90 százalékban hatásos a Pfizer vakcinája a koronavírus ellen

  • narancs.hu
  • 2020. november 9.

Katasztrófa

Állítja a cég az elsődleges kísérleti eredmények alapján.

90 százalékban hatásosnak bizonyul, a vártnál jobb eredményeket mutat a Pfizer és a BioNTech cégek koronavírus elleni oltásának nagy mintás tesztje – írja a The Guardian. A gyártók közlése szerint az esetek 90 százalékában megakadályozta, hogy az alany megfertőződjön. Az engedélyező hatóságok korábban azt közölték, hogy már egy 50 százalékban hatásos vakcinára is megadnák az engedélyeket.

Az oltás tesztelésének harmadik fázisában 43 ezer ember vett részt. A tesztelés még folyik, de a Pfizer vezérigazgatója, Dr Albert Bourla szerint az eddigi eredmények nagyon jó hírt jelentenek az emberiségnek és a tudománynak. Az eredmények értékelését illetően azonban fontos tudni, hogy azokat a gyártó cég közölte, a kutatást külső szakértők egyelőre nem ellenőrizték, a kutatás nem jelent meg még egy orvosi folyóiratban sem. A 90 százalékos eredmény pedig változhat, ahogy a tesztek folynak.

A Pfizer tervei szerint a hónap végén megkezdené a két körben beadandó oltás engedélyeztetését az amerikai hatóságoknál. Ha megkapja az engedélyt, a cég közlése szerint az év végéig 15-20 millió ember beoltására alkalmas mennyiséget tudnak legyártani.

(The Guardian)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.