Drámai sorozat

  • Sisso
  • 2013.08.03 10:30

Jönni vagy menni

Tegnap reggel helyszínt változtattam, és a kisharsányi sorszámra várók közé vetettem magam. Ehhez csak ki kellett ugranom a szállásunkon a zuhany alól, és beugranom a majdnem idáig érő emberi csodákból álló sorba. Most azért jólesett, hogy nem kellett átsofőrködnöm magam félálomban az ötvenfokos, és épp ezért nagyon vidám és hallucinogén fesztiválközpontba. Bár tudom, hogy sokan vártak rám, hiszen tegnap este, ha már ott volt egy kígyózó sor, beálltam csak úgy megszokásból a közepére a Narancsligetben a Kistehén-koncert előtt, és a hátam mögött megszólaltak, hogy maradjak csak, persze, nehogy a sor végére álljak, tudják, hogy én vagyok az a narancsos pszichológus, akivel meg lehet osztani, és hogy majd holnap reggel is menjek. A sor elején itt történetesen nem színházi sorszámot, hanem jéghideg fröccsöt osztottak, és egy sikertörténet volt az egész, mert mindenkinek jutott belőle, senki nem távozott lógó orral. Ennek aztán együtt örültünk, és hagytuk, hogy kimeneküljenek belőlünk a hétköznapi gondok, valamint felszínre törjön a kollektív melankólia a Kollár–Klemencz produkció hallatán.

Másnap tehát Kisharsányban állok sorban, és tizenöt éve nem látott zenész ismerősömmel elegyedek szóba, aki a tizenkilenc éves fia színházi neveléséről igyekszik gondoskodni, és ennek érdekében a Momentán társulat improvizációs előadásának férőhelyére hajt. Fegyelmezetten áll a sorban, mint az aktuális fellépők feleségei is, senkinek nem jut eszébe, hogy majd korrupt telefonokkal bombázzák a fesztiválközpontos ismerőseiket. Egyébként számomra a Katlan egy olyan fesztivál, ahol a nemzedékem legjobb alkotóin kívül rendre felvonulnak hős huszonéves korom mesébe illő figurái is, menetelnek elő a múltból csapatostul a számomra ismeretlen fantasztikus gyerekeikkel. Így, ha csak egy pár percet beszélgetek el mindenkivel, észre sem veszem, és máris napszúrást kaptam.

A sor elején mindjárt egy drámapedagógiai méhkasba nyúlok, egy komplett színházszakértő brigádot sikerül megszólítanom, akik elsőkén érkeztek siklósi szállásukról reggel hatkor. Tegnap Nagyharsányban álltak, és ma azért jöttek ide, mert szerintük sokkal korrektebben feláll a rendszer technikailag is tízre, amikor elkezdik a sorszámokat osztani, valamivel rövidebb a sor, és nincsen olyan sok zavaros logisztikájú, rockkoncertre járó fesztiválegyed. Miközben a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámaosztályának látványpróbája elkezdődött a templom melletti réten mint egyetlen helyi sorszórakoztató esemény, a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöke és a miskolci Montázs nevű drámapedagógiai társulás egyik vezetője elmesélte nekem a hazai drámapedagógia tragikus helyzetét. Megbeszéltük a jelenlegi résztvevő jellegű színházak állapotát, valamint korrekt színházi fesztiválkörképet rántottak össze nekem az általuk eddig látott előadásokból, nagy hangsúlyt helyezve a színház-pedagógiai szempontokra is. A Jel Színház örökérvényű és képzőművészeti értékű mozgásművét, a szerintük lassú és túlságosan befelé koncentráló Woyzecket kellett csak megvédenem. Nagy József 1994-es keletkezésű rendezésével ugyanis hasonlóan kellemes diskurzusba tudok keveredni minden alkalommal, mint a többi múltbéli figurával, akikkel ilyen helyeken összefutok, és pár mondat után tudjuk, hogy miről beszélünk, hogy hülyék jönnek, hülyék mennek, mi meg maradunk.

Ahogy tíz órát harangoztak, elkezdődött a sorszámosztás, felálltam én is, megköszöntem a beszélgetést, és elindultam az infópult felé, mire egy hölgy nagyon visszafogottan, de az ideg-összeroppanás szélén odarohant, és közölte: reméli, hogy nem gondoltam komolyan, hogy elé megyek. Megnyugtattam, hogy a sorsom meg van pecsételve, soha nem fogok színházi sorszámot kapni itt, mert csak egy jó szándékú démon vagyok, aki látta már az összes előadást, amit nem, azt meg majd ősszel a hűvös színháztermek mélyén, úgyhogy nem venném el a lehetőséget senkitől. Akkor aztán a vállamra hajtva a lelki fejét elsírta magát, hogy tegnap hiába volt a nagyharsányi sorban állása, így ma egy órával korábban próbálkozott, és ha nem jut hozzá a mai színházadagjához, hát akkor ő olyat tesz, amit maga is megbán. Megvártam, megkapta, megettem az egészségére egy epres-túrós rétest a fantasztikus kisharsányi fiúk műhelyéből, aztán sóhajtoztam egy kicsit a hűvösben, amikor megtudtam, hogy sem Víg Mihály, sem Jiři Menzel nem jön a fesztiválra betegség miatt.

Neked ajánljuk