Sorban állók kérték

  • Sisso
  • 2013. augusztus 1.

Jönni vagy menni

A magyar színházba járó nemzet, és ezt leginkább az Ördögkatlan fesztivál nagyharsányi információs pultja előtt reggel kilenctől kanyargó soron lehet lemérni.

Az itt várakozók a fesztivál színházi programjaira szeretnének sorszámhoz jutni. A karszalaggal rendelkezőknek természetesen az előadások is ingyenesek, de a színházi nézőtér férőhelyeinek száma véges, így muszáj sorban állnia annak, aki ragaszkodik a kultúrának ehhez a drámai tortaszeletéhez. Mindig az aznap esti előadásokra osztják reggel tíztől a jegyeket, és egy fő egyszerre maximum négy sorszámot kérhet.

Szerdán, a második napon reggel nyolc és kilenc között már kikempingeztek a népek a kegyetlen napra, és olvasással, beszélgetéssel, az előző napi, hajnalig tartó Quimby-koncert sérültjei pedig óvatos meditálással, merengéssel, bóbiskolással töltötték az időt, amíg megnyitott a sorszámosztó üzem. A rutinosabbak csapatostul települtek a bokrok hűvösébe, és egyenként küldték egymást strázsálni a szubmediterrán napra, illetve pokróccal, papucsokkal, vagy egyéb, kiszáradt embernek látszó tárgyakkal helyettesítették magukat, és a szemben lévő büfésorról lesték, mikor indul el a színházi zarándoklat.

Például lehetne napernyőket telepíteni ide, mondták a népek, vagy szólhatnának Punnany Massif-slágerek a hangszóróból, de az sem volna rossz, ha ez idő alatt vízzsonglőrök szórakoztatnák az embereket, akik például folyadékkal a szájukban komplett Arany János-balladákat mondanának el.

Sehogy sem lehetett őket lebeszélni a sorban állásról. Zalaegerszegi, pécsi és pesti fiatalok tömege ragaszkodott ahhoz, hogy délután és este a nyolcvanfokos tornateremben megnézhesse a Forte Társulatot, pontosabban A nagy füzet című előadást, amely a társulatnak is felér egy szaunás astangajóga-edzéssel, hiszen több mint két órán keresztül tornáznak, beszélnek és krumpliszsákokat emelgetnek.

A sorban állók között találkoztam boldog és fiatal színikritikusokkal is, a CampusOnline szépreményű munkatársaival. Ők egyáltalán nem bánták, hogy műelemzés-előadást tartok nekik a fizikai színházi produkcióról, ellentétben az elöl állókkal, akik azt hitték, azért kezdek el a színházi élmények személyiségformáló erejéről beszélgetni, mert az a szándékom, hogy közben előretolakszom sorszámért a saját pereputtyomnak. Ők a katlansor igazi hősei ma, ők, akik a háromszázadik Mulatság előadást szeretnék megnézni, pedig látták már vagy hatszor. Szóval Kapa–Pepe–Rémusz-rajongásuk és sorállási elszántságuk nem ismer határokat, ráadásul fesztiváligazgató alapján választanak fesztiválokat. Teljesen igazuk van. Csak annyit tehettem, hogy a hátuk mögé mutatva felsóhajtottam: Nézzétek csak, ott siet a Kis Tibi, megy kabócát festeni egy gerendányi nagyságú ecsettel a hóna alatt. És amíg fürkész tekintettel, hosszan keresték a rocksztárt a verőfényben, gyorsan eltűntem a közeli kisbolt mélyén, a gyanú árnyékában. Holnap talán kapok sorszámot is. Ha nem, akkor Hartyándi Jenő egzotikus outlookját nézegetem ismét este a kisharsányi Médiawave zenei műhely előtt. Maradéktalan színházi élmény az is.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.