Az Egyesült Királyságban megkezdődött az oltási kampány

  • narancs.hu
  • 2020. december 8.

Katasztrófa

Az első menetben 800 ezer adag vakcina áll rendelkezésre.

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) a múlt héten jelentette be, hogy engedélyezte a Pfizer és a BioNTech vállalatok által közösen kifejlesztett oltóanyag forgalmazását. Az Egyesült Királyság a világon elsőként adott hatósági jóváhagyást egy koronavírus-vakcina alkalmazására.

A kedden kezdődő oltási kampányhoz az első menetben 800 ezer adag vakcina áll rendelkezésre, de a Pfizer/BioNTech-oltóanyagból London eddig 40 millió dózist rendelt. Az első szállítmány pénteken érkezett Belgiumból kamionnal Angliába.

A vakcinákat egy elosztóközpontba vitték, amelynek helyszínét a brit kormány nem hozta nyilvánosságra, de hétfő estére országszerte az összes kijelölt oltási helyszínre megérkeztek az oltóanyagok. Az első oltási fordulóra hetven kórházban alakítottak ki oltóhelyeket, de később a körzeti orvosi rendelőkben, majd a patikákban is be lehet adni a vakcinát.

Matt Hancock egészségügyi miniszter az oltási kampány kezdetének előestéjén kiadott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy most már látszik a fény az alagút végén. "Erre a napra, a győzelem napjára az e rettenetes betegség elleni küzdelem kulcsfontosságú pillanataként fogunk visszaemlékezni" - fogalmazott.

 

 A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari csoport és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus-oltóanyagának engedélyezési eljárását is megkezdte. Ebből a vakcinából a brit kormány 100 millió adagot rendelt. 

Jonathan Van-Tam angol tisztifőorvos-helyettes a BBC televíziónak adott minapi nyilatkozatában elmondta: reméli, hogy a brit gyógyszerfelügyelet még karácsony előtt engedélyezi ennek az oltóanyagnak a forgalmazását is.

A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) elsőbbségi listát állított össze arról, hogy az egyes lakossági csoportok milyen sorrendben juthatnak hozzá a vakcinához. A 25 oldalas útmutatás szerint a lista élén az idősotthonok lakói és gondozóik állnak. Utánuk a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók, majd időrendi sorendben a 75, a 70, a 65, a 60, az 55, végül az 50 éven felüliek következnek. A 65 éven felüliekkel egy csoportba tartoznak azok a 16-64 év közöttiek, akiknek olyan krónikus alapbetegségük van, amely növeli a súlyos szövődmények, illetve a halálozás kockázatát koronavírus-fertőzés esetén.

Az Egyesült Királyságban eddig több mint 61 ezer halálos áldozata van a koronavírus okozta Covid-19 betegségnek.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.