A Magyar Királyság egykori kormányzójáért mondtak volna emlékmisét január 27-én Budapesten, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezésében. Hogy éppen a nemzetközi holokauszt-emléknapon kívánták ezt megtenni, az csupán a véletlen és „oda nem figyelés” műve volt, a szervezők szerint. Azt már csak halkan tették hozzá, aki ezt felhánytorgatja, az csak és kizárólag bántásból teszi. Khm…
Sokat gondolkodtam azon, hogy érdemes-e ezzel az elmaradt (elhalasztott) emlékmisével foglalkozni, egy ideig hagytam magam meggyőzni, hogy inkább nem kell, mert úgysem tudjuk egymást meggyőzni a saját igazunkról, nem érdemes leülni még beszélgetni sem, nemhogy vitatkozni. De rájöttem, hogy lelkészként (rabbiként), zsidóként, gondolkodó magyar állampolgárként pont az is a dolgom, hogy beszéljek, beszélgessek a másikkal. Ha máshogy nem, akkor írásban.
Ezért, no meg azért is, mert az egyik tervezett felszólaló, aki jelenleg a magyar Országgyűlés alelnöke, parlamenti képviselő, közzétette, hogy mit is szeretett volna (mit is fog majd) elmondani ezen az emlékmisén, és ez távolról sem egyházi vagy liturgiai szöveg.
Ezt mondta volna Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke:
„Horthy Miklós az ország kiszolgáltatott helyzetében, a hitleri hadvezetéssel szemben is vette a bátorságot a lengyelországi lengyel és köztük zsidó menekültek befogadásához. A kormányzó vette a bátorságot, hogy Európában egyedül fegyveresen védje meg honfitársainkat, a budapesti zsidóságot, és hogy amíg csak lehetett, ellenálljon a zsaroló Hitler követeléseinek a zsidóság érdekében is. Nem botrány tehát – inkább természetes gesztus –, hogy az iszonyú és embertelen holokauszt, a vészkorszak emléknapján, szentmise keretében katolikus hívőként emlékezünk Magyarország kormányzójára, családjára is. Zsidó honfitársaink példát vehetnének azon zsidó honfitársainkról, akik méltányolták Horthy Miklós kormányzó bátor döntéseit, és ezt számos formában kifejezésre is juttatták. Részükről sem kellene több mint méltányosság a megítélésben.”
Tekintsünk el attól, mennyire szerencsés zsidó honfitársaink önjelölt osztályfőnökeként a közhatalom egyik képviselőjének felszólítania zsidó honfitársainkat, miről-kiről vegyenek példát.
Miből gondolja az Országgyűlés alelnöke, parlamenti képviselő egyáltalán, hogy csak „zsidó honfitársainknak” kellene példát venniük, és méltányolniuk őfőméltóságát?
Miből gondolja, hogy akiknek nem tetszik Horthy felmagasztalása, azok zsidók?
Kik akkor a zsidók egyáltalán?
Természetesen erre többféle válasz lehetséges, még magának Horthynak is volt rá válasza. Több is.
Talán csak elegendő a regnálása alatt megszavazott és általa aláírt numerus claususra, valamint az azt követő három zsidótörvényre gondolni.
És nekem is van válaszom…
A helyzet komolyságára való tekintettel hadd idézzem először egy nagyszerű magyar író, Nagy Lajos sorait. Ő a Képtelen természetrajz című művében szentelt egy fejezetet a „zsidó”-nak is, mindezt 1922-ben tette, azaz Horthy Miklós kormányzásának kezdetén.
„A zsidó, miként azt egy Darwin nevű angol zsidó kimutatta, a majomtól származik. Ezért van az, hogy a zsidó utánozza a keresztényt, s ezáltal a gyanútlan embert, faját s erkölcsét illetőleg gyakran megtéveszti.
A zsidó termete hosszúkás és kerek, magassága egy méter és ötven centi és egy méter és kilencven centi között váltakozik, már aszerint, amint a kis Kohnról, vagy a dromedár Jakabról van szó. Szélessége néha ennél is több. A zsidó válla csapott, fülei elágazók, lábai karikásak, amelyiké nem, az csal. Mivel pedig a zsidónak kedvenc faji szokása a csalás, manapság már több egyenes lábú és szabályos fülű zsidót látunk, mint görbelábút. Törvényhozási intézkedésre van e tekintetben is szükség.
A zsidó a föld minden táján található, részint szabadon, tehát vad állapotban az utcán és a kávéházakban, részint az ember által megszelídítve: internáló táborokban. Hazánkban fordul elő legsűrűbben, nyilván azért, mert az itteni éghajlati viszonyok a legkedvezőbbek fejlődésére. (…) A zsidónak erényei nincsenek, mert ha gyógyít, ezt a honoráriumért teszi, ha tanít, ez a fizetésért van, ha ingyen gyógyít, akkor látszatot akar kelteni, ha elment a háborúba, ezt azért tette, mert muszáj volt neki, különben bezárták volna, ha elesett, ezt biztosan nem szándékosan tette, hanem elszámította magát.
A zsidó idézte elő a világháborút, ő okozta annak az egyik fél által való elvesztését, a másik fél által való megnyerését, különben egészen biztos, hogy a háború remis-vel végződött volna, azaz egyenlő hadállásban abbahagyták volna a küzdő felek, és a díjon osztozkodtak volna.
