Katasztrófahelyzetet hirdettek Ausztrália egyik államában

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. augusztus 2.

Katasztrófa

A korlátozások hat hétig tartanak, éjszakai kijárási tilalom lép életbe.

Katasztrófahelyzetet hirdetnek a járványügyi szempontból legrosszabb helyzetben lévő ausztráliai államban, Victoriában - jelentette be az állam miniszterelnöke vasárnap.

Daniel Andrews azt mondta, a vasárnap este életbe lépő, hat hétig tartó korlátozások értelmében ezentúl családonként egy ember mehet el bevásárolni, ám csak az otthonától számított ötkilométeres körzeten belül.

A rendelkezés egyebek közt éjszakai kijárási tilalmat is előír, a miniszterelnök pedig hozzátette, hogy hétfőn további, az üzleteket érintő döntéseket tesznek közzé. A The Sunday Herald Sun című ausztrál hetilap szerint a rendelkezés vélhetően a nem alapvető fogyasztási cikkeket áruló boltok ideiglenes bezárására vonatkozik majd.

Andrews azt mondta, szombat óta 671 új fertőzést regisztráltak, beleértve hét halálos áldozatot is. Hozzátette, hogy még mindig sok az olyan fertőzés, amelynek az eredetét nem tudták beazonosítani.

A Baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnapi jelentése szerint Victoriában eddig 10 931 koronavírus-fertőzést regisztráltak, a vírus okozta Covid-19 betegségbe 116-an haltak bele. A halálos áldozatok száma Ausztrálián belül Victoriában a legmagasabb.

false

 

Melbourne-ben három héttel ezelőtt vezettek be hathetes részleges kijárási korlátozást, és mindenkinek maszkot kell viselnie otthonán kívül, Andrews pedig leszögezte, ha ez nem lesz elég, akkor szigorúbb intézkedéseket kell bevezetni. Victoria határait már korábban lezárták az országon belül.

Nemrég a miniszterelnök azt közölte újságírókkal, hogy a fertőzöttek negyedéről kiderült, hogy nem tartotta be az egészségügyi előírásokat, nem maradt házi karanténban.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.