Egy hete, vasárnap este meggyújtottuk a nyolcadik hanukai lángot is. Véget ért az ünnep, ezzel a gyertyás képek dömpingje is a Facebookon, Instán – persze nem teljesen, mert az adventi koszorúk gyertyáinak heti ritmusa azért még velünk marad két hétig.
A szép és harmonikus képek emléke mellett azért marad valami a zsidó háztartásokban, ami az ünnepre emlékeztet: az eltakarításra váró összeolvadt viaszkupacok, a hanukai menórákban pedig egy szinte levakarhatatlannak tűnő keveréke a viaszmaradéknak, olajnak, koromnak, mocsoknak. Szorgos háziasszonyok nyilván már az utolsó este megoldják, a lustábbak halogatják (nyilván azzal az ideológiával, hogy így is őrzik az ünnep emlékét) de figyelem: legkésőbb a peszachi nagytakarításkor muszáj lesz megcsinálni!
Mivel az idei szökőév (két Ádár hónapunk lesz), van közel öt hónapunk, hogy azon jammeroljunk, hogy miért van ilyen szép, művészien megformált hanukkai menóránk, és miért nem inkább sorba állított üres olajoshalkonzervdobozokban gyújtottunk, amit most simán kidobhatnánk, mocskostul, kormostul, olajmaradékostul. De ez a bánat is elmúlik majd egyszer, és jövőre is azon fogunk morfondírozni, hogy mivel tegyük a gyertyagyújtást ünnepibbé, szebbé, és hogyan hirdethetnénk a csodát.
| ||
Azaz: hirdetnénk a csodát. A csodát már megvitatták a talmudi bölcsek, akik alig egy évvel azután, hogy elült a csatazaj, úgy rendelkeztek, hogy nem a nagy hellenista birodalom elleni felkelést, még kevésbé a korabeli zsidók polgárháborúját, hanem az olaj csodáját, azaz Isten segítő beavatkozását fogjuk megünnepelni évről évre.
Zseniális megoldás, azt hiszem, hogy a válságkommunikációval foglalkozó szakemberek máig is példaképként tekinthetnek rájuk! Nyertek azok, akik nem akartak asszimilálódni és beolvadni a nagy szír-görög kultúrába, hanem azért küzdöttek, hogy megtarthassák a zsidó szokásokat. Hirdessük tehát ezt, ráadásul úgy, hogy utólag senki se vitathassa, sőt, kötelessége legyen részt venni a propagandamunkában. Hogyan? Hanuka nyolc napja alatt, minden nap eggyel több lángot meggyújtva úgy, hogy ezt mások is láthassák, hirdetve a csodát.
Kezdetben könnyen ment: egy egyszerű cserépbe nyolc olajtartó mélyedést kellett csak vájni, majd az így elkészített hanukai menórát kitenni a ház elé. A Szentély nagy arany menóráját, aminek tartályaiban az olaj csodája végbement, nem idézték ezek a tárgyak, legfeljebb díszítőmotívumként vésték a háttámlára emlékeztetőként. Diaszpórában, városokban, emeletes házakban évszázadokon keresztül olyan hanukai menórák készültek, melyek ablakba helyezhető, vagy falra akasztható szerkezetek voltak, nyolc kis mélyedéssel, melyekben olajba mártott kanóccal gyújtották meg a lángokat.
| ||
A huszadik századra minden megváltozott, az alapokat leszámítva, ami továbbra is a lángok meggyújtásának és a csoda hirdetésének a parancsa. A modern vegyiparnak köszönhetően már a 19. században elérhető áron beszerezhetővé vált olyan kóser gyertya, amivel hanukai lángokat lehet gyújtani. Egészen addig erre a célra csak a nagyon költséges viaszgyertya volt elfogadott, ezért gyertyával működő hanukai menórája csak közösségeknek, vagy kivételesen gazdag családoknak volt.
