Meglehet, ezúttal nem volt hiábavaló az évek óta tartó para, s hamarosan hazánk határain kopogtat az időközben mutálódott madárinfluenza-vírus. Tényleg komoly lehet a baj, ha már oltják a minisztereket - igaz, ha tényleg beüt a járvány, ez is csak annyit ér, mint halottnak a csók.
A madárinfluenza egyike az emberiséget kísérő (és pusztító) sok-sok vírusos nyavalyának: a madárinfluenza-vírust először az 1900-as évek elején mutatták ki Olaszországban - mára gyakorlatilag az egész világon elterjedt, ennek megfelelően erősödtek fel a vele kapcsolatos félelmek is.
Szállj, szállj, madár!
A madárinfluenza okozója egy virtigli influenzavírus, annak is az A altípusából. Valamennyi madárinfluenza-vírus amúgy a vírusok jelentős, latinul Orthomyxoviridae családjába tartozik, s valóban: többnyire pontosan olyan randák, mint a nevük. A vírusok kapcsán annyit feltétlenül érdemes megemlíteni, hogy a tudósok ma is vitatkoznak azon, hogy egyáltalán élő organizmusnak tekinthetők-e. A vírusok tartalmaznak ugyan genetikai átörökítő anyagot (általában csak egyfélét, azaz vagy DNS-t vagy RNS-t), sőt saját (és szép, szabályos) fehérjeburokkal is bírnak, ám életfunkciókat csak akkor mutatnak, ha összekapcsolódtak a megfertőzött sejttel - ekkor módosítják annak működését (gyakorlatilag saját szolgálatukba állítják), miközben akár több százezer példányban is lemásolhatják magukat. Mindez persze a gazdaszervezet megbetegedését, sőt halálát is okozhatja - mivel a vírusok notórius paraziták, így szinte kizárt, hogy ők lettek volna az első élő organizmusok a világon. Egyébként is: milyen élőlény az, amelyiknek nincs anyagcseréje, önálló mozgásra pedig képtelen? Ahhoz képest, hogy milyen apró szörnyszülöttei a természetnek (méretük húsz és négyszáz nanométer között ingadozik, azaz csak elektronmikroszkóppal láthatók), szinte minden élő szervezetet képesek megbetegíteni. Vannak kifejezetten baktériumokra szakosodott (bakteriofág), növényeket pusztító, továbbá állati vírusok (ide tartoznak morfológiájukat tekintve az embervírusok is), továbbá speciális retrovírusok. Egy bakteriofágról például el se hinné az ember, hogy nem egy perverz japán képregényrajzoló tervezte - de hát az ikozaéder alakú fejrész, alatta a gallér, a helikális (spirális) elrendezettségű nyakrész meg a négy pókszerű "láb" láttán már kapásból földbe gyökeredzik a lábunk. A vírusok másik sajátos tulajdonsága a rendkívüli változékonyság: gyorsan mutálódnak, illetve kereszteződnek egymással, ami által folyton új alfajok keletkeznek, melyek ellen szervezetünk értelemszerűen még nem készülhetett fel. Amiként felfedezésük, úgy az ellenük való védekezés is bonyodalmas, elvégre a standard gyógyszerek még nem tudtak különbséget tenni az egészséges és a fertőző sejtek között, a még inaktív vírus pedig - nem lévén önálló anyagcseréje - nem is vesz fel semmilyen idegen anyagot. A szervezet maga szorgalomból persze gőzerővel védekezik: egyrészt eltolja a testhőmérsékletet a vírusoknak (továbbá nekünk) oly kedvező 35-36 Celsius-fokos tartományból, aminek igen magas láz lesz a kövezkezménye, másrészt a megtámadott sejtek interferont termelnek, ami a még egészséges sejtekben gátolja a vírusok aknamunkájának kibontakozását. Manapság ismertek speciális vírusellenes gyógyszerek is, de az orvosok leginkább még a megelőző védőoltást javallják - ennek egyetlen hátránya, hogy csak a már felbukkant vírusok ellen fog védeni, az ezek nyomán (belőlük) keletkező mutánsok és hibridek ellen hatástalan. A nagy baj az, hogy éppen az ilyenek felbukkanásától tartanak az orvosok már évek óta.
Madarat tolláról
A madárinfluenzáról kezdetben úgy hitték, hogy speciálisan madarakra dizájnolt betegség, amit ember általában nem kap el. Később úgy módosult a megállapítás, hogy embert is megfertőzhet, sőt meg is ölhet a betegség, de azt csak madártól kaphatjuk el, a közvetlen, emberről emberre szálló vírusterjedés kizárt. Ma már ennél is pesszimistább a tudományos közvélemény.
