A lettek szerint is népirtás történik Ukrajnában

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. április 15.

Katasztrófa

 "Azt láttuk, hogy az orosz erők különös kegyetlenséggel járnak el, hogy a lehető legtöbb civillel végezzenek" - mondta a lett elnök.

Egils Levits lett államfő szerint is népirtásnak tekinthető, amit az orosz hadsereg az Ukrajna ellen indított háborúban elkövet.

 "Azután, amit a saját szememmel láttam, minden jel arra utal, hogy népirtás történik" - jelentette ki Levits csütörtök este Rigában, hozzátéve, jogilag ezt nemzetközi bíróság tudná bizonyossággal megállapítani.

Levits a lengyel, a litván és az észt elnökkel együtt találkozott a héten Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel. Előtte elutaztak a Kijev melletti Bucsába, Borodjankába és Irpinybe is, ahol az orosz erők kivonulása után az ukrán hatóságok civilek tömegsírjaira és háborús bűntettek más nyomaira bukkantak.

 Levits elmondása szerint felkavaró volt látni a rakétacsapások okozta pusztítást az ukrán városokban.

 "Azt láttuk, hogy az orosz erők különös kegyetlenséggel járnak el, hogy a lehető legtöbb civillel végezzenek" - mondta a lett elnök, aki korábban az Európai Unió bíróságának (ECJ) egyik bírája volt.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.