Amikor a koronavírus-járvány harmadik hulláma már lecsengőben volt, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) indított egy „helyi megoldások Covid idején” nevű kezdeményezést, ahol különböző intézményi, önkormányzati, közösségi és nemzetközi jó gyakorlatokat gyűjtöttek össze és mutattak be. Egyrészt azért, hogy mindenki inspirálódhasson belőlük, másrészt, hogy a járvány alatt kialakult megoldások, pozitív gyakorlatok akár máshol és széles körben is elterjedhessenek.
A MOK kérésére háziorvos kollégák számoltak be arról például, hogy januárban útjára indítottak egy háziorvosi referálót, ahol ismerős háziorvosokat szólítottak meg, hetente egy-másfél órában szakmai referálót, esetmegbeszélést tartanak egymásnak. A kezdeményezést ráadásul hosszú távra tervezik.
Egy nagyvárosi intenzív terápiás klinikáról egy dolgozó pedig arról írt, hogy intézményükben 2020 márciusától szociodráma workshopot indítottak, elsősorban azoknak, akik a frontvonalban dolgoztak, dolgoznak. Céljuk, hogy „a társadalmi krízisben a kollégák egymást támogatva, közös és egyéni stratégiákat kidolgozva tudják értelmezni, feldolgozni a helyzetet, amelyet megélnek.” Hosszú távú céljuk pedig az, hogy „a kritikus helyzetben a munkafolyamatok során élesebben láthatóvá váló kulturális anomáliákat szisztematikusan összegyűjtsük, és kezelésére csoport és intézményi szinten megoldásokat találjunk”.
Közösen átvészelni
A kezdeményezés elindulta után mi is megkérdeztünk több orvost, ápolót és mentőst arról, hogy az ő munkahelyükön milyen jó gyakorlatok alakultak ki, vagy milyen pozitív hozadéka volt számukra a koronavírus-járványnak, mi az, amit egyfajta jó élményként visznek majd magukkal tovább.
„Ami biztos, hogy az ápolókkal más lett a kapcsolatunk, szolidárisabbak lettünk egymással és szorosabb is a kapocs, mint eddig, hiszen közösen vészeltünk át egy nagyon nehéz időszakot”
– meséli egy budapesti kórház orvosa, aki úgy dolgozott Covid-osztályon, hogy a szakterületének nincs köze a járványhoz, és a járvány okozta betegséghez, szövődményekhez. „Sok olyan esetet láttam, amit korábban nem, sok olyan beteget kellett kezelnem, akit korábban nem”. Azt mondja, szakmailag éppen ezért nehéz volt a munka, de nagyon sokat tanult, és már nem ijed meg, ha egy beteg fulladni kezd az osztályon, sokkal magabiztosabban látja el, mint másfél éve, a járvány előtt. „Ráláttam más szakterületekre is, nagyobb lett a tudásom. Nem lett belőlem intenzív terápiás orvos, de ha van egy fulladásos eset, vagy egy vérzés, akkor nem rohanok és hívom azonnal az intenzíves orvost, vagy nővért, hanem nyugodtan ellátom a beteget. Ez ügyeletben nagyon hasznos tudás tud lenni” – meséli.
Egy mentőssel beszélgetve szintén sok pozitívumról hallottunk: bár folyamatosan új eljárásrendekkel bombázta őket a vezetőség, a mentőegységek gyorsan és jól tudtak alkalmazkodni, ahogy a kórházakkal is jó tapasztalatai voltak: gyorsan született döntés arról, hogy egy beteget hová vigyenek, ha egy osztály betelt, hol helyezzék el, hogy megfelelő ellátást kapjon. „Ami még pozitív hozadéka volt a járványnak, hogy csökkentek a felesleges hívások, az emberek kétszer is meggondolták, hogy mentőt hívjanak-e, hogy biztosan bemenjenek-e a kórházba” – meséli forrásunk.
Azt is hozzátette, hogy az évek óta használt intelligens fedélzeti terminál (IFT), amely az adatok elektronikus kezelését és az útvonaltervezést segíti, a járvány alatt is nagy segítségükre volt, mert a rendszeren keresztül folyamatosam monitorozták a munkájukat és mérték például azt is, hogy mennyi időt tölt egy mentőautó egy kórházban. Ha a kelleténél többet, akkor meg kellett indokolni miért, és ha az ok a kórház túlterheltsége, zsúfoltsága volt, akkor a mentésirányítás a következő beteget máshová küldte, hogy tehermentesítse a kórházat, és a mentőegységnek, illetve a szállított betegnek se kelljen nagyon sokat várakoznia.
Igazi csapat
Egy vidéki kórházban dolgozó ápoló forrásunk, aki felváltva dolgozott Covid-osztályon és ún. tiszta osztályon, hasonló tapasztalatokról számolt be, mint a fővárosi kórház orvosa: a Covid-osztályon dolgozók orvosok és ápolók összekovácsolódtak, türelmesebbek és megértőbbek voltak egymással, igazi csapatként működtek. „Pedig nem volt egyszerű dolgunk, én dolgoztam együtt belgyógyásszal, traumatológussal, radiológussal, az ápolók között pedig volt gyermekpszichológus és olyan is, akit egy szemészeti szakrendelőből irányítottak át a Covid-osztályra, betegágy mellé” – mondja.
Forrásunk úgy tapasztalta, hogy a közös munka során az orvosok is jobban megismerték egymás szakterületét, így nagyon hamar kölcsönös tisztelet és jó együttműködés alakult ki közöttük. „Ami pedig még ennél is pozitívabb élmény volt, hogy
az orvos-ápoló közötti határok jobban elmosódtak. Az orvos éppúgy megitatta a betegeket, cserélte a pelenkát, húzta az ágyneműt, mint az ápolók.
Főleg, ha valaki már eleve bent volt a zónában, be volt öltözve, akkor nem várta el attól, aki még kint volt, hogy bemenjen és beöltözzön csak azért, mert az elvégzendő feladat nem éppen az ő hatásköre” – meséli ápoló forrásunk hozzátéve: „Mindenkinek muszáj volt mindent csinálnia. És ami a legjobb volt, hogy mindenkinek megmutatkozott az emberi oldala.”
Kedves Olvasónk!
Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