Kérem szépen, most nem tudom, nevessek, sírjak?
Már csak azért, mert akarva-akaratlan ebből az emlékmiseügyből zsidóügyet sikerült kreálni.
De mit tegyek, ha a Keresztény Értelmiségiek Szövetségében nem merült fel egy szemernyi kétely sem a főméltóságú úr honi megítélésében, ahogy az emlékmise időpontját illetően sem. Sőt a magyar nép sokszínűsége szintén ismeretlen fogalom tűnik lenni azok számára, akik szerint a Horthyval kapcsolatos problémák a zsidókra tartoznak.
A Mazsihisz elnöke megfogalmazta levelét, majd hiába kereste Lezsák Sándort, nem érte el, nem tudtak beszélni, nem tudtak beszélgetni. Így született a nyílt levél – a beszélgetés helyett.
Heisler András csak azt szerette volna elmondani, hogy nem szerencsés emlékezni egy olyan emberre, aki a nevét adta egy nagyon nem boldog korszakhoz.
Sokkal inkább járna a kegyeletes megemlékezés a levél szerint a Donnál halálra fagyott honvédeknek és munkaszolgálatosoknak, a Horthy-rendszer szociális igazságtalanságait elszenvedő szegényparasztságnak, a több százezer Auschwitzba deportált zsidó, roma testvérünknek és persze a háborúba rángatott ország ártatlan civil áldozatainak. Mi világosan jeleztük, hogy nem csak a zsidó, de a nem zsidó magyarok ellen elkövetett bűnökről sem akarunk elfeledkezni.
Még ezt is mondta volna az Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor:
„Horthy Miklós történelmi, politikai karaktergyilkosság áldozata, akinek személyiségét, életútját tudatosan bemocskolták, eltorzították. Részleteiben elemezni, tényekkel szembesíteni az évtizedeken át tudatosan torzított, Horthy Miklósról alkotott képet, történészek feladata, felelőssége.”
Karaktergyilkosság?
Egy olyan embernek, akit – már bocsánat a kifejezésért – csakis bonyolult nagypolitikai alkuk eredményeként nem ültettek a vádlottak padjára?
Komolyan gondolja ezt a magyar Országgyűlés alelnöke, parlamenti képviselő?
Milyen becsülete volt, van és lesz annak az embernek, akinek a korszakát tökéletesen írta le a népi író, politikus, paraszti származású, egyébként antikommunista Kovács Imre, a Néma forradalom (1937) című könyvében. Megdöbbentő képet kaphat az olvasó, amikor megismeri a Horthy-korszak gazdasági és társadalmi berendezkedését, a hozzá tartozó nagybirtokrendszert, valamint a jogfosztottsággal szembeni paraszti ellenállást. 1937-ben, az elfojtás, a reménytelenség hívja elő a lázadás kétségbeesett, önsorsrontó formáit, az egykézést, az öngyilkosságok kiugró számát, a szekták egyre nagyobb népszerűségét.
Mindenki tudhatja, hogy mi lett Kovács Imrének, illetve könyvének, a Néma forradalomnak a sorsa abban a rendszerben, amit az Országgyűlés alelnöke, parlamenti képviselő dicsér és példaképpé emel. A könyv első két kiadása azonnal elfogyott, ám harmadik kiadásra már nem került sor, mert azt lefoglalta a hatóság. A szerzőt letartóztatták, majd osztályellenes izgatásért és nemzetgyalázásért háromhavi börtönre ítélték, amit az általános amnesztia miatt nem kellett végig letöltenie. Diplomát viszont – bár egyetemi tanulmányait befejezhette –, nem kaphatott. Én, ha valakiről, inkább Kovács Imre bátorságáról vennék példát.
Kérdezem: ha azt állítja az Országgyűlés alelnöke, parlamenti képviselő, hogy Horthy megítélését a történészekre kell bízni, akkor ő maga miért nem teszi azt?
Ha úgy gondolja, erre a feladatra ő is megfelel, akkor miért nem idézi Kovács Imrét?
Vagy miért nem idézi ide Szép Ernőt, aki az Emberszag (1945) című könyvének híres soraiban a következő kérdést teszi fel:
„Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok? Mi az? Sárga vagyok én, vagy zöld vagy kék vagy milyen? Éppen olyan testszín vagyok, mint a magyarok. Kinek az ideája volt, hogy én itt zsidó legyek? Nekem bizony isten eszem ágába se volt, hogy zsidó leszek majd, ha megszületek.”
És voltak, akik nem akkor tudták meg, hogy zsidók, amikor megszülettek, hanem, amikor rájuk írták, „te zsidó vagy”! A törvény betűi szerint, amely törvényt Horthy Miklós írt alá.
Utoljára már csak azt szeretném megkérdezni, miért kell egy, maradjunk ennyiben, súlyosan megosztó emberért mondott emlékmisén politikai celebritásoknak részt venni (Boross Péter volt miniszterelnök, Lezsák Sándor, az magyar Országgyűlés alelnöke és Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója), a regnáló magyar Országgyűlés alelnökének, parlamenti képviselőnek őt magasztalnia.
