Jakab Ferenc szerint "rá fog menni ez az évünk" a járványra

  • narancs.hu
  • 2021. január 25.

Katasztrófa

Csak az oltási hajlandóság növekedésével, az oltott személyek számának növekedésével tudjuk visszaszorítani a járványügyi intézkedéseket.

„Azt tudom mondani, hogy első- másod és harmadgenerációs vakcinák között van különbség, de a legnagyobb baj, ha elkapjuk a vírust, súlyos betegséget szenvedünk és kórházba kerülünk” – mondta Jakab Ferenc virológus az ATV Heti Napló című műsorában a kínai vakcináról.  Majd kifejtette, mi a különbség a különböző típusú vakcinák között. Elmondta, hogy a Sinopharm két vakcinát is fejlesztett, amik közül az egyik nem vált be, a másik viszont elérte a 70-80 százalékos hatásosságot.

„Azt gondolom, hogy nem kell megijedni tőle. Attól, hogy ez egy első generációs, hagyományos elven készült vakcina, attól még az egyáltalán nem biztos, hogy rossz”  – mondta a virológus.

Jakab a koronavírus brit variánsáról azt mondta, hogy úgy tudja, nem okoz jelentősebb klinikai változást, viszont 60-70 százalékkal gyorsabban és agresszívabban terjed, szerinte többlethalálozás kizárólag „a nagy számok törvénye miatt” van.

Arra a kérdésre, hogy mikor lehet vége a járványnak, azt mondta, „rá fog menni az évünk”.

„Senki ne gondolja azt, hogy most itt az oltás elindul és akkor eldobujuk a maszkot, nem tartunk távolságot és minden visszaáll a régi rendbe. Sajnos nem, el kell keserítsek mindenkit, ez párhuzamosan fog haladni” – mondta a virológus, aki mindenkitől azt kérte, oltassa be magát, mert „csak így fogjuk megállítani ezt a járványt”. Mint elmondta, az oltási hajlandóság növekedésével, az oltott személyek számának növekedésével tudjuk csak visszaszorítani a járványügyi intézkedéseket. 

(ATV)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”