Kunetz Zsombor szerint vissza kéne vezetni a maszkhasználatot

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 22.

Katasztrófa

Az egészségügyi szakértő szerint legalább a tömegközlekedésen újra be kéne vezetni. 

A főpolgármesternek már el kellett volna rendelnie, hogy például a tömegközlekedési eszközökön a maszk kötelező legyen – erről beszélt Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő az ATV Start című műsorában.

Kunetz, aki a műsorban is maszkban jelent meg, azt mondta, a tömegközlekedés az a csomópont, ahol nem lehet távolságot tartani, és a zárt zsúfolt tereken is szükség lenne a maszk viselésére 

Kunetz arról is beszélt, hogy mivel nincs elég mérés, nem látjuk, mennyire terjed a járvány, ráadásul az oltottság elrejti a vírushordozást, mert az oltottak nem betegednek meg, ha megfertőződnek. Úgy látja, nem kellene eljutni a teljes lezárásig, lépcsőzetes járványkezelési rendelkezéseket kellene meghozni, és akkor ez talán megelőzhető.

Azt is mondta, nem tudjuk pontosan, hol tart most a járvány, de a növekedés egyértelműen látszik. Hozzátette, a legutóbbi hullám alatt 11-12 ezer kórházi kezelt bedöntötte a magyar egészségügyi ellátást, ezt nem kellene megint elérni, mert most már valószínűleg 8 ezer beteg is képes lenne bedönteni, mert annyival kevesebb a létszám az egészségügyi ellátásban. Szerinte a korábbi hullámok alatt a kórházakban kényszermegoldások voltak, normál kórtermeket neveztek ki intenzív kórtermeknek, a személyzet nem is volt hozzá elég, de nem tud arról, hogy azóta jobban felkészítették volna a kórházakat egy következő hullámra.

Mint arról beszámoltunk, szerdán 501 új fertőzöttet találtak, az aktív fertőzöttek száma pedig egyelőre lassan, de biztosan emelkedik, jelenleg 7740 fő, de szeptember elején még 4826 fő volt.

Kunetz Zsombor kommentálta az első előválasztási miniszterelnök-jelölti vitát is, erről azt mondta, sajnos egyetlen jelölt fejében sem látta, hogy rend lenne az egészségüggyel kapcsolatban, csak kiragadott példákat hallott a vita során. "Itt vagyunk egy világjárvány közepén, és a beszéd tematikája az, hogy kit hogyan fogunk lesittelni" – mondta.

Arról is beszélt, hogy szerinte a magán és állami ellátás megközelítése veszélyes terep, mert ha a magánellátás nagyobb szerepet kap az állami ellátásban, és ezt nem jól csinálják, akkor előfordulhat, hogy a magánszektor elszívja a "sztárdolgozókat" az államiból, és így végül lesz egy gazdag egészségügy Magyarországon, és egy "szegényház". 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.