Gunjur nem zárkózik el a civilizáció elől, ezt az is kiválóan tükrözi, hogy a GSM és az internethálózat mellett üzemel néhány mozi is a településen. Egy alkalommal házigazdámmal, Saikou Bojanggal mi is ellátogattunk az egyikbe. A filmválasztással nem kellett sokat babrálni, mivel azokban az időkben az Amerikai Ninja 1. – A végtelenségig című eposzokat tűzték műsorukra. Semmi egyebet nem találtam a műsorkiírásban (1-es kép).
1-es kép
Fotó: Németh László
A mozi épülete (2-es kép) megítélésem szerint az egyik legszebb építmény volt a településen, legalábbis kívülről. Öt dalasi (egy kenyér ára) fejében belülről is meg lehetett tekinteni (3–5-ös kép).
Kicsit késve érkeztünk, már ment a film, mire odaértünk. Aggódtam is, gondoltam, biztosan zúgolódni fog a többi néző a mozgolódásunk miatt. De nem, meglepetésemre bent égett a villany, a helyiség egyik végében egy viszonylag nagy képernyős tévé DVD-lejátszó segítségével már sugározta a filmet, kintről pedig az elektromos áramot szolgáltató áramfejlesztő motor zúgása hallatszott. Ennek ellenére néha egy-egy ember felállt, előre- vagy hátrasétált, beszélgetésbe kezdett másokkal, vagy csak rágyújtott egy cigarettára. Mások, ha a filmbeli főhősnek kellőképpen sikerült pofon vágnia valakit, lelkesen tapsoltak és éljeneztek, megint mások pedig fennhangon buzdították, így sarkallva újabb akcióra.
2-es kép
Fotó: Németh László
3-as kép
Fotó: Németh László
4-es kép
Fotó: Németh László
5-ös kép
Fotó: Németh László
Szóval eléggé családias volt a hangulat. Ja, és folyamatosan ki-be járkáltak, de csak addig, amíg el nem kezdett zuhogni az eső. Akkor viszont behozták az aggregátort, hogy tönkre ne menjen az esőben. Innentől kezdve motorzúgás és kipufogógáz fokozta a zsibvásári hangulatot. Egy idő után, mikor már mindenki köhécselt és taknya-nyála egybefolyt a füsttől, az aggregátort kipufogónyílásával az ajtó felé fordították. Vagy túl későn jött az ötlet, vagy amúgy is mindegy lett volna, nem tudom, de az tény, hogy nem sokat javított a helyzeten.
Miközben hazafelé sétáltunk, házigazdám (Saikou Bojang tanító) izgatottan, nagy gesztusokkal elevenítette fel újra és újra az izgalmasabbnál izgalmasabb jeleneteket. Jól szórakoztunk.
Igazán nem akartam megtörni ezt a varázst, de nem hagyott nyugodni egy kérdés.
– Saikou! Valamit nem értek. Miért néztük francia szinkronnal ezt a filmet, hiszen itt jóformán senki sem érti, az angolt pedig mindenki bírja valamennyire, hiszen ez a hivatalos nyelv is?
Weboldalamat az alábbi link segítségével lehet megtekinteni (javaslom ezt).
