Ismét terjed a madárinfluenza Japánban

Katasztrófa

A járvány kitörését jelentették az elmúlt napokban és hetekben Európából is. Kínában néhány esetben, emberekre is átterjedt a fertőzés.

Japánban megjelent a 2021-es téli szezon első madárinfluenza-járványa, amelyet a mezőgazdasági minisztérium szerdai közlése szerint az ország északkeleti részén észleltek egy baromfifarmon.

Akita prefektúra Jokote városában lévő gazdaságban mintegy 143 ezer csirkét leölnek – számolt be a tárca honlapján. A helyszíntől 10 kilométeres körzetben korlátozó zónákat alakítottak ki. A minisztérium arról is tájékoztatott, nem valószínű annak a lehetősége, hogy a madárinfluenza a csirkehús vagy a tojás fogyasztása révén átterjedjen az emberre.

A madárinfluenzában megfertőződött emberek számának növekedése azonban idén Kínában aggodalomra adott okot a járványügyi szakértők körében, különösen azért, mert a világban dúl a koronavírus-járvány. Kína 2021-ben 21 emberi fertőzést jelentett az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a madárinfluenza H5N6 altípusával, míg tavaly csak ötöt - közölte a szervezet -, hatan meghaltak, sokan pedig súlyosan betegek.

A járvány kitörését jelentették az elmúlt napokban és hetekben Európából is, a legutóbbi fertőzések helyszínei lengyelországi gazdaságok voltak, az eset mintegy 650 ezer baromfit érintett. Tavaly télen Japánban az eddigi legsúlyosabb téli influenzaszezon volt a gazdaságokban, több mint 3 millió csirkét öltek le, és az ország prefektúráinak negyede volt érintett.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”