Nem volt még alkalmam, igaz, okom sem elmondani: Heisler András szerintem jóképű férfi.
E vallomás kiegészítéseként meg kell jegyezzem – remélem, nem leszek bántó –, hogy érzésem szerint a legkevésbé sem hasonlít a Harmadik Birodalom szépségideáljára, sőt, meg merem kockáztatni, nincs olyan beállítás, fény-árnyék trükk, vagy bármi, amivel ezen változtatni lehetne,
Heisler menthetetlenül zsidós külsejű.
Ez akkor is igaz, ha imakönyve fölé görnyedve keresi az utat Istenhez, ha inkubátorra gyűjt pénzt rászoruló kórháznak, vagy ha húszezresek repkednek a feje körül. Teljesen mindegy, egyiktől sem válik kevésbé zsidóvá vagy zsidóbbá. Igaz, a pénzes zsidó ábrázolása stabil antiszemita toposz, de a behoved zsidógyűlölő nem szorul mankóra, különösebb erőfeszítés nélkül felismeri az ellenséget, és azt is tudja, hogy az imakönyv vagy az inkubátor csak elterelést szolgál, Heislert és a többieket úgyis csak a pénz és a népnyúzás érdekli.
Nehéz elképzelni olyan pillanatot, amikor egy kép hatására úrrá lesz bárkin a felismerés, hogy onnantól ő bizony nem tudja gyűlölni a zsidókat, hanem kénytelen szeretni minket, mint ahogy az addig gyenge lábakon álló előítéletet is csak azokban erősítheti egy ilyen címlap, akik már elszántan keresték ennek lehetőségét. Ha zsidó kerül címlapra, teljesen mindegy milyen szándékkal, akkor zsidózni fognak, akik szeretnek így tenni, de nem kezdenek zsidózásba azok, akiktől elég távol áll az ilyesmi.
| ||
Eközben Marek Hamsik, szlovák válogatott támadó középpályás azt nyilatkozta, hogy nagyon várja a magyarok elleni meccseket, mert szuperek a szurkolóink. Hamsik szavait finom csodálkozás és tisztelet fogadta a magyar szurkolók részéről, akiknek jelentős része nem kifejezetten szlovák-barát, mint ahogy a liberális értékek iránti mély elkötelezettséggel sem lehet vádolni őket.
Szóval örültek az elhangzott nyilatkozatnak, de attól tartok, a szlovákok iránti érzéseiket nem befolyásolta döntő mértékben, hanem maradt minden a régiben. A legnagyobb szlovák sztár nyilatkozata akár a változás kezdetét is jelenthetné, de ne legyenek kétségeink, nem jelenti azt.
Ha zsidó kerül címlapra, akkor összeszoruló gyomorral lehet várni a zsidózást, különösen abban az esetben, ha abból indulunk ki, hogy azért került a címlapra, mert zsidó. Ha „csak” azért került oda, mert esetleg rágalmazni akarják, kritizálni, vagy éppen dicsérni, akkor nem érdemes úgy hozzáállni, hogy a szerkesztői szándék a zsidó(k) bemutatását célozta, hanem akár abból is ki lehet indulni, hogy történetesen olyan emberről olvasunk, aki zsidó.
Ha pozitív kicsengéssel írnak az adott zsidóról, akkor könnyebb ezt gondolni, viszont a másik esetben is érdemes megpróbálni.
Bőven elég, ha tudjuk, hogy a mi Jákobjainkról negatív konnotációban mindig Izraelként fognak szólni, mint ahogy, másfelől, a középpályás szavainak kedves megítélése sohasem fog a szlovákoknak szólni, hanem kizárólag Marek Hamsiknak, ha egyáltalán, viszont nem szerencsés ezt a szemléletet erősíteni.
Inkább maradjon meg annak a hasznos, építő illúziója, hogy ez változhat, semmint annak bizonyossága, hogy nekünk még erősítenünk is kell ezt az általánosító szemléletet azáltal, hogy megtámadott Jákobjainkat nem Jákobként, hanem automatikusan Izraelként szándékozzuk megvédeni (Jákob ősatyát, Izrael Házának megalapítóját Izraelnek is elnevezi a Tóra.)
Indirekt módon sem erősíthetjük azt a tőlünk függetlenül született és létező, téves elképzelést, amely szerint egy ember cselekedeteinek megítélésekor szempont lehet az illető zsidó származása. Rossz ízlésű címlapok vélt vagy valós zsidózásával pedig nincs dolgunk, mert nincs rá valódi hatásunk.
A szerző a Rabbiképző közösségének főrabbija.
