21 halálos áldozata van már az indiai állampolgársági törvény elleni tüntetéseknek

  • narancs.hu
  • 2019. december 21.

Katasztrófa

Összesen 705 embert tartóztattak le eddig, míg 4500 embert előállítás után elengedtek.

India-szerte már huszonegyen haltak meg az állampolgársági törvény módosítása elleni erőszakos tüntetéseken december 10. óta.

Az észak-indiai Uttar Prades állam egyik rendőri vezetője, Pravín Kumar főfelügyelő elmondta, hogy az államban 15 tüntető halt meg, 263 rendőr megsebesült, közöttük 57-en lőfegyvertől. "Összesen 705 embert tartóztattak le, 4500 embert előállítás után elengedtek" – közölte a főfelügyelő.

Az északkelet-indiai Asszámban négy ember halt meg, két másik pedig a Karnátaka állambeli Mangalorban.

A múlt héten hatályba lépett jogszabály értelmében indiai állampolgárságot adnak a Bangladesből, Pakisztánból és Afganisztánból 2015 előtt – vallási üldöztetés miatt – elmenekült buddhistáknak, szikheknek, dzsainistáknak, zoroasztriánusoknak és keresztényeknek, de az iszlám vallásúaknak nem. Az indiai miniszterelnök hindu nacionalista kormánya által hozott rendelkezés bírálói szerint a jogszabály muszlimellenes, míg a – Bangladessel határos – északkelet-indiai határ mentén élők bevándorlási hullámtól tartanak.

A törvény miatti utcai demonstrációk egyre népesebbek lettek, és több helyütt torkolltak összecsapásba a rendőrséggel az elmúlt napokban. A tiltakozások fokozódtak azután, hogy a rendőrség a hétvégén engedély nélkül belépett egy delhi, elsősorban muszlimoknak fenntartott egyetem területére, és keményen fellépett a tiltakozó diákokkal szemben.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.