A madárinfluenza-pánik először 1997-ben jelentkezett: ekkor a vírus legveszélyesebb, H5N1 altípusa terjedt át emberekre Hongkongban: tizennyolc ember fertőződött meg, s közülük hat meg is halt. A fertőzést ekkor sikerült lokalizálni, nem kis részben annak köszönhetően, hogy a környék teljes baromfiállományát kiirtották. Azóta is ez a vírusaltípus a félelmek legfőbb tárgya, habár azóta még négy altípus okozott emberi megbetegedést (de egyik sem ennyire kiterjedten). Tavaly januárban kezdődött az újabb gigantikus madárinfluenza-járvány: előbb Vietnamban és Thaiföldön, majd utóbb szinte egész Kelet-Ázsiában. Számos fertőzést okozott az emberek körében is. Hiába sikerült márciusra megfékezni a járványt (ennek érdekében legalább 40 millió baromfit mészároltak le pusztán a legfertőzöttebb területeken), a halálos áldozatok száma csak a két kiinduló államban huszonháromra rúgott. Ráadásul a fertőzés a végén átterjedt a disznókra is, ami tovább erősítette az új vírustörzsek megjelenésére vonatkozó félelmeket. Az új típus felbukkanása és elterjedése mindenekelőtt azért volna végzetes, mert ez akár emberről emberre, pusztán cseppfertőzéssel is terjedhetne, miközben tünetei sokkal durvábbak lehetnek egy szinte már megszokott emberi nátháénál. A vírus veszélyességét mutatja, hogy a fenti halálesetek kivétel nélkül állattal (baromfival) való érintkezés révén bekövetkező fertőzésből adódtak - mi lesz itt, ha a vírus jól ismert rokonaihoz hasonlóan villamoson, repülőn és a vállalati légkondin keresztül is terjedni fog!
A legújabb, minden eddiginél veszélyesebb járvány idén januárban indult - a változatosság kedvéért már megint Vietnamból (ezt jól magyarázzák a sajátos helyi tartási körülmények is, elvégre itt a baromfit szinte házi kedvencként tartják - lásd még Petőfi témába vágó költeményét). A járvány iszonyú sebességgel terjedt az állatállományban, s hamarosan jelentkeztek az első emberi fertőzési, majd halálesetek is. Előbb egy kisgyermek, majd az édesanyja halt bele a madárinfluenzába: itt fennállt az emberről emberre történő fertőzésnek legalábbis a gyanúja. Még nagyobb gond, hogy a vírus számos megbetegedést okozott sertések között is, márpedig a sertés közismerten hordozza az emberi influenzavírusokat is. Éppen ezért a disznó a természet ideális kísérleti laborja, ahol ólmelegben, kedvező hőmérsékleten jöhetnek létre azok az új víruskombinációk, melyek világméretű járványt okozhatnak az emberek körében. Júliusig a vírus már 58 halálos áldozatot szedett (jórészt Vietnamban), ráadásul a kutatókat a fertőzötteken belüli halálozási arányszám csökkenése is aggasztja - ez ugyanis annak a jele lehet, hogy a vírus immár sokkal könnyebben terjed emberről emberre; ezért cserébe, a fordított arányosság jegyében, a fertőzöttek relatíve kisebb százaléka hal bele a betegségbe. Csak egy példa: a hírhedt 1918-20-as H1N1-járvány, közkeletű nevén a spanyolnátha halálozási rátája "csak" ötszázalékos volt. Miután ez is több tízmillió halottat jelentett, könnyen kiszámolható, hogy a vírus akkor (elfogadva egy 30 millió "spanyolhalottról" szóló mérsékelt becslést) legalább 600 millió embert fertőzhetett meg. És ne felejtsük: valamikor a spanyolnátha is a semmiből jött.