A paraffin és sztearin-gyertyák viszont már nem okoztak összeomlást a családi büdzsében, így szép lassan kialakultak a gyertyákkal működő, álló, karos változatok is, melyekben az ünnep nyolc napja alatt összesen negyvennégy szál gyertyával hirdethették a csodát. Aztán ha az ünnep végeztével lekaparták a gyertyafoltokat, elmosogatták és kifényesítették, akkor a szép tárgy az év összes többi napjára visszakerülhetett a szekrény tetejére vagy a vitrinbe, lángok nélkül is hirdetve a család identitását, szépérzékét, gazdagságát. Igen, ez utóbbiakat is, hiszen a lehető legszebb tárgyak használata a vallási parancsolatok végrehajtásához maga is vallási parancsolat.
| ||
Jobban megnézve ezeket a tárgyakat, sok mindent elárulnak abból, amit talán nem is terveztek hirdetni eredeti tulajdonosaik, készíttetőik. A kényszerasszimiláció elleni győzelem ünnepére készített tárgyak sorba állítva szépen elmesélhetik eleink beilleszkedési vágyait.
Van sárgarézből megformált egy elképzelt zsinagóga homlokzatot idéző hátlapú (1), és ezüstből készített drága, pálmafákkal és oroszlánokkal díszített (2), ami valóban jól mutathatott ünnep után is a vitrinben. Igazán szép dísze lehetett egy zsidó lakásnak az a karos ezüst menóra is, ami a Szentély nagy arany menórájának bibliai leírására utalva szárain levél-bimbókkal díszítve egyértelmű jelzés lehetett: zsidó háztartásban járunk, ahol hanukakor valóban meggyújtják a gyertyákat (3).
| ||
Nehezebb ugyanezt elképzelni arról a pávával díszített tárgyról (4), ahol elvileg nyolc apró oroszlán testébe kellene olajat tölteni, hogy a szájukon kilógó kanóccal égjen a láng. Vagy fordítva? A hátukon jött ki a kanóc? Ezt valószínűleg csak nekünk probléma elképzelni, és az eredeti tulajdonos már nem erre használta a szép dísztárgyat.
A 19-20. század fordulójának gazdag osztrák-magyar zsidó elitje ezzel a tárggyal már nem a hanukai olaj csodáját, hanem saját gazdagságát, társadalmi beilleszkedését, megőrzött, de már nem igazán gyakorolt zsidóságát hirdethette. Láttam olyan talán „átmeneti” tárgynak tekinthető hanukai menórát is, mely az év egészében már díszes kandallóóra volt, de hanukakor még menóra is lehetett, hiszen alsó, bezárható részén kis olajoskorsók rejtőznek. A Makkabeusok történetének ismeretében talán legfurcsábbak azok a sárgaréz hanukai mécsestartók, melyek hátlapján evilági uralkodók: Napóleon, II. József vagy II. Lipót portréja látható (5).
| ||
Ezzel a tárggyal, a felvilágosult, zsidóknak kedvező törvényeket hozó uralkodó portréja előtt lobogó hanukai lángokkal hirdették a csodát, azt, hogy a makkabeus szabadságharc eredményeképpen megtisztították a jeruzsálemi Szentélyt a bálványimádástól, a hellenista uralkodó szobrától. Hm. Ehhez képest az angyalkákkal (6), vagy a Holofernész fejét levágó, és így városát megmentő Judit szoborszerű alakjával díszített menórák (7) már nem is okoznak meglepetést.
A meglepetéshez tudnunk kell azt is, hogy ezeknek a reneszánsz ritkaságoknak hány ikertestvérük van a világban, és hogy ezek az ikrek mind az után jelentek meg a 20. század elején alapított első zsidó múzeumok gyűjteményeiben, hogy először publikálták az első, valóban ritkaságszámba menő példányaikat.
| ||
Ez fontos, és jó meglepetés, hiszen ha egy tárgyat hamisítanak, akkor az a tárgy, és az általa szimbolizált kultúra fontos. Fontos a hamisítónak, aki gazdasági hasznot remél (de az ő szempontjaikat most ne nézzük), és fontos volt azoknak is, akik úttörő módon, elsőként gondoltak a zsidó tárgyi örökség összegyűjtésére, megőrzésére.
Számukra egy-egy becses, réginek tűnő darab a zsidó közösségek integrációját, társadalmi beilleszkedését jelképezte. Számunkra, a hamisítások „lelepleződésének” korszakában meg azt tanítják, hogy a múzeumokban alaposan szemügyre kell vennünk a tárgyakat ahhoz, hogy az elsődleges csodahirdetés mellett a további történeteik is feltárulhassanak.
A szerző a Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója.
| ||
