Két órát kellett várni az oltásra Esztergomban

  • narancs.hu
  • 2021. március 20.

Katasztrófa

A kórház előtt álló katona rászólt azokra, akik a sort fotózták.

Az esztergomi Vaszary Kolos Kórháznál amiatt alakult ki hosszú sor szombaton, mert egy számítógéppel összefüggő hiba miatt azokat az embereket is mostanra hívták be, akiket eredetileg vasárnap terveztek beoltani – írja a 24.hu. 

A portálnak nyilatkozó férfi azt mondta, 81 éves édesanyjával délelőtt 10-re kaptak időpontot, de amikor odaértek, még a reggel 8-ra behívott emberek közül is sokan sorban álltak. Majdnem két órányi várakozás után jutottak el az épület bejáratáig. Nagyon sok idős állt a sorban, nekik székeket vittek ki a kórházból, hogy le tudjanak ülni.

Azt, hogy a tumultus miért alakulhatott ki, a kórház előtt álló katona mondta el. Aki egyébként "töröltette a várakozók által a kórház előtt készített képeket, és rászólt arra, aki fotózni próbált" – írja a portál.

 

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.