Van, amikor nem mehet tovább az, „ami mindig is működött”. A hagyomány (politikai, vallási, bármilyen), olyan, mint egy tárgy. Eltűnik, újra felbukkan. Megtaláljuk, de már nem tudjuk, mire való. Őrizzük és felhasználjuk saját céljainkra. Aztán kiderül, hogy nem tudjuk vele elérni azt, amit szeretnénk…
„És azt fogják majd rebesgetni, hogy eltűntek a dolgok. És hatalmas zűrzavar lesz, hogy hol vannak valójában a dolgok… A fiatal nem fogja tudni, hogy hol vannak már azok a dolgok, amiket apáik birtokoltak, mert apáik csak előző este rakták oda este nyolc körül” – mondja a Brian életének prófétája.
Hát így vagyunk ezzel. Tudni kell, mit kell tenni, ha eltűnnek a dolgok, az izék. Ha a hagyomány válságba kerül. Mert ha a hajó kormányos nélkül marad, vagy a hajó szívódik fel nyomtalanul, a legénységnek kell cselekedni. A szellemi örökség fenntartása, a közösség fennmaradása kreativitást igényel.
Így teremtették meg közösségeiket a zsidók, keresztények ősei, sőt, a qumráni csoport is. (A Holt-tenger mellett található Qumránban ugyanis egy valószínűleg esszénus kolónia telepét és könyvtárát találták meg pontosan hetven évvel ezelőtt. A leletek felforgatták a bibliatudomány bizonyos állításait, és arról árulkodnak, hogy a Második Szentély krízisekkel teli korszakában, a judaizmus és a kereszténység ős-csoportjai mellett más közösségek is rákényszerültek a spirituális és térbeli változtatásra.)
Amikor a három csoport kiszorult a jeruzsálemi mainstreamből, és a Templom irányításába beleszólásuk sem lehetett, akkor kitaláltak valami nagyon eszeset. Lehet, hogy ez a gondolat már a Templom lerombolása után érett meg igazán, de ez mindegy. A lényeg, hogy eltűnt a legfőbb Dolog, amiért éltek. Megszenvedték a Templom hiányát? Igen. Lebénultak és tehetetlenek lettek? Nem. Ehelyett azt állították, hogy ők maguk a Templom. Ők a Szentély, és meg lehet élni a vallást, akár Jeruzsálemen kívül, úgy, hogy összegyűlnek, tanulnak, imádkoznak, összetartanak. Mindhárom közösség így cselekedett, csak máshogyan, másmilyen formában. (Az Újszövetség és a qumráni tekercsek hatalmas tudásanyagot, történelmi dokumentumokat jelentenek a zsidó szempont számára, ha nem is szent szövegeket.)
Amikor Pál, a Korintusiaknak írt levélben, azt mondja,
„Ti vagytok a Templom”, vagy a Talmud azt tanítja, hogy „az asztalod az új oltár”, vagy egy qumráni tekercsben azt olvassuk, hogy „a Szentélyünk az ember-szentély”, akkor ez mind nem csupán teológia. Nem csak egy szellemi Templom építéséről határoznak, hanem politikai kinyilatkoztatást tesznek.
Azt mondják: „Itt van a Szentély, és nem ott.” Itt és most éld meg a valóságot, ne a távolba tekints, ahol már rég nem foglalkoznak veled. Ne fordulj mindig a múltba, az elpusztult Jeruzsálembe, ne vágyódj el valódi közösségedtől. Ne keress egy már nem létező dolgot. Létezz ott, ahol vagy.
Most, hogy Purimra készülünk, a jelent és a valóságot ünnepeljük. Eszter könyve, amelyet ilyenkor, a „zsidó farsang” -kor olvasunk, nem más, mint a diaszpóra ünneplése, a fizikai jelenvalóság megélése. A könyv csak futólag beszél Izrael földjéről, ellentétben a Biblia másik court story-jával, Dániel könyvével, mely narratívában a Szentély-romantika nagyon fontos. Eszter közössége a gálutban él, nem vágyódik Jeruzsálembe, hanem ott vívja küzdelmeit, és ott ünnepli a felszabadulást, ahol éppen van: Perzsiában. Eszter és Mordecháj a népre támaszkodik, és a népet menti meg, egy központját és vezetését elvesztett, decentralizált világban.
A Weinstein-ügy 21. századában rendkívül fontos
egy olyan történet, amely újraértelmezi a „hagyományosnak mondott” férfi-női, lényegében az uralkodó és az alattvaló, a központ és a vidék közötti kapcsolatot. Egy olyan többezer éves történet, amelyben egy nő visszautasíthatja az őt tárgyiasító, megalázó parancsot. Ahol egy kis zsidó nem hajol meg egy elnyomó előtt. Ahol egy nő írhat vallási törvényt a közösségnek.
Hát, így lehet túlélni. Ha ennyire bátrak, forradalmiak vagyunk, és képesek vagyunk néha elfelejteni, hogy a dolgoknak van rendje.
A szerző a MAZSIHISZ Páva utcai zsinagógájának rabbija
