Egyszerre kapta el a koronavírust, a majomhimlőt és HIV-fertőzést egy olasz férfi

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 25.

Katasztrófa

Rekordernek számíthat a 36 éves férfi.

Egy 36 éves olasz férfi lehet első olyan páciens a a világon, akit egyszerre fertőzött meg a koronavírus, a majomhimlő, és a HIV – írja az Independent. A kutatók által dokumentált esetet a Journal of Infection nevű szaklapban mutatták be részletesen. (Az esetre júliusban derült fény, de a tudományos beszámolót csak néhány napja tették közzé.)

A Cataniai Egyetem kutatóinak esetleírásából derült ki, hogy az említett férfin 9 nappal egy spanyolországi nyaralást követően jelentkeztek az első tünetek: lázas lett, fájt a torka, és fáradt is volt. Ekkor, (július 2-án) elvégeztek rajta egy koronavírustesztet, ami pozitív lett. A férfin másnap megjelentek a majomhimlőhöz köthető hólyagok, ezért erre a betegségre is tesztelték – ekkor már kórházban volt –, és ennek a vizsgálatnak az eredménye is pozitív lett. A kórházi ellenőrzés során a férfit nemi betegségekre is tesztelték, mert a nyaralása során több férfival is védekezés nélkül szexelt, és az eredmény alapján HIV–1-re is pozitív lett. A kutatók hangsúlyozták, a páciens tavaly ősszel még negatív eredményt adott, vagyis a HIV-fertőzése is viszonylag friss lehetett.

 
Fotó: Journal of Infection 

A témában íródott tudományos publikációban arra is kitértek a kutatók, hogy a férfi majomhimlőtesztje még 20 nappal később, a klinikai tünetek elmúlása után is pozitív volt. A beteg végül július 11-én hagyta el a kórházat, és került otthoni izolációba.

Arról egyelőre nincs elegendő adat, hogy a különféle vírusok egyidejű megjelenése súlyosbítja-e a beteg állapotát.

(Independent)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.