A Balatonból szörfösöket, egy horgásztóból horgászt mentettek ki a rendőrök

  • narancs.hu
  • 2022. április 17.

Katasztrófa

Két nap alatt háromszor kellett vízből embereket kimenteni. Pedig a strandszezon még el sem kezdődött.

Április 15-én, pénteken, nem sokkal éjfél előtt egy horgász beesett a vízbe a tolnai Dunaholtágnál. A Tolnai Rendőrőrs járőrei azonnal a helyszínre mentek, ahol látták, hogy egy magatehetetlen férfi van bent a vízben – írja a rendőrség honlapja.

A horgász fejét egy horgásztársa próbálta a felszínen tartani. A férfi akkor már több mint egy órája lebegett a hideg vízben.

Az egyik járőr azonnal a vízbe ugrott, és megpróbálta kihúzni a bajba jutott embert. Járőrtársa a partról tartotta a férfi fejét, hogy nehogy elsüllyedjen. Időközben az egyenruhások kérték szekszárdi kollégáik segítséget is a mentéshez.

Rövid időn belül megérkezett a másik járőrkocsi is, és ugyan néhány percbe telt, de végül kihúzták a vízből a bajbajutott horgászt. A helyszínre mentősök is érkeztek, akik a férfit kórházba szállították.

Szintén a rendőrség honlapja számolt be róla, hogy április 16-án, szombaton pedig a Balatonból kellett szörfösöket kimenteniük a vízijárőröknek, két helyszínen is.

Az első bejelentés nyomán a balatonföldvári vízirendőrök 11 óra körül a Tihany előtti vízterületen találták meg a sportolót, aki az erős szélben a deszkára visszaállni nem tudott, csak sodródott a vízben.

Egy órával később pedig a keszthelyi vízirendőrök Vonyarcvashegy előtt siettek egy hasonló helyzetbe került férfi segítségére. Az egyenruhások a sporteszközökkel együtt mindkettőjüket biztonságban partra vitték.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.