Szeretném bejárni a földet
Az idei járvány különlegességét mindenekelőtt az okozza, hogy ezúttal nem maradt meg a Távol-Keleten, hanem (s ekkor a vándormadarak kerültek gyanúba) továbbterjedt Oroszország szibériai régiójába - legalábbis számos (állati) fertőzést regisztráltak Novoszibirszk közelében. Mivel az orosz tájékoztatáspolitika még mindig a Custine márki által méltatott színvonalon áll (ez a cárok, a komcsik és a Gorbacsov/Jelcin/Putyin-féle rezsim alatt sem sokat változott), így a művelt világnak továbbra is csak kevés információja van arról, hogy sikerült-e a fertőzést lokalizálni, avagy a H5N1 vígan terjed tovább nyugat felé. Ráadásul az Egészségügyi Világszervezet (WHO) augusztus elején újabb jelentést kapott, ezúttal Kínából, ahol Szecsuán tartományban harmincnyolc ember halt meg amúgy disznók között terjedő influenzában (a fertőzöttek száma meghaladta a kétszázat). Igaz, a kínai illetékesek tagadták, hogy a betegség emberről emberre is terjedt volna. Apróbb örömhír, hogy menet közben megjelentek az első, az eredeti H5N1 vírus elleni védőoltások, mi több, hazánk mintegy élenjár ezek kifejlesztésében, felhalmozásában és alkalmazásában: ezen a héten már átesett az oltáson Rácz Jenő jelenlegi és Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter, hamarosan jöhet a lakosság többi része is. Addig is a virtuális járványveszély remek alkalmakat kínál a konferenciaturizmusra: Dzsong Vuk Ri, a WHO főigazgatója például a szervezet új-kaledóniai térségi értekezletén jelentette be: csak idő kérdése, mikor terjed át a járvány a föld minden pontjára (sajnos ez esetben a sajtóreggelik és az állófogadások résztvevői sem lesznek biztonságban). Annyit lehet tudni, hogy a világ számtalan kisebb-nagyobb, javarészt értelmetlen állama közül vajmi kevesen készültek fel a járványra - az üdítő kivételek közé tartozik állítólag hazánk is. Szokás szerint a racionális felkészülést sok esetben megelőzte a pánikszerű viselkedés. A brit kormány például már januárban részletes terveket dolgozott ki a madárinfluenza elleni védekezésre: mivel megfelelő vakcina még nem állt rendelkezésre, tömeges evakuálást (London kiürítését!), városok karanténba zárását, sőt a halálos áldozatok várhatóan (?) igen nagy számára tekintettel felfújható hullaházak (!) felállítását is tervezték. Az emberiség mindenesetre tömegesen vallja és gyakorolja a jobb félni, mint megijedni elvét, ennek megfelelően a gyanú egyszerre terelődik az állatkerti madarakra (Dzsakartában valóban elpusztult számos állatkerti madár - ám ez aligha érinti "babiloni" fogságban tengődő fajtársaikat), a városi galambokra (ezt a biológus szakemberek kevéssé találták valószínűnek), továbbá a vándormadarakra, amelyek, például a vadkacsák, esetleg úgy is hordozhatják a vírust, hogy maguk nem betegszenek meg. (Itt emlékeznénk meg azon olasz vadászokról, akik magukat sem kímélve próbálják likvidálni a potenciális vírushordozókat.)
Jelenleg itt tartunk. A kutatók még most is teljes bizonytalanságban vannak, hogy lesz-e világméretű madárinfluenza-járvány, kitörhet-e egy újabb spanyolnáthaszerű pandémia, immár az emberek között. A világ laikus népessége pedig szokás szerint az oktalan pánik és a teljes óvatlanság között ingadozik, de általában jobban izgatják a magas benzinárak, mint a fertőzött madarak hordáinak felbukkanása a horizonton, esetleg nyomban az eresz alatt.
Bár senkinek sem javallott az öndiagnózis, felhívnánk hipochondriás olvasóink figyelmét a madárinfluenza legjellegzetesebb tüneteire, melyek megdöbbentően hasonlítanak más vírustörzsek által okozott influenza-szerű szimptómákra (vigyázzunk: a végkimenetel általában súlyosabb!). Láz, köhögés, torokfájás, izomfájdalmak, kötőhártya-gyulladás, súlyosabb esetekben légzési problémák vagy tüdőgyulladás is felléphetnek - ez utóbbiak akár végzetesek is lehetnek a páciens számára. Egy dokumentált esetben a H5N1-fertőzés nyomán nem a fenti szimptómák, hanem hasmenés jelentkezett, ezután a beteg fiú azonnal kómába esett és meg is halt. Kérjük, ha az említett tünetek bármelyike jelentkezne, semmiképpen se essen pánikba, s tartózkodjon betegtársai paráztatásától is. Forduljon inkább kezelőorvosához, gyógyszerészéhez, esetleg (állapota javultával) menjen le az éjjel-nappali önkiszolgálóba némi rumért és citromért.
