Kohn és Grün utazik a vonaton. Egyikük felpillant az újságjából, és közli: Uruguay-Paraguay 3:0. Mire a másik visszakérdez: És mondd, jó ez nekünk?
Néha úgy tűnhet, hogy a zsidókat az antiszemitizmus érdekli a legjobban, pedig a zsidó világban (Dél-Afrikától Újlipótvároson át egészen Kanadáig) rengeteg érdekes dolog történik állandóan: szerzőink ezekről szeretnének beszámolni abban a reményben, hogy ez majd önöknek is jó lesz.
Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?
John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.
Kate Garretsont (Julianne Moore) több filmre elegendő teher nyomasztja.
A színpadon szétszórt papírdobozok között áll Martos Hanga színésznő. Bemutatkozik, és elmondja, hogy ő a Mikó Csaba író-dramaturggal társíróként is jegyzett előadás rendezője.
Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).
A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.
Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.
Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.
