Koronavírus: Már Németországban vannak a Kínából kimenekített német állampolgárok

  • narancs.hu
  • 2020. február 2.

Katasztrófa

Egy légi támaszponton található laktanyában helyezték őket karanténba.

Újabb fertőzöttet találtak Németországban, a koronavírust bizonyítottan hordozók száma így nyolcra emelkedett a hatóságok szombat esti összesítése szerint. Ugyancsak szombaton megérkezett a kínai Vuhanból a koronavírus okozta járvány miatt hazatérő német állampolgárokat és hozzátartozóikat szállító katonai repülőgép.

A németországi esetek továbbra is Bajorország tartományra korlátozódnak, és összefüggésben állnak az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari beszállító cég egy továbbképzésén történt január 21-én a társaság központjában, a München melletti Stockdorfban.

Az új típusú koronavírussal fertőzött nyolcadik német egy 33 éves müncheni férfi. Szervezetében szombaton mutatták ki a kórokozót. Ő is a Webasto munkatársa, mint a hat eddigi felnőtt fertőzött. A hetedik fertőzött az egyikük gyermeke.

Ugyancsak szombaton megérkezett Vuhanból a frankfurti nemzetközi repülőtérre a német légierő  egy személyszállító gépe a járvány miatt hazatérő német állampolgárokkal és közeli hozzátartozóikkal. Az Airbus A310-es repülő az eredeti tervek szerint Moszkva érintésével tette volna meg a 11 órás utat. Azonban az orosz hatóságok megtagadták a leszállási engedélyt, így a Luftwaffe gépének Helsinkiben kellett megállnia tankolni.

Annegret-Kramp Karrenbauer védelmi miniszter szombati tájékoztatóján elmondta, hogy Moszkva kapacitáshiánnyal indokolta a kérelem megtagadását. Hangsúlyozta, hogy a védelmi tárca a külügyminisztériummal együtt vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy milyen más okai lehettek még az orosz elutasításnak.

A gépen 124 ember érkezett Frankfurtba, 100-an német állampolgárok, további 22-en kínaiak, egy fő amerikai, egy fő román állampolgár. Az utasok között húsznál is több gyermek van. A leszállás után megvizsgálták őket, és 11 főt beszállítottak a frankfurti egyetemi klinikára. Egyiküket koronavírus fertőzés gyanúja miatt, a többit egyéb panaszok miatt.

Az utasokat a frankfurti vizsgálatok után karanténba helyezték a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Germersheim melletti légi támaszponton egy laktanyában.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.