6,8-as erősségű földrengés volt Délkelet-Törökországban, többen meghaltak, sokan megsebesültek

  • narancs.hu
  • 2020. január 25.

Katasztrófa

Legalább tucatnyi ház omlott össze, mintegy harminc embert még próbálnak kimenteni a romok alól.

Erős, 6,8-as fokozatú földrengés rázta meg pénteken helyi idő szerint 20 óra 55 perckor (közép-európai idő szerint 18 óra 55 perckor) Délkelet-Törökországot. A rengés hipocentruma Elazig tartomány Sivrice körzetében, 6,75 kilométeres mélységben volt – közölte a török katasztrófavédelem.

Legfrissebb információk szerint legalább 18-an vesztették életüket, 553-an sérültek meg.

Süleyman Soylu török belügyminiszter a sajtónak azt mondta, hogy legalább tucatnyi ház omlott össze, mintegy harminc embert próbálnak kimenteni a romok alól.

A térség lakosai ijedtükben az utcára menekültek, a helyzetet azonban nehezíti, hogy Elazig tartományban a hőmérséklet a hajnali órákban várhatóan -9 Celsius-fokig csökken. A katasztrófavédelem ennek ellenére arra szólította fel az embereket, hogy semmi esetre ne térjenek vissza azokba az épületekbe, amelyek megrongálódtak. Egyúttal közölték, a mentőegységekkel, amelyek csaknem az egész ország területéről az érintett térségbe tartanak, mintegy 1700 sátrat, 1700 ágyat és 9200 takarót szállítanak a rászorulóknak.

Délkelet-Törökországnak ez a része helyi viszonylatban a ritkábban lakott vidékek közé tartozik, a hegyek magassága néhol eléri a 2300 métert. A rengés epicentrumának közvetlen környezetében főként kisebb, nehezebben megközelíthető falvak találhatók, ami ugyancsak hátráltatja a hatóságok munkáját.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.