben az Amerikai Ninja 1. – A végtelenségig című eposzokat tűzték műsorukra. Semmi egyebet nem találtam a műsorkiírásban (1-es kép).

1-es kép


1-es kép

Fotó: Németh László

A mozi épülete (2-es kép) megítélésem szerint az egyik legszebb építmény volt a településen, legalábbis kívülről. Öt dalasi (egy kenyér ára) fejében belülről is meg lehetett tekinteni (3–5-ös kép).

Kicsit késve érkeztünk, már ment a film, mire odaértünk. Aggódtam is, gondoltam, biztosan zúgolódni fog a többi néző a mozgolódásunk miatt. De nem, meglepetésemre bent égett a villany, a helyiség egyik végében egy viszonylag nagy képernyős tévé DVD-lejátszó segítségével már sugározta a filmet, kintről pedig az elektromos áramot szolgáltató áramfejlesztő motor zúgása hallatszott. Ennek ellenére néha egy-egy ember felállt, előre- vagy hátrasétált, beszélgetésbe kezdett másokkal, vagy csak rágyújtott egy cigarettára. Mások, ha a filmbeli főhősnek kellőképpen sikerült pofon vágnia valakit, lelkesen tapsoltak és éljeneztek, megint mások pedig fennhangon buzdították, így sarkallva újabb akcióra.

2-es kép


2-es kép

Fotó: Németh László

3-as kép


3-as kép

Fotó: Németh László

4-es kép


4-es kép

Fotó: Németh László

5-ös kép


5-ös kép

Fotó: Németh László

Szóval eléggé családias volt a hangulat. Ja, és folyamatosan ki-be járkáltak, de csak addig, amíg el nem kezdett zuhogni az eső. Akkor viszont behozták az aggregátort, hogy tönkre ne menjen az esőben. Innentől kezdve motorzúgás és kipufogógáz fokozta a zsibvásári hangulatot. Egy idő után, mikor már mindenki köhécselt és taknya-nyála egybefolyt a füsttől, az aggregátort kipufogónyílásával az ajtó felé fordították. Vagy túl későn jött az ötlet, vagy amúgy is mindegy lett volna, nem tudom, de az tény, hogy nem sokat javított a helyzeten.

Miközben hazafelé sétáltunk, házigazdám (Saikou Bojang tanító) izgatottan, nagy gesztusokkal elevenítette fel újra és újra az izgalmasabbnál izgalmasabb jeleneteket. Jól szórakoztunk.

Igazán nem akartam megtörni ezt a varázst, de nem hagyott nyugodni egy kérdés.

– Saikou! Valamit nem értek. Miért néztük francia szinkronnal ezt a filmet, hiszen itt jóformán senki sem érti, az angolt pedig mindenki bírja valamennyire, hiszen ez a hivatalos nyelv is?

Weboldalamat az alábbi link segítségével lehet megtekinteni (javaslom ezt).

www.nemethlaci.hu

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.