Elhalasztanak minden kórházi ellátást, amit el lehet - jelentette be Müller Cecília

  • narancs.hu
  • 2020. november 6.

Katasztrófa

Javasolja, hogy otthon, családi körben is csökkentsük a kontaktusok számát.

Az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, kifejezetten emelkedő számokat tapasztalni Európa-szerte, és továbbra is 5-7 százalék közti az alapbetegség nélkül, csak a koronavírus miatt elhunyt emberek száma.

Az elhunytak átlagéletkora: 76,1 év. A fiatalokat arra kérte, vigyázzunk az idősekre, és felhívta a figyelmet: otthon, családi körben is csökkenteni kell a kontaktusok számát, ne legyen esély a vírus átadására.

Kijelentette azt is: át kell ütemezni az elektív ellátásokat, erre számítani is lehetett. Hozzátette, hogy szakmai kollégiumok segítenek határozni abban, mely ellátásokat lehet elhalasztani, illetve onkológiai és szívbetegségekkel kapcsolatos ellátásokat nem fognak halasztani.

Elmondta: "A lehető legrosszabb forgatókönyvre is készülünk, az ellátórendszert tovább kell bővítenünk a koronavírusos betegek fogadására. Erről rendelkezés is születik még a pénteki napon".

Az influenzaoltásokról elmondta: jövő héten újabb influenzavakcina érkezik Magyarországra, ennek terítésére türelmet kér, mert számos exportáló ország exporttilalmat vezetett be az oltásra.

A kérdésekre elmondta: a magyar ellátórendszerben elegendő ágy van. De az halasztható ellátásokat elhalasztják, hogy mindenki számára jusson megfelelő szintű ellátás.

Azt is megtudhattuk, hogy a járvány kezdete óta a fertőzöttek 33,3 százaléka egészségügyi dolgozó.

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.