Kötelezővé tette a maszkviselést az üzletekben a Fejér megyei Velence polgármestere

  • narancs.hu
  • 2020. március 25.

Katasztrófa

Egyelőre nem tudni biztosan, erre van-e jogosultsága az önkormányzatoknak veszélyhelyzet idején.

A Fejér megyei Velence polgármestere kötelezővé tette a maszkviselést az üzletekben – szúrta ki a 444.hu. Gerhard Ákos a Facebookon is közzétett veszélyhelyzeti rendelete szerint:

„...Velence Város közigazgatási területén a lakosság ellátását szolgáló üzletekbe (élelmiszer, gyógyszertár, drogéria, posta stb.) maszkban, ennek hiányában annak rendeltetését, funkcióját betöltő egyéb textil igénybevételével lehet belépni és ott tartózkodni."

Ezen kívül a körülbelül ötezer fős kisváros üzleteibe történő bejutás és ott tartózkodás során egymástól a 2 méteres távolságot meg kell tartani.

A polgármester mindezek mellett továbbra is azt kéri és javasolja, hogy csak halasztást nem tűrő esetben hagyják el az emberek az otthonaikat. A rendelkezés kiváltó oka valószínűleg az lehet, hogy szerda délelőtt a szomszédos település, Gárdony egyik patikájának dolgozói közzétettek egy nyilatkozatot, miszerint a gyógyszertár több alkalmazottja is megfertőződött a vírussal.

Egyelőre a polgármesterek számára sem feltétlenül világos, milyen mértékben és hogyan korlátozhatják a veszélyhelyzetben egy-egy település polgárainak mozgását vagy viselkedését. A miniszterelnökség épp szerdán adott ki közleményt arról, hogy Polgár és Sződliget polgármestere jogtalanul rendelt el részleges kijárási tilalmat, mert ilyen súlyos korlátozásokat csak a kormánynak van joga elrendelni. Hogy a kötelező maszkviselés is ilyen kategória-e, nem világos.

Szlovákiában tegnap éjjel az egész országban elrendelték a kötelező maszkviselést. De hasonló intézkedés napok óta érvényben van Csehországban is.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.