A Mazsihisz elnöke az EMIH-ről és a Sorsok Házáról: Az utak elválnak – és ez most nagyszerű

  • Heisler András
  • 2018. szeptember 25.

Jó ez nekünk?

A Mazsihisz nem volt hajlandó jóváhagyni a Jad Vasem szerint is történelemhamisító holokausztmúzeumot, Köves Slomó viszont még a nevére is vette.

A Mazsihisz a zsidó közösséget választotta, Köves a hatalmat. Az 1%-os felajánlások friss eredménye pedig a Mazsihisz támogatottságának növekedését és az EMIH zuhanását mutatja.

A történet mindenki számára tanulságos: két világos, mások számára modellként is felfogható stratégia rajzolódik ki a magyar zsidó vallási életben is, ahol immár senki nem árul zsákbamacskát.

Az utóbbi időben sok újságcikk írt – nem alaptalanul – a két nagyobb zsidó vallási közösség, a Mazsihisz és az EMIH közötti konfliktusokról. Ennek az állapotnak most vége, nincs tovább okunk neheztelni egymásra. Azzal, hogy Köves Slomó nyíltan beleállt egy politikai párt kampányába, majd utána nevére vette a hazai és nemzetközi kritikák kereszttüzében álló, senki más által fel nem vállalt Sorsok Házát, tiszta vizet öntött a pohárba. A világ első számú holokausztmúzeuma, a jeruzsálemi Jad Vasem már reagált is a fejleményekre: a holokauszt történetének meghamisításaként értékelte az immár Köves Slomó rabbi nevével is fémjelzett kiállítás terveit.

false

 

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Márpedig az a hászid rabbi, aki teljes súlyával odaáll egy – nem szerintem, hanem a legilletékesebbek, a Jad Vasem szerint – a holokauszt történetét meghamisító kiállítás mögé, egy dologgal biztosan nem vádolható: hogy ne játszana nyílt lapokkal.

Köves rabbi világosan és egyértelműen választott a közösség és a hatalom szolgálata között: a magyar zsidó közösséget nyíltan és egyértelműen elengedte. Rivalizálásunk ezzel véget ért, más pályán játszunk, mindkettőnk mást akar: Köves vezető rabbit a minél több közhatalom és közpénz érdekli, minket a magyar zsidó hívek, a közösség tartása, öntudata, visszaszerzett büszkesége. Megosztoztunk.

Ahogy Köves rabbi, úgy mi is hoztunk pár határozott döntést az elmúlt években. Meghirdettük a közösségépítésre koncentráló, társadalmi felelősséget vállaló, világra nyitott zsidóság programját. Az utak végleg elváltak, minden szereplő kiterítette kártyáit, mindenkinek lehet választania.

A zsidó közösség pedig, úgy tűnik, mindkettőnk választásait pontosan megértette: a személyi jövedelemadó egyházaknak adható 1%-áról szóló döntések immár tendenciaszerűen ezt mutatják. Köves rabbi éveken át arra hivatkozott, hogy ez a „megmérettetés” biztosítja a zsidó felekezetek legitimációját. Legutóbb így fogalmazott: „Nézzük az egyszázalékos felajánlásokat, azok száma viszonyítási pont lehet.”

És igaza volt. Noha Köves rabbi szervezete, az EMIH soha nem tudta még csak megközelíteni sem a Mazsihiszt, mégis beszédes, hogyan nyílik még nagyobbra az olló évről évre a két közösség között: az idei, friss részadatok szerint a Mazsihisz mögött több mint négyszer annyi felajánló áll, mint amennyien az EMIH-et választották. A számok különösen akkor beszédesek, ha hozzávesszük, hogy a Mazsihisz kis költségvetésű, a hívek célzott, online elérésre koncentráló kampányt folytatott, míg az EMIH óriásplakátok tömegével és nagyon erős hagyományos médiajelenléttel, pénzt láthatóan nem kímélve próbált eredményt elérni.

Köves rabbi már megtette a magáét, most rajtunk a sor. Mi ugyanis még nem köteleződtünk el olyan egyértelműséggel a közösségeink mellett, mint Köves Slomó Schmidt Mária mellett, nekünk még komoly tartozásaink vannak a magyar zsidó közösség felé.

A Mazsihisz egyház, nem feladata és nem is szándéka, hogy a kormány ellenzéke legyen, nem ellenzék, de nem is alattvaló. A mindenkori hatalom természetes és egyenrangú partnere kíván lenni, ahogy minden más kapcsolatunkat is az egyenrangú partnerségre kell építenünk. A Mazsihisz tisztában van azzal, hogy a zsidó közösség nagyobbik része nem vallásgyakorló, kulturális vonzalmai, családtörténeti emlékei kötik őket hozzánk és azt is tudjuk, hogy vannak közöttünk olyanok, akiket nem a Mazsihisz tud megszólítani. Fontosak számunkra ők is, fontosak a civil szervezetek, az „apró”, alternatív közösségek, akikkel úgy kell a jövőben dolgoznunk, hogy közben ne kényszerítsük őket önfeladásra, ne sértsük önállóságukat.

Felelősségünk messze túlterjed saját közösségünk határain. Magyarország jövője a közös zsidó-keresztény értékrend által összetartott, sokszínű és független közösségek együttműködésén, az egymás iránti nyitottságunkon múlik.

(Köves Slomóval, az EMIH vezető rabbijával a Magyar Narancs a csütörtökön megjelenő friss számában közöl interjút – a szerk.)

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.