Agyevő amőba fertőzött meg egy embert Floridában, riadót fújtak az egészségügyi hatóságok

  • narancs.hu
  • 2020. július 6.

Katasztrófa

A figyelmeztetés szerint Floridában érdemes kerülni a nem tengervizeket és a strandokat, a csapvizet csakis felforralva lehet használni, és kerülni kell, hogy bármilyen víz az ember orrába jusson.

Agyevő amőba fertőzött meg egy embert Floridában, a helyi egészségügyi hatóságok a hétvégén figyelmeztetést adtak ki az állam egyik nyugati parti megyéjének területére.

A floridai egészségügyi hatóságok nem közölték, hogy a megbetegedett személy férfi-e vagy nő, és nem hoztak nyilvánosságra részletesebb információkat sem az esetről. Viszont a szombati felhívásból kiderül, hogy a nyugati parti Tampa környékén történt az eset. A hatóságok ugyanis Hillsborough megye egész területére érvényes figyelmeztetést tettek közzé, és ez Tampa környékén van.

Minden lakost és turistát figyelmeztettek, hogy kerülje a nem tengervizeket és a strandokat, a csapvizet csakis felforralva használja, és kerülje, hogy bármilyen víz az orrába jusson.

Az egysejtű amőbák meleg vízben tenyésznek, tavakban, folyókban, csatornákban és az orron keresztül jutnak be az emberi szervezetbe, ahol tönkreteszik az agysejteket. Emberről emberre nem terjednek. Az agyevő amőbával (Naegleria fowleri) megfertőződött emberek magas lázzal, fulladással, fejfájással, nyaki merevséggel és hányással, majd hallucinációval küszködnek, és a fertőzéstől számított egy héten belül elhunynak. Az agyba bejutó amőba ellen nincs gyógymód, bár az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi központok (CDC) adatbázisa három gyógyult esetről tud: az egyiket 1982-ben Kaliforniában, a másikat 2005-ben Mexikóban, a harmadikat pedig 2013-ban Arkansas államban regisztrálták.

A floridai egészségügyi hatóság mindazonáltal arra szólította fel az embereket, hogy akik ilyen tüneteket észlelnek magukon, azonnal forduljanak orvoshoz. "Ez a betegség ritka, de hatékony megelőzéssel biztonságos lehet a nyári idény" – áll a hatósági közleményben.

A húsevő baktériumok és amőbák általában az Egyesült Államok déli tagállamaiban fertőznek, bár 2019-ben több fertőzés történt a keleti parti Maryland államban is. Az agyevő amőba fertőzésétől 2009 és 2018 között összesen 34 ember halt meg. Harmincan közülük szabadidős vízi sportok közben fertőződtek meg, hárman akkor, amikor csapvízzel kimosták az orrukat, egy személy pedig a kertjében felállított, és fertőzött csapvízzel működtetett vízi csúszdán lett beteg.